Filmek a hangulatodra szabva

Justin Bieber - Believe

6+ karika
Justin Bieber's Believe

Mesterszám

5.110 1.6 7.7
16 810 vélemény alapján

Szerintem

Justin Bieber legalább annyira megosztó személyiség, mint amennyire sikeres. Lehet szeretni, lehet gyűlölni, közömbösnek maradni iránta azonban csaknem lehetetlen. Bieber története a XXI. század első évtizedének kordokumentuma is, az idén 20. életévét betöltő kanadai fiút ugyanis 2008-ban a YouTube videomegosztón fedezte fel későbbi menedzsere, Scooter Braun. A világszerte tinédzserek millióit meghódító popsztárból napjainkra megkerülhetetlen ikon lett, akinek a zeneipar legnagyobb nevei versengenek a kegyeiért.

2011-ben a zenerajongók már láthatták a mozivásznon, akkor ugyanis 2010-es koncertturnéjából készült egész estés dokumentumfilm Soha ne mondd, hogy soha (Justin Bieber: Never say Never) címmel. A fiatal megasztár persze azóta sem pihen, 2012 szeptemberében indult második világ körüli turnéjára, amellyel Believe című albumát népszerűsítette. Ezúttal is vele tartott Jon M. Chu aki a Soha ne mondd, hogy soha-t is jegyezte.

A Believe tehát látványvilágban hasonló élményt kínál, ráadásul most sem lesz hiány sztárokban. Emellett pedig a nézők betekintést nyerhetnek a turnék világának kevésbé csillogó, embert próbáló világába is a maga őszinte nyersességével együtt.

Kritika


Miért volt erre szükség? Justin Bieber - Believe kritika

Most, hogy ez a Bieber gyerek is lassan kezd a gyerkőcként befutott popsztárocskák prostikkal és drogokkal kikövezett meredek lejtőjére állni, jött a második egész estés koncertfilmje. De hogy minek volt erre megint szükség, azt csak a Jóisten tudja. Állítólag amúgy is jóban vannak.

Nincs vetítési időpont.

Extra tartalmak

Justin Bieber

Justin Drew Bieber (London, Ontario, 1994. március 1. –) Grammy-díjas kanadai pop- és R&B-énekes.[2][3][4] Biebert Scooter Braun fedezte fel 2008-ban a YouTube videómegosztó weboldalon,[7] aki később a menedzsere lett. Scooter elintézte neki, hogy találkozhasson Usherrel Atlantában, nem sokkal később szerződést kötött a Raymond Braun Media Grouppal (RBMG), ami Usher és Scooter közös vállalata,[8] majd L.A. Reid lemezszerződést ajánlott neki az Island Recordshoz.[5][9] 2009-ben megjelent Bieber debütáló, One Time című kislemeze, amely tíz országban került a slágerlisták legjobb 30 száma közé. A dalt a My World című debütáló album követte 2009. november 17-én, amely az Egyesült Államokban platinalemez lett. Ő lett az első előadó, akinek a legelső albumáról hét dala is felkerült a Billboard Hot 100-as listájára.[10] Bieber első, teljes hosszúságú albuma My World 2.0 címmel jelent meg 2010. március 23-án, és hasonló sikereket ért el: számos országban került az albumlisták élére vagy a legjobb tíz közé, az Egyesült Államokban pedig szintén platinastátuszt ért el. A Baby című száma világsikert arató dal volt 2010 januárjában, melynek videoklipje a YouTube történetének egyik legnézettebb videójává vált.[11] Albumainak népszerűsítésére My World Tour címmel indult önálló turnéra. 2011 elején került bemutatásra 3D-s életrajzi koncertfilmje, a Never Say Never. Justin Bieber a Confident című száma után egy kis időre visszavonult, és 2015. augusztus 29.-én kiadta What Do You Mean című számát, ami a mai napig a toplisták elején van. Biebert számos díjra jelölték zenei karrierjének kezdete óta. 2010-ben megnyerte az American Music Awardson Az év előadója díjat. Az 53. Grammy-díjon A legjobb új előadó és A legjobb popalbum kategóriákban volt jelölt.

Justin Bieber

Canadian Justin Drew Bieber was born in London, Ontario, the son of 'Pattie Mallette' (qv) and 'Jeremy Bieber' (qv). Pattie became pregnant when she was 18 years old, and raised him as a single mother. Justin is of French-Canadian (mother) and German, Irish, Scottish, and English (father) descent. As a child, Bieber showed a strong interest in music, teaching himself to play many instruments. When he was 12, he entered a local talent competition, and placed second. His mother posted his performance on YouTube, and continued to post other clips of Bieber singing. The videos soon built up a fan following, and caught the attention of talent agent 'Scooter Braun' (qv). Braun was able to secure an impromptu audition with 'Usher Raymond' (qv), who was impressed and helped Bieber to sign a record deal. His first single, "One Time", was a worldwide hit and was certified Platinum in Canada and the United States. This was followed by Bieber's debut album, "My World", which was an international smash. He also released a successful concert film, _Justin Bieber: Never Say Never (2011)_ (qv). Bieber continues with a hugely successful music career and has tried his hand at acting, including guest starring in an episode of _"CSI: Crime Scene Investigation" (2000)_ (qv). He has a large and loyal fan-base, who are said to have "Bieber Fever" and are nicknamed "Beliebers".

Kanada

Kanada (angolul és franciául Canada, ejtése angolul [ˈkænədə], franciául [kanada]) az észak-amerikai kontinens nagy részén elterülő ország. Az ország területe az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig terjed, északon pedig a Jeges-tengerig ér. Délen és északnyugaton az Amerikai Egyesült Államokkal határos, a két ország közötti határ a világ leghosszabb nem védett határa. Kanada a világ második legnagyobb országa.[6] A napjainkban Kanada által elfoglalt földön évezredekig az őslakosok különböző csoportjai éltek. A 15. század végén a britek és a franciák felfedező utakat indítottak a területre, melyeket később az atlanti parton való letelepedés követett. 1763-ban a parttól nyugatabbra fekvő földek birtoklásáért vívott hétéves háborút követően Franciaország majdnem az összes észak-amerikai gyarmatát elvesztette. 1867-ben három brit gyarmat konföderációjával létrejött Kanada, egy négy tartományból álló, szövetségi alapon szervezett domínium.[7][8] Ezzel megkezdődött az újabb tartományok és területek bekebelezése, és az Egyesült Királysággal szembeni nagyobb autonómia megszerzésének folyamata, melynek csúcspontja az 1931-es westminsteri statútum volt, ami a brit parlamenttől való maradék jogi függést megszüntető Canada Act 1982-vel (1982-es törvény Kanadáról) fejeződött be. Kanada egy tíz tartományból és három területből álló föderáció, melynek fővárosa Ottawa. Politikai berendezkedése alapján parlamentáris demokrácia és alkotmányos monarchia, a jelenlegi államfője II. Erzsébet. Kanada hivatalosan kétnyelvű és multikulturális állam, az angol és a francia is hivatalos nyelv, szövetségi szinten és Új-Brunswick tartományban egyaránt. Mint technológiailag fejlett ipari állam, Kanada gazdasága igen szerteágazó, és erősen függ a bőséges természeti erőforrásoktól, valamint a kereskedelemtől, különösen az Egyesült Államokkal, mellyel az ország nagy múltra visszatekintő és összetett kapcsolatban áll. A fosszilis tüzelőanyagoknak és a vízierőműveknek köszönhetően az ország az energetika terén önellátó. Kanada tagja a G8-nak és a G20-nak, a NATO-nak, az OECD-nek, a WTO-nak, a Nemzetközösségnek, a Frankofóniának, az OAS-nak, az APEC-nek és az ENSZ-nek.

Tudtad?

A Justin Bieber - Belive című koncertfilmet mindössze három napig játszották az ausztráliai mozikban.

Tudtad?

Justin Bieber - Belive című koncertfilmjét nem adták le a kritikusoknak szánt előzetes sajtóvetítésen.

Tudtad?

A Justin Bieber - Belive c. filmet eredetileg 3D-ben akarták elkészíteni, de rájöttek, hogy ettől nem lesz jobb.

Kommentek