Filmek a hangulatodra szabva

Repcsik

16+ karika
Planes

Mesterszám

5.910 5.7 7.0
33 505 vélemény alapján

Szerintem

Rozsdás, a nagy szívű, ám egyszerű kisvárosi permetezőgép arról álmodozik, hogy egyszer majd részt vehet egy magasan szálló és féktelen légiversenyen. Az sem igazán tartja vissza, hogy nem éppen efféle őrült hajszákra tervezték, ráadásul repülő létére tériszonya is nehezíti életét. Ezért egy visszavonult haditengerészeti veterán géphez, Kapitány Riley-hoz fordul, aki segít hősünknek abban, hogy részt vehessen a híres versenyben, és bizonyíthasson a nem éppen tisztességes eszközeiről ismert címvédő bajnok, Ripslinger ellen. Rozsdás bátorsága nagy próbatétel előtt áll, hiszen életében először olyan légi magaslatokat járhat meg, amelyekről korábban álmodni sem mert, esélytelenként induló szárnyalása pedig felemelő inspirációval szolgál majd a kis repcsinek szurkoló világ számára.

amerikai film 2013,
színes animációs film
Hossz: 90 perc
Korhatár: 16 év
Premier: 2013. 08. 15., csütörtök Forgalmazó: Fórum Hungary

Stáb

Nincs vetítési időpont.

Extra tartalmak

Animációs film

Az animáció olyan filmkészítési technika, amely élettelen tárgyak, rajzok vagy ábrák „kockázásával” olyan illúziót kelt a nézőben, mintha az egymástól kis mértékben eltérő képkockák sorozatából összeálló történésben, a szereplők megelevenednének vagy élnének. Az animációs filmeknek számos változata létezik, közvetlenül a filmre rajzolástól kezdve a homokkal rajzoláson át az élő szereplőkkel együtt játszó rajzfigurákig. Számítógép segítségével az animáció egyre közelebb jut a valós, életszerű lények reális mozgatásához, ugyanakkor szinte korlátlan fantáziájú háttereket lehet előállítani a virtuális ábrázoló eszközök, hang, kép, térhatás, sőt interaktivitás segítségével. Az animációs film, a 20. század vívmánya. Benne emberi és más hangokat, zörejeket, zenét és képet kombinálnak, így modern kommunikációs eszköz. A művész az animációs filmben teljesen kibontakozhat, ha ő a rendezője, a rajzolója, az animátora és a vágója is a filmnek. A szerzőnek minden beállítást meg kell terveznie a rajzban, ez a képes forgatókönyv. Animáció 10 képkocka / másodperc sebességgel Animáció 2 képkocka / másodperc sebességgel. Ennél a sebességnél kivehetőek az egyes képkockák.

Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete

Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete (angolul United States Navy vagy rövidítve US Navy, illetve USN) az az Amerikai Egyesült Államok haderejének a négy haderőnem közül a haditengerészeti műveletekért felelős haderőneme, egyike az USA hét egyenruhás szolgálatának. 2008. december 31-én a haditengerészetnek 331 682 aktív szolgálatban lévő tagja volt, és további 128 ezer tagot mozgósíthatott a Haditengerészeti tartalékból. A Haditengerészethez 283 hajó és több mint 3700 repülőgép tartozott.[1] A US Navy a világ legnagyobb méretű haditengerészete: hadihajóinak vízkiszorítása több, mint az utána következő 13 haditengerészeté összesen.[2] A Navy továbbá a világ legnagyobb repülőgép-hordozó flottáját is birtokolja: 11 hordozó áll jelenleg szolgálatban, további egyet pedig jelenleg is építenek. A Navy eredete a kontinentális haditengerészetig vezethető vissza, amely az 1775 és 1783 közötti amerikai függetlenségi háborúban alakult. A haditengerészetet az USA függetlenségének elnyerését követően ideiglenesen feloszlatták. A tengeri erők jogi hátterét az amerikai alkotmány biztosítja, mivel felhatalmazza a Kongresszust, hogy "szereljen fel és tartson készenlétben egy haditengerészetet."[3] Az amerikai kereskedelmi hajókat ért földközi-tengeri kalóztámadások arra ösztönözték a Kongresszust, hogy a Naval Act of 1794 törvény meghozatalával hat fregattból álló hadiflottát állítson fel.[4] A berber háborúk megtisztították a mai Magreb partvidékét a kalózoktól. Az amerikai haditengerészet erejének demonstrálására 1907 és 1909 között Theodore Roosevelt elnök utasítást adott a Nagy fehér flottának a föld körbehajózására. A 21. században a haditengerészet globális jelenléttel rendelkezik, jelen van többek között Kelet-Ázsiában, a Földközi-tengeren és a Közel-Keleten. A haditengerészet adminisztratív szempontból a haditengerészeti minisztérium (Department of the Navy) alá tartozik, amelyet egy politikai kinevezésű civil, a haditengerészeti miniszter irányít. Maga a haditengerészeti minisztérium az USA védelmi minisztériuma alá tartozik.

Haditengerészet

A tengerészet vagy haditengerészet leggyakrabban az államok vagy szervezetek által létrehozott fegyveres erő vízi hadviselésre. Elsődleges feladata a vízi vagy kétéltű hadviselés, azaz a folyók, tavak vagy tengerek vizein hadműveletek végrehajtása és támogatása, illetve a szárazföldi hadműveletek támogatása. A modern tengerészeti erők kötelékébe felszíni hajók, kétéltű hajók, tengeralattjárók, repülőgép- vagy helikopterhordozók, illetve különféle támogató feladatokat ellátó hajók (ellátó, csapatszállító, kiképző, kommunikációs) tartoznak. A haditengerészet hadászati szerepe támadó hadműveletek végrehajtása az adott nemzet szárazföldi határain túl (pl. más nemzetek tengerészeti erőinek, hajózási vonalainak, parti védműveinek) támadása. Hadászati védelmi szerepe az ellenséges haditengerészet felderítése és feltartóztatása, hajózási vonalak, a partok, kikötők védelme, illetve a nukleáris robbanótöltettel felszerelt tengeralattjárók révén az ellenség nukleáris elrettentése.

Repülőgép

A repülőgép a levegőnél nehezebb olyan közlekedési eszköz, mely az atmoszférában halad, merev felületei és a levegő reakcióerejéből keletkező felhajtóerő segítségével a repülési magasság és irány megváltoztatására, illetve megtartására képes motor vagy hajtómű segítségével. A motor nélküli merev szárnyú repülőgépek (vitorlázó repülőgép) esetében a magasság megtartása vagy növelése csak emelkedő légáramlat (termik, vagy ún. lejtőszél) segítségével lehetséges, de az ilyen járművek ennek hiányában is képesek a kontrollált repülésre és jelentős távolság megtételére, relatíve csekély magasságvesztéssel (1:25 – 1:50 értékű siklószámmal), ezért szintén repülőgépeknek tekintjük őket. A felhajtóerő keletkezéséhez szükséges sebességet a légcsavar vagy sugárhajtómű vonó-, illetve tolóereje, motor nélküli repülőgépeknél a gravitáció, vagyis a levegőhöz mint repülési közeghez viszonyított lejtőpálya biztosítja. Merev szárnyú repülőgépek esetében ez a jármű levegőben történő folyamatos haladásával szorosan összefügg. Ebből következően minden merev szárnyú repülőgépre megadható egy minimális biztonságos repülési sebesség, amely kizárólag a levegőhöz viszonyítva értendő. Vannak olyan repülőgépek, amelyek a szükséges felhajtóerőt és kormányzást nem merev légelvezető szárnyak, hanem forgó felületek (forgószárny, rotor) segítségével állítják elő, ezeket gyűjtőnevükön forgószárnyas repülőgépeknek nevezzük. Ebben az esetben a felhajtóerőt nem a repülőgép (és szárnya) levegőhöz viszonyított sebessége, hanem a repülőgép körül forgó szárnyak levegőhöz viszonyított sebessége állítja elő. Ezért képesek a lebegésre, illetve a helyből fel- és leszállásra. Ezek a legbonyolultabb szerkezetű repülőgépek.

Tudtad?

Behálózva filmbaki: Claudia nadrágja hirtelen kék farmerről fekete leggings-re változik, amikor találkozik Martinnal a kikötőben.

Tudtad?

A Bérgavallér azon ritka filmek közé tartozik, amelyekben szerepel Woody Allen, de nem ő volt a rendező.

Tudtad?

A Viharsarok rendezője, Császi Ádám a film forgatókönyvét Szabó Ivánnal közösen jegyzi.

Tudtad?

Jude Law a Dom Hemingway c. filmben játszott szerepéért, Dom karakteréért több mint 13 kilót hízott.

Tudtad?

Evangeline Lilly színésznő A hobbit: Smaug pusztaságából 13 éves kora óta rajong Tolkien Középfölde világáért.

Kommentek