Filmek a hangulatodra szabva

Az óra

12+ karika
Slava

Mesterszám

7.010 8.2 5.7
9 vélemény alapján

Szerintem

Egy vasúti alkalmazott csöndben teszi a dolgát a munkahelyén, ahol eseménytelenül telnek hétköznapjai, miközben egyébként is kerüli a feltűnést. Egy napon a sínek között egy halom pénzt talál, és a becsületes férfinak meg sem fordul a fejében, hogy megtartsa a milliókat, inkább átadja a hatóságoknak. A közlekedési vállalat PR igazgatója a becsületes megtalálóban nemcsak a cég imázsát javító lehetőséget lát, hanem egyúttal arra is fel akarja használni a mit sem sejtő férfit, hogy segítségével eltussoljon egy korrupciós botrányt a cégnél.

A kisember élete örökre megváltozik, s minél jobban szabadulna a korrupció és bürokrácia útvesztőiből, annál mélyebbre süllyed a fertőben. És ha mindez nem volna elég, még az apjától örökölt karóráját is elveszik tőle, s helyette jutalomként egy ócska digitális órával jutalmazzák meg. A férfi pedig semmi mást nem szeretne, mint kikerülni a reflektorfényből és visszakapni régi életét, valamint a családi karórát.

Nincs vetítési időpont.

Tudtad?

Eredetileg Mila Kunis játszotta volna Jackie Kennedy-t, Liam Neeson pedig Lyndon B. Johnson amerikai elnök szerepét kapta volna A komornyik című filmben.

Tudtad?

Habár Felicity Jones középiskolás tinilányt alakít a Kísértés c. filmben, valójában 28 éves volt a forgatás alatt, a film megjelenésekor pedig 30.

Tudtad?

Eredetileg Nicole Kidman kapta volna Mrs. H szerepét A nimfomániás című filmben, de különböző konfliktusok miatt kikerült a produkcióból.

Tudtad?

Michael Fassbendert a Frank című filmben tőle rendkívül szokatlan szerepben láthatjuk. A színész szürreális alakításában énektudását is megcsillogtatja.

Tudtad?

A Rio 2-ben Eva, Bebel Gilberto karakterét borzasztó, fahangú énekesnek alkották meg, pedig a színésznő valójában rendkívül jó énekesnő, és igen elismert előadóművésznő.

Kommentek