Filmek a hangulatodra szabva

150 milligramm

16+ karika
La fille de Brest

Mesterszám

5.510 - 5.5
11 vélemény alapján

Szerintem

Irene Frachon a franciaországi Brest kórházában dolgozik tüdőspecialistaként. Az orvos egy nap rájön, hogy közvetlen kapcsolat van több titokzatos haláleset és egy, a kormány által engedélyezett gyógyszer használata között. Az orvos elkeseredett szélmalomharcba kezd, hogy kiderítse az igazságot a gyógyszercégről, és bebizonyítsa, hogy az általuk forgalomba hozott termék mellékhatásai miatt több száz páciens halt meg. Ir?ne addig nem nyugszik, amíg a sajtó segítségével fel nem göngyölítheti és nyilvánosságra nem hozhatja a botrányt...

Nincs vetítési időpont.

Tudtad?

Tavaly májusban a cannes-i filmvásáron a Viharsarok című filmet észak-amerikai, angol, francia és lengyel forgalmazók már megvásárolták.

Tudtad?

Marcus Luttrell, A túlélő című könyv írója a filmben rövid időre feltűnik mellékszereplőként. Ő az, aki kiönti a kávét, majd megkér valakit hogy takarítsa fel, később pedig a helikopteren, amit a csapat megmentésére küldtek.

Tudtad?

Cédric Klapisch, a Már megint lakótársat keresünk rendezője a 2002-ben készült Lakótársat keresünk, majd az annak folytatásaként 2005-ben született Még mindig lakótársat keresünk filmeket követően ismét csábító reklámot készített a modern nagyvárosi életről.

Tudtad?

A Lego-kaland című film elkészítésénél kombinálták az stop-motion technikát és a CGI-t. A készítők azt akarták, hogy a számítógéppel készült effektek ne látszódjanak egyértelműen, és a látvány valódinak tűnjön.

Tudtad?

Az eltűnés sorrendjében kemény északi bosszúfilm, a skandináv országoktól megszokott fekete humorral fűszerezve, ahol az áldozatokat az eltűnés sorrendjében ismerhetjük meg...

Kommentek