Filmek a hangulatodra szabva

A miniszter barátja

12+ karika
 

Mesterszám

- - -
 

Szerintem

Volt már olyan annak idején, az antivilágban, hogy valaki nagy áldozatok árán elvégzi az egyetemet, aztán mire végez, nem kap állást. Akkor még nem volt divatban a munkanélküli segély, így aztán szegény Kovács Jánosnak, az állástalan vegyészmérnöknek el kellett helyezkednie ott, ahol tudott. Egy drogériában sikerült munkát kapnia kemény húsz pengőért, de, hogy özvegy édesanyja ne búslakodjék diplomás fia szomorú sorsán, azt hazudja otthon, hogy egy gyárban dolgozik. Néha azonban szerencséje van még a szerencsétlennek is. Egy esküvőre frakkot kell öltenie, a kölcsön frakkban meg egy meghívót talál egy estélyre, az estélyen pedig az illetlen fotósok éppen akkor kapják lencsevégre a kereskedelmi minisztert, amikor barátunk éppen mellette áll. A fotót aztán lehozzák a másnapi lapok. Ugye nem találják ki, hogy mi minden következhet ezután?... A film bemutatója 1939. szeptember 28-án volt.

Nincs vetítési időpont.

Tudtad?

Christopher Nolan, miután befejezte a A sötét lovag: Felemelkedés című filmjét, szemmel tartotta a Transcendens forgatását, ugyanis meggyőződése volt, hogy ez a produkció lesz Wally Pfister's debütálása rendezőként.

Tudtad?

Bill Murray karakterneve A Grand Budapest Hotel című filmben szándékosan lett M. Ivan, ami magyar Mi van? kérdésre hajaz.

Tudtad?

A Szex az ex után című film forgatásának első napja vasárnapra esett, az egyik forró jelenet így egy valódi masszázsszalonban készült, ami vasárnaponként zárva tart.

Tudtad?

Az FC Barcelona a világ legsikeresebb és legnépszerűbb futballklubja. A sikerek megalapozásában kiváló magyar játékosoknak is kulcsszerepe volt. A Magyarok a Barcáért című film a Barcelona magyar hőseit mutatja be nem mindennapi módon.

Tudtad?

Az Országúti bosszú című poszt-apokaliptikus bosszúfilmet a kultikus ausztrál Mad Max ihlette.

Kommentek