Filmek a hangulatodra szabva

Pokoli lecke

18+ karika
Sleepers

Mesterszám

7.310 7.5 7.0
148 904 vélemény alapján

Szerintem

Négy vagány New York-i srác ostoba csínyével egy ember halálát okozza. A fiúk javítóintézetbe kerülnek, ahol aztán nap mint nap a poklok poklát élik át: őreik szadista parancsnokuk vezetésével megalázzák, megkínozzák, sőt megbecstelenítik őket. Aztán évek hosszú sora telik el, de az egykori srácok érett, komoly férfiként még mindig nem tudnak szabadulni a történtektől. Furcsa ügy kapcsán találkoznak: kettőjük bíróság elé kerül, mert felismerték és megölték egykori fő kínzójukat. A másik két barát - az egyik újságíró, a másik ügyész - komoly problémával néz farkasszemet: hogyan tudnák úgy csűrni-csavarni a történteket, hogy túljárjanak az igazsággépezet eszén, és két társuk megmeneküljön. Ezzel talán ők is túljuthatnak lelkileg a történteken...

Vetítések (tv)

Csütörtök
  • Film Now - 09.20. 23:35
Szombat
  • TV4 - 09.29. 23:15
Vasárnap
  • TV4 - 09.30. 22:15
Extra tartalmak

Brad Pitt

William Bradley „Brad” Pitt (Shawnee, 1963. december 18.) Golden Globe-díjas amerikai színész, Oscar-díjas filmproducer. Színészként a Thelma és Louise című filmmel robbant be a köztudatba 1991-ben. A nagy költségvetésű alkotásokat tekintve első főszerepeit a Folyó szeli ketté (1992), a Szenvedélyek viharában (1994) és az Interjú a vámpírral (1994) című filmdrámákban kapta. 1995-ben a Hetedik című bűnügyi thrillerben és a 12 majom című sci-fiben nyújtott alakításával kivívta a kritikusok elismerését; utóbbi szerepért Golden Globe-díjat és Oscar-jelölést kapott. Pitt szerepelt a Harcosok klubja (1999) című kultuszfilmben, a 2001-es Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi című filmben és annak folytatásaiban; Ocean’s Twelve – Eggyel nő a tét (2004), Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik (2007). Jegybevételi szempontból nagy sikereket ért el a Trója (2004), a Mr. és Mrs. Smith (2006), valamint a Z világháború (2013) című filmekkel. Második és harmadik Oscar-jelölését a Benjamin Button különös élete (2008) és a Pénzcsináló (2011) című filmjeiért kapta. Producerként részt vett A tégla (2006) és a 12 év rabszolgaság (2013) című filmek elkészítésében, mindkét alkotás elnyerte a legjobb filmnek járó Oscart. Az élet fája (2011), a Pénzcsináló és A nagy dobás (2015) című filmekben szintén producerként működött közre, mindhárom mű Oscar-jelöléseket kapott, szintén a legjobb film kategóriában. Közszereplőként Pittet az amerikai szórakoztatóipar legbefolyásosabb emberei között tartják számon, valamint számos médium a világ legvonzóbb férfiai között sorolja fel. Magánélete szintén a bulvársajtó kedvelt témája. Öt évig volt Jennifer Aniston színésznő férje, nagy sajtóvisszhangot kapott válásuk után Pitt 2014-ben feleségül vette partnerét, Angelina Jolie-t. A sajtó által Brangelina névre keresztelt pár hat gyermeket nevel, közülük hármat örökbe fogadtak. 2016 szeptemberében röppent fel a hír, hogy Jolie válókeresetet adott be.

Brad Pitt

An actor and producer known as much for his versatility as he is for his handsome face, Golden Globe-winning actor Brad Pitt's most widely recognized role may be Tyler Durden in _Fight Club (1999)_ (qv). But his portrayals of Billy Beane in _Moneyball (2011)_ (qv), and Rusty Ryan in the remake of _Ocean's Eleven (2001)_ (qv) and its sequels, also loom large in his filmography. Pitt was born William Bradley Pitt on December 18th, 1963, in Shawnee, Oklahoma, and was raised in Springfield, Missouri. He is the son of Jane Etta (Hillhouse), a school counselor, and William Alvin Pitt, a truck company manager. He has a younger brother, Douglas (Doug) Pitt, and a younger sister, Julie Neal Pitt. At Kickapoo High School, Pitt was involved in sports, debating, student government and school musicals. Pitt attended the University of Missouri, where he majored in journalism with a focus on advertising. He occasionally acted in fraternity shows. He left college two credits short of graduating to move to California. Before he became successful at acting, Pitt supported himself by driving strippers in limos, moving refrigerators and dressing as a giant chicken while working for "el Pollo Loco". Pitt's earliest credited roles were in television, starting on the daytime soap opera _"Another World" (1964)_ (qv) before appearing in the recurring role of Randy on the legendary prime time soap opera _"Dallas" (1978)_ (qv). Following a string of guest appearances on various television series through the 1980s, Pitt gained widespread attention with a small part in _Thelma & Louise (1991)_ (qv), in which he played a sexy criminal who romanced and conned 'Geena Davis' (qv). This lead to starring roles in badly received films such as _Johnny Suede (1991)_ (qv) and _Cool World (1992)_ (qv). But Pitt's career hit an upswing with his casting in _A River Runs Through It (1992)_ (qv), which cemented his status as an multi-layered actor as opposed to just a pretty face. Pitt's subsequent projects were as quirky and varied in tone as his performances, ranging from his unforgettably comic cameo as stoner roommate Floyd in _True Romance (1993)_ (qv) to romantic roles in such visually lavish films as _Interview with the Vampire: The Vampire Chronicles (1994)_ (qv) and _Legends of the Fall (1994)_ (qv), to an emotionally tortured detective in the horror-thriller _Se7en (1995)_ (qv). His portrayal of frenetic oddball Jeffrey Goines in _Twelve Monkeys (1995)_ (qv) won him a Globe for Best Performance by an Actor in a Supporting Role. Pitt's portrayal of Achilles in the big-budget period drama _Troy (2004)_ (qv) helped establish his appeal as action star and was closely followed by a co-starring role in the stylish spy-versus-spy flick _Mr. & Mrs. Smith (2005)_ (qv). It was on the set of Mr. & Mrs. Smith that Pitt, who married 'Jennifer Aniston' (qv) in a highly publicized ceremony in 2000, met his current partner 'Angelina Jolie' (qv). Pitt left Aniston for Jolie in 2005, a break-up that continues to fuel tabloid stories years after its occurrence. He continues to wildly vary his film choices, appearing in everything from high-concept popcorn flicks such as _Megamind (2010)_ (qv) to adventurous critic-bait like _Inglourious Basterds (2009)_ (qv) and _The Tree of Life (2011)_ (qv). He has received two Best Actor Oscar nominations, for _The Curious Case of Benjamin Button (2008)_ (qv) and _Moneyball (2011)_ (qv). In 2014, he starred in the war film _Fury (2014)_ (qv), opposite 'Shia LaBeouf' (qv), 'Logan Lerman' (qv), 'Jon Bernthal' (qv), and 'Michael Peńa' (qv). Pitt and Jolie have six children, including two sons and a daughter who were adopted.

Dustin Hoffman

Dustin Hoffman (Los Angeles, 1937. augusztus 8. –) kétszeres Oscar-díjas amerikai filmszínész, producer, Új-Hollywood legendás színészgenerációjának tagja. 1937. augusztus 8-án, Los Angelesben látta meg a napvilágot édesapja, Harry, és az amatőr színész édesanyja, Lilian elsőszülött gyermekeként. A család askenázi zsidó gyökerei az ukrajnai Kijevig[1] és a moldvai Jászvásárig vezethetők vissza.[2] Dustin - veleszületett bizonytalansága és ingatag önértékelése ellenére - színészi ambíciókat dédelgetett, de a középiskola után a Santa Monica-i főiskolára iratkozott be, ahonnan két év múlva rossz eredményei miatt eltanácsolták. Előtte még elvégzett itt egy színészkurzust, mivel azt mondták, azon nem lehet megbukni. Az elkövetkezendő években Dustin Hoffman több oktatási intézményt látogatott: többek közt a Los Angeles-i konzervatóriumban és a Pasadena Playhouse-ban tanult, majd jelentkezett a Broadway-en, de mivel nem talált szerepet, felcsapott szendvicsembernek. Ezt követően többszöri nekirugaszkodás után felvételt nyert Lee Strasberg legendás színiiskolájába, ahol az ő és szobatársa (aki egy konyhában szállásolta el) nevét később feltüntették azon a „szégyentablón”, amelyen a legtehetségtelenebbnek tartott növendékeket tartották számon „Legkevésbé valószínű, hogy sikert arat” címszó alatt. A szobatársat Gene Hackmannek hívták. A Broadway után, diploma előtt[szerkesztés] Hoffman később elszegődött Bostonba, az ottani színházhoz, majd visszatért a Broadway-re, ahol segédrendezőként és színészként egyaránt foglalkoztatták. Egy Alan Arkin által rendezett bohózatban figyelt fel rá Mike Nichols filmrendező, és rögtön szerepet ajánlott neki Diploma előtt[3] című filmjében. Hoffman kapva kapott az alkalmon, és úgy tűnt, véget ért a szamárlétra fokainak taposása, hiszen Nichols drámai mélységeket hordozó filmjében a fiatal Hoffman érzékeny alakítására az egész világ felfigyelt. Az ifjú színészt Benjamin Braddock szerepéért rögtön Oscar- és Golden Globe-díjra jelölték. Hoffmannak azonban nem szállt a fejébe a dicsőség, és visszatért a színpadra is, ugyanakkor filmes szekere is meglódult. Western hátterű filmek következtek, mint az Éjféli cowboy Jon Voighttal, vagy a Kis nagy ember Faye Dunaway-jel és Martin Balsammal, és előbbiért BAFTA-díjat nyert. Hoffman a sikerek hatására egymás után sok filmben szerepelt: Sam Peckinpah legendás thrillerének, az 1971-es Szalmakutyáknak is főszereplője volt, majd Steve McQueen mellett főszerepet játszott Franklin J. Schaffner híres kalandfilmjében, a Pillangóban. Hoffman, aki előtt sarkig tárultak a hollywoodi mozi kapui, időről időre visszatért a színpadhoz is: a Broadway-en rendezőként is debütált, majd a főszerepet játszotta Arthur Miller Az ügynök halála című darabjában, és az előadás televíziós változatáért Emmy-díjat kapott, de volt színpadon Shylock is A velencei kalmárban. Kramer kontra Kramer, az elnök és az esőember[szerkesztés] Az 1976-os Az elnök emberei volt a következő jelentős filmsikere, amelyben Robert Redford oldalán a Richard Nixon Watergate-botrányának részletei után nyomoz. Majd a lesújtó politikai körképpel megterhelt mozi után 1979-ben a Kramer kontra Kramer társadalomkritikus drámájáért elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Robert Benton alkotását, mely az amerikai családmodell és erkölcsi klíma megalapozott, mikrorealista kritikáját adja, gyorsan a szívébe zárta a közönség, és az egyszerű, de érzékeny történet sokakat megérintett. Hoffman valósággal brillírozott a magára maradt családapa szerepében, aki kénytelen alárendelni szakmai pályafutását gyermeke biztonságának és jövőjének. Következő sikerében, az Aranyoskámban kivételes átváltozóművészetének legjobb példáját adta: nőszerepben idétlenkedte végig Sydney Pollack filmjét Jessica Lange oldalán, és ismét díjakkal halmozták el. Második Oscarját azonban egy újabb társadalmi dráma, az Esőember hozta meg számára, amelyben Tom Cruise alakította karakter autista bátyját, Raymondot keltette életre. Hoffman tökéletesen mutatta meg a kiszolgáltatott, magányos férfi lélekrajzát, visszafogott mimikája és nehézkes beszéde legendássá vált. Az 1990-es évektől napjainkig[szerkesztés] A '90-es években Hoffman további kasszasikerekkel folytatta, de egyre többször bukkant fel apró epizódokban. Játszott kevésbé eredményes mozikban is, így a Hookban, a Billy Bathgateben, vagy a Mondvacsinált hős-ben, de a nagyszabású szuperprodukciók, mint A vírus, vagy A gömb sem kerülhették el, és természetesen a filmdrámákhoz is visszatért. A Sleepers - Pokoli lecke c. alkotásban alkoholista védőügyvéd, az Amikor a farok csóválja… c. politikai- és médiaszatírában pedig flegma, bogaras filmproducer volt. Barátjával, Gene Hackmannel 2003-ban szerepelt először együtt filmvásznon, Az ítélet eladó c. tárgyalótermi drámában. Emellett olyan mozikkal folytatta, mint a 2004-es Én, Pán Péter, a 2006-os A parfüm: Egy gyilkos története, vagy a szintén 2006-ban forgatott Felforgatókönyv.

Dustin Hoffman

Dustin Lee Hoffman was born in Los Angeles, California, to Lillian (Gold) and Harry Hoffman, who was a furniture salesman and prop supervisor for Columbia Pictures. He was raised in a Jewish family (from Ukraine, Russia-Poland, and Romania). Hoffman graduated from Los Angeles High School in 1955, and went to Santa Monica City College, where he dropped out after a year due to bad grades. But before he did, he took an acting course because he was told that "nobody flunks acting." Also received some training at Los Angeles Conservatory of Music. Decided to go into acting because he did not want to work or go into the service. Trained at The Pasadena Playhouse for two years.

Kevin Bacon

Kevin Bacon (Philadelphia, Pennsylvania, 1958. július 8. –) Golden Globe-díjas amerikai színész. Kevin Bacon a pennsylvaniai Philadelphiában született 1958. július 8-án. Ő a legfiatalabb az 5 testvére mellett. Anyja, Ruth Hilda (született Holmes; 1916–1991), általános iskolában tanított és liberális aktivista volt, míg az apja, Edmund Bacon, építész volt. Bacon 17 évesen (1975) elment otthonról hogy felépítse színházi karrierjét New Yorkban, Circle-nél a Square Theater Schoolban. Elhatározása, hogy színész legyen nehezen jött össze. Filmdebütálása az 1978-as, Party zóná-ban volt, azonban nem vezetett azonnali hírnévhez, ami után vágyódott. A Search For Tomorrow (1979) és a The Guiding Light (1980–1981) című televíziós sorozatok néhány részében is szerepelt. Út a sikerhez[szerkesztés] 1982-ben nyert Obie díjat nyert a Forty-Deuce című darabért, ami utcai csalókról szólt, és hamarosan debütált a Slab Boysban, az akkor még ismeretlen Sean Penn-nel és Val Kilmer-rel. Ugyanebben az évben Barry Levinson Az étkezde című filmjében szerepelt olyan nagyszerű színészekkel, mint Steve Guttenberg, Daniel Stern, Mickey Rourke, Tim Daly és Ellen Barkin – A filmet Oscar-díjra jelölték a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. Az étkezde lefesti 9 fiatalember életét az 1950-es évekből, akik nagyon jó barátok gyerekkoruk óta, ám életútjaik fokozatosan távolodnak egymástól. Messze a legcéltalanabb a csoportból a goromba, szarkasztikus Fenwick (Kevin Bacon). A filmben nyújtott alakítása hozzásegítette az 1984-es Footloose (Gumiláb) főszerepéhez, amely jegypénztárakat robbantott. A Herbert Ross által vezényelt zenés-táncos film bemutatja Ren McCormack történetét, a dörzsölt chicagói tizenéves (Bacon), aki anyjával egy iowai kisvárosba költözik, ahol a gimnáziumban megtetszik neki egy tiszteletes lázadó lánya. A tiszteletes és a város vezetői betiltottak mindenfajta zenét, táncot. A nagyvárosi fiú mégis úgy dönt megmutatja mi az az igazi rockzene. Bacon kétségkívül ezzel a filmmel robbant be a filmvilágba. Innen már azt hitte, hogy karrierje kezd felfelé menni. Karrierlanyhulás[szerkesztés] Bacon Az étkezde és a Footloose után választott szerepei saját megítélése szerint is visszavetették karrierjét az 1980-as évek végén, és az 1990-es évek elején. 1988-ban John Hughes rendező felkérte Bacont, hogy szerepeljen a Drágám, terhes vagyok! című vígjátékban Elizabeth McGovernnel. 1990-ben Baconnek volt két sikeresebb szerepe. Szerepet kapott a Tremors – Ahová lépek, ott szörny terem című horror-vígjátékban, Joel Schumacher Egyenesen át című, kissé horrorisztikus filmjében pedig egy orvostanhallgatót alakít, melyben néhány társával a halálközeli élményeket kutatják. 1991-ben Bacon társfőszereplő a Mondom vagy mondod című romantikus vígjátékban Elizabeth Perkins oldalán. A szerényebb siker ellenére a filmbeli szerep nagyon tanulságos volt Bacon számára. A visszatérés[szerkesztés] 1991-ben Bacon elkezdte feladni álmait. Ám Oliver Stone JFK - A nyitott dosszié című dokumentum-drámájában alakított szerepéért óriási tetszésnyilvánítást kapott a kritikusoktól. A filmben egy homoszexuális prostituáltat alakít. A szerep sikere felbátorította további karakterszerepek eljátszására, így elvállalta Jack Ross, egy hadseregben perlő ügyvéd szerepét az Egy becsületbeli ügy című filmben, a főszerepben játszó Tom Cruise és Jack Nicholson mellett. Ez a két film segítette, hogy szerepet kapjon a Veszélyes vizeken című akciófilmben. A filmben Meryl Streeppel játszott. A történetben Gail Hartman (Meryl Streep) és családja egy vadvízi evezésen vesznek részt, ahogyan Wade (Bacon) is, aki kezdetben flörtöl Streep karakterével azután barátkozik a fiával is, mindezt azért, hogy biztosítsa magának a szabadságát, ugyanis ő és haverja keresett bűnözők. Bacon alakítása annyira lenyűgöző volt, hogy Golden Globe-díjra jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. 1996-ban elnyerte a Broadcast Filmkritikusok Szövetsége-díját, Az őrület fészke (1995) című filmért. A film igaz történet alapján készült, mely Henri Young, egy jelentéktelen tolvaj drámáját meséli el, akit az Alcatrazba zártak, és egy sikertelen szökési kísérlet miatt három év magánzárkába kerül. Szabadulása után kivetkőzik magából, és megkeresi azt, aki ide juttatta. Folytatódó siker[szerkesztés] Bacon sikerszériája az Apollo 13-mal folytatódott, mely hatalmas kasszasiker volt. A film egy balul sikerült holdutazás igaz történetét meséli el, melyben Bacon Jack Swigert űrhajóst alakítja. Majd 1996-ban egy brutális és szadista javítóintézet felügyelőjeként volt látható a Sleepers - Pokoli leckében. Miután Az őrület fészkében, és a Pokoli lecke című filmben is negatív szerepet játszott, a következő évben inkább egy romantikus vígjátékban szerepelt (Mint-a-kép). Az 1998-as Vad vágyak című krimi-thrillerben nem csak szerepelt, hanem az ügyvezető-produceri székbe is beleült. Bacon horror/sci-fiben is kipróbálta magát, Paul Verhoeven, Árnyék nélkül (2000) című mozijában. Bacont megint lelkesen fogadták a sötét alakot játszó főszerepben, mint a 2004-es Az erdőlakóban. A lélek útjának a premierje az HBO-n 2009. február 21-én volt. Alakításáért megkapta eddigi karrierje legrangosabb díját: Golden Globe-díjat, mint a Legjobb férfi főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm)-ben. Legújabb filmjei közt van a Fehér Elefánt és az X-Men: Az elsők, mely a mutánsok fiatalkori történetét meséli el.[1][2][3] Magánélete[szerkesztés] 1988 óta él házasságban Kyra Sedgwick színésznővel. Két gyermekük született. Fiuk, Travis Bacon (1989. június 23-án), és lányuk Sosie Bacon (1992. március 15-én) Zenés karrierje[szerkesztés] Bacon nem csak a filmekben, hanem a zenében is nagyszerű. Testvérével Michael Baconnal 1995-ben megalapította a The Bacon Brothers-t, 6 albumot sikerült kiadniuk.

Minnie Driver

Minnie Driver (eredeti neve: Amelia Fiona J. Driver) (London, Anglia, 1970. január 31. –) angol színésznő, énekesnő. Édesanyja, Gaynor Churchward tervező volt, édesapja Ronnie Driver, üzletember volt. Nővére, Kate Driver, modell és producer. Bedales iskolába járt Hampshire-ben, s ezután Londonban folytatta tanulmányait a Webber Douglas Academy of Dramatic Art-ban. Először angol műsorokban jelent meg, Steve Coogan és Armando Iannucc talk-showban. Animációs stúdiókban is dolgozott, ahonnan sok szerepet kapott. Driver a "Puff, Rocks and Brown" nevű együttesben énekelt. 2000-ben szerződést kötött az EMI-vel és a Rounder Records-al. Az "Everything I've Got in My Pocket" című albuma 34. lett az eladási listán Angliában. A 2. albuma, az "Invisible Girl", a 68. lett. Minnie Driver előadás közben Driver 2007-ben kiadta a Seastories című albumját. 2004-ben kapott egy filmszerepet, melyet el kellett játszania a Carlotta Giudicelli karaktert a Joel Schumacher filmjében, az Operaház fantomjában. 2007. július 17-én Driver kiadta újabb albumát, amelyen 12 szám található. 2008. szeptember 5-én született egy fia.

Minnie Driver

Amelia Fiona J. Driver was born January 31, 1970 in Finsbury Park, London. Her mother, 'Gaynor Churchward' (qv), was a designer and former couture model and her father, Charles Ronald "Ronnie" Driver, was a businessman. She has a sister, 'Kate Driver' (qv), who is a model and a producer. Minnie's mother was her father's mistress. Minnie's father's wife did not know about his second family. Her father was born in Swansea, Wales, to parents from England and Scotland, and her mother is English. Minnie was raised partly in Barbados. Her first major role was in the film _Circle of Friends (1995)_ (qv)opposite 'Chris O'Donnell (I)' (qv) and 'Colin Firth' (qv). In the next few years she had roles in films such has _GoldenEye (1995)_ (qv), _Sleepers (1996)_ (qv) and _Grosse Pointe Blank (1997)_ (qv). In 1997 she starred in the popular and financially successful film _Good Will Hunting (1997)_ (qv) opposite 'Matt Damon' (qv) and 'Ben Affleck' (qv), who also wrote the screenplay for the film and received Oscars for their achievement. The film also earned Minnie an Oscar nomination for best actress in a supporting role. She had a noted recurring role on _"Will & Grace" (1998)_ (qv) in 2003-2004 and also appeared in films such as _An Ideal Husband (1999)_ (qv), _Return to Me (2000)_ (qv), _Owning Mahowny (2003)_ (qv), _Ella Enchanted (2004)_ (qv), _The Phantom of the Opera (2004)_ (qv), _Delirious (2006)_ (qv) and _Take (2007)_ (qv). She starred in the popular Tv-series _"The Riches" (2007)_ (qv) opposite 'Eddie Izzard' (qv). She now stars in the NBC sitcom, "About a Boy" (2014) Minnie has been romantically linked with several of her co-stars, including 'Matt Damon' (qv) and 'John Cusack (I)' (qv). She was engaged to marry 'Josh Brolin' (qv) before they broke up suddenly in 2001. In the last few years she has kept her private life, private. On March 13, 2008, during an appearance on _"The Tonight Show with Jay Leno" (1992)_ (qv), she announced that she was expecting her first child. On September 5, 2008, she gave birth to a boy named Henry Story Driver. The name of the baby's father has not been revealed.

New York

New York az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb városa. Az amerikai kontinens 2. legnagyobb városa. Központja a New York-i agglomerációnak, amely világviszonylatban is a legnépesebbek közé tartozik. A világ vezető globális városa. Az USA és a Föld első számú üzleti, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási, kutatási és fejlesztési, technológiai, média-, művészeti és szórakoztatóipari központja. A világ legnagyobb és legjelentősebb pénzügyi központja. Tőzsdéje a legnagyobb a világon. Londont és Tokiót megelőzve a világgazdaság legmeghatározóbb centruma. Itt található az ENSZ, és a világ legjelentősebb transznacionális vállalatainak és legnagyobb bankjainak a székhelye is. A világ egyik leglátogatottabb városa és a legtöbb GDP-t termelő város is egyben. Igen sokrétű és világhírű kulturális élete miatt a Föld kulturális fővárosaként is szokás emlegetni. London, Párizs és Milánó mellett egyike a világ négy nagy divatfővárosának. A globális zeneipar és a nemzetközi diplomáciai élet legfontosabb központja. Repülőtere – a John F. Kennedy nemzetközi repülőtér – az egyik legforgalmasabb a világon és az Egyesült Államok vezető légikikötője a nemzetközi légi utasforgalom tekintetében. Több félszigeten és szigeten, illetve részben a szárazföldön fekszik az Atlanti-óceán nyugati partján, a Hudson folyó torkolatában; szárazföldi területe 789 km², lakossága az agglomeráció nélkül 8 453 558 fő.[3][4][5][6] Az azonos nevű tagállamban található, a tőle való megkülönböztetés végett hívják még New York Citynek, illetve (az állam megjelölésével) New York, New Yorknak. Közkedvelt elnevezése még a Big Apple (Nagy Alma), de utalnak rá úgy is, hogy A város, amely soha nem alszik. Öt nagy kerületre osztható, amelyek a következők: Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens, és Staten Island – amelyek egyben New York állam megyéi. A városban több mint 800 nyelvet beszélnek, amivel nyelvi szempontból a legsokszínűbb.[7] A New York-i agglomeráció 19,1 milliós lakosságával (17 400 km²), az USA legsűrűbben lakott területe, és része az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatal által meghatározott New York–Newark–Bridgeport összetett statisztikai területnek, mely több mint 22 millió lakossal a legnépesebb az országban. 1624-ben alapították holland telepesek Új-Amszterdam néven[8], majd 1664-ben angol fennhatóság alá került.[9] Később kapta a New York nevet az angliai York hercege, Jakab (James) tiszteletére. 1785 és 1790 között az USA fővárosa is volt.[10] Az ország legnagyobb városa 1790-től.[11] New York számos körzete, nevezetessége vált ismertté a külföldiek számára is az idők folyamán. A Szabadság-szobor bevándorlók millióit köszöntötte, amikor hajójuk megérkezett az öbölbe a 19. század végén, és a 20. század elején. A Times Square-t gyakran emlegetik a Világ kereszteződéseként is, ami találó név, hiszen ez az egyik legforgalmasabb a világon. New York pénzügyi központja, a Wall Street Alsó Manhattanben, amelyet a világ legfontosabb pénzügyi központjaként tartanak számon.[12][13][14][15][16][17] Végül, de nem utolsósorban, a világ vezető tőzsdéje, a New York Stock Exchange is itt található. Számos főiskola és egyetem található New Yorkban: Columbia Egyetem, New York Egyetem és a Rockefeller Egyetem, amik a világ legnívósabb oktatási intézményei közé tartoznak.[18] 2003. évi bruttó bevétele 488,8 milliárd dollár volt, amivel a városok rangsorában az első helyre került; az USA-tagállamok közül csak ötnek volt nagyobb bevétele, sőt a világ országai közül is csak tizenötnek.

Robert De Niro

Robert De Niro (New York, 1943. augusztus 17. –) kétszeres Oscar-díjas olasz származású amerikai színész, producer és rendező. Pályáját 1969-ben Brian De Palma Az esküvői party című alkotásában kezdte. 1973-ra már kétszer elnyerte a New York-i Filmkritikusok díját a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, a Bang the Drum Slowly (1973) és az Aljas utcák (1973) (Mean Streets) című filmekben nyújtott alakításáért. A Francis Ford Coppola rendezésében készült A Keresztapa II. (1974) című filmben az Akadémia a legjobb mellékszereplőnek járó szobrocskával jutalmazta. Második Oscar-díját a Martin Scorsese rendezte Dühöngő bika (1980) című film főszerepéért kapta, melyben a híres bokszolót, Jake LaMottát formálta meg. 1988-ban Jane Rosenthallal együtt Tribeca Productions néven saját filmvállalatot hozott létre, amely számos film elkészítését tette lehetővé, melyekben De Niro producerként, rendezőként és színészként is közreműködött.

Tudtad?

Yesim Ustaoglu, A pokol kapujában rendezőnője az egyik legjelentősebb török rendező. Korábban a Pandora szelencéjével San Sebastianban, az Utazás a napba című alkotásával Berlinben szerepelt és mindkét "A" kategóriás fesztiválon díjazták filmjeit.

Tudtad?

Katy Perry eljátszhatta volna Julie-Ann szerepét A hang ereje című filmben, de visszautasította.

Tudtad?

A Transformers: A kihalás kora a harmadik rész gigantikus chicago-i csatája után 4 évvel játszódik.

Tudtad?

A High School Musical 3: Végzősök című komédiával tinilányok millióit meghódíto Zac Efron ezúttal nem csak főszereplője, hanem Ninjas Runnin’ Wild nevű cégével executive producere is a Csajkeverők c. filmnek.

Tudtad?

A Prince Avalanche - Texas hercege forgatása mindössze 16 napot vett igénybe.

Kommentek