Filmek a hangulatodra szabva

Elrabolva

16+ karika
Taken

Mesterszám

7.010 7.0 5.4
42 vélemény alapján

Szerintem

Bryan Mills (Liam Neeson) valaha a titkosszolgálat egyik legkiválóbb ügynöke volt, de már visszavonult, csak hogy Kaliforniában élő lánya, a 17 éves Kim (Maggie Grace) közelében lehessen. A lány az anyjával, Lenore-ral (Famke Janssen) és tehetős mostohaapjával, Stuarttal (Xander Berkeley) él és épp Párizsba készül legjobb barátjával, Amandával (Katie Cassidy), amire Bryan vonakodva bár, de áldását adja. Bár ne tette volna…
Mikor a lányok megérkeznek Párizsba, Amanda véletlenül elkotyogja egy idegennek, hogy egyedül érkeztek, s mikor Bryannak végre sikerül telefonon elérnie a lányát, legszörnyűbb álma válik valóra: a beszélgetés során emberrablók törnek rá Kimre, hogy egy albán emberkereskedő bűnbanda kezére adják. Bryan ígéretet tesz a lányának, hogy semmi és senki sem állíthatja meg addig, míg ki nem szabadítja őt. Isten óvja azokat, akik ezek után Bryan Mills útjába állnak…

Kritika


Sokat változott a film kedvéért

A rendező lenyíratta a Grease szépfiújának haját, majd rávette, hogy növesszen oroszos körszakállat. Megérkezett a From Paris with Love új előzetese!


Amit a heti filmpremierekről tudni érdemes!

Hétről-hétre igyekszünk támpontot adni Nektek, melyik filmpremierről mit érdemes tudni, így megkönnyítve a választásotokat.

Vetítések (tv)

Szombat
  • PRIME - 06.08. 21:00
Hétfő
  • PRIME - 06.10. 03:20
Extra tartalmak

David Warshofsky

David Warshofsky (born February 23, 1961)[1] is an American film/television actor.

Famke Janssen

Famke Beumer Janssen (/ˈfɑːmkə ˈjɑːnsən/) (Amstelveen, Hollandia, 1964 v. 1965. november 5. –) holland színésznő, rendező, forgatókönyvíró és korábbi modell. Főbb szerepei Xenia Onatopp (Aranyszem (1995)), Jean Grey/Főnix (X-Men filmsorozat (2000–től)), Ava Moore (Kés/Alatt) és Lenore Mills (Elrabolva (2008), Elrabolva 2. (2012), Elrabolva 3. (2014)). Rendezőként 2011-ben debütált a Bringing Up Bobby című filmmel. Famke Janssen Amstelveenben (Hollandia) született.[1] Megkapta apja és anyja vezetéknevét is (Beumer és Janssen), amelyből az utóbbit tartotta meg.[2] Nővére Antoinette Beumer rendező, húga Marjolein Beumer színésznő.[3] Janssen holland anyanyelve mellett angolul és franciául beszél. Németet is tanult, de nem fejlesztette.[4] Középiskola után egy évig közgazdaságtant tanult az Amszterdami Egyetemen, amit később élete legidiótább ötletének tartott.[3] Az 1990-es évek elején a Columbia Egyetemre járt írást és irodalmat tanulni.

Famke Janssen

Famke Beumer Janssen was born on November 5, 1964 in Amstelveen, Netherlands, and has two siblings, director 'Antoinette Beumer' (qv) and actress 'Marjolein Beumer' (qv). She studied economics for a year at the University of Amsterdam. Moving to America in 1984, Famke modeled for Chanel in New York City. Later, taking a break from modeling, she majored in writing and literature at Columbia University and studied acting with 'Harold Guskin' (qv). She then went to Los Angeles, California, where she continued to study acting under 'Roy London (I)' (qv). Her first film was the crime drama _Fathers & Sons (1992)_ (qv), where she played the love interest of 'Jeff Goldblum' (qv). Later, she became James Bond's enemy in _GoldenEye (1995)_ (qv) opposite 'Pierce Brosnan' (qv). Famke received strong critical acclaim for her electrifying performance as the femme fatale Xenia Onatopp. Her career has bloomed since then with her starring in such films as _House on Haunted Hill (1999)_ (qv), a reoccurring role on FX's _"Nip/Tuck" (2003)_ (qv) and the blockbuster trilogy _X-Men (2000)_ (qv), _X2 (2003)_ (qv), and _X-Men: The Last Stand (2006)_ (qv).

Kalifornia

Koordináták: é. sz. 37°, ny. h. 120°37, -120 Ez a szócikk az Amerikai Egyesült Államok tagállamáról szól. Hasonló címmel lásd még: Kalifornia (egyértelműsítő lap). Ha a CA rövidítés fotográfiai vonatkozására vagy kíváncsi, lásd az optikai lencsék leképzési hibái szócikk kromatikus aberráció alfejezetét. Kalifornia Kalifornia zászlaja Kalifornia címereKözkedvelt elnevezés: The Golden StateMottó: Eureka (am. Megtaláltam)KözigazgatásFővárosa SacramentoLegnagyobb város Los AngelesKormányzó Jerry Brown (D)Hivatalos nyelv angolPostai rövidítés CAISO 3166-2 US-CAFelvétel az Unióbasorrendben 31.dátuma 1850. szeptember 9.Rangsorterület szerint 3.népesség szerint 1.népsűrűség szerint 12.NépességNépesség 39 144 818 fő (2015)[1]Népsűrűség83,78 fő/km²Földrajzi adatokTerületösszesen424 345 km²ebből víz4,7 %Időzóna PST (UTC–8 / –7)Szélesség é. 32°30' – é. 42°Hosszúság ny. 114°8' – ny. 124°24'Kiterjedéskelet-nyugati402,5 kmészak-déli1240 kmDomborzatlegmagasabb pont4418 mátlagmagasság884 mlegalacsonyabb pont-86 mTérképKalifornia weboldalaA Wikimédia Commons tartalmaz Kalifornia témájú médiaállományokat. Kalifornia (angolul California) az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb tagállama.

Katie Cassidy

Katherine Evelyn Anita Cassidy Rogers (Los Angeles, Kalifornia, USA 1986. november 25. –) amerikai énekesnő, színésznő, aki szerepelt a Melrose Place-ben az Odaátban, A pletykafészekben, sikoly királynőként a Fekete karácsonyban a 2010-es Rémálom az Elm utcában[1] és a A Harper-sziget-ben is. Főszerepet játszott az Elrabolva, és a hamarosan mozikba kerülő Fencewalker és a Monte Carlo című filmben és 2012 óta játssza Laurel Lance karakterét A zöld íjász című amerikai tévésorozatban.

Leland Orser

Leland Jones Orser (born 1960/1961) is an American actor. Orser is primarily a character actor, and has appeared in small roles in a wide variety of films and television series, including Chief of Surgery Dr. Lucien Dubenko on the television series ER.

Liam Neeson

William John "Liam" Neeson OBE (Ballymena, Észak-Írország, 1952. június 7. –) Oscar-díjra jelölt északír színész. Egyik legismertebb szerepe Oskar Schindler a Schindler listája című filmben. Továbbá szerepelt még olyan sikeres filmekben, mint a Csillagok háborúja I: Baljós árnyak, Narnia krónikái és a Batman: Kezdődik!. Neeson Észak-Írországban, Ballymena-ban született Katherine és Barnard Neeson harmadik gyermekeként. Ő a házaspár egyetlen fiúgyermeke; három lánytestvére van: Elizabeth, Bernadette és Rosaline. Neeson a középiskola elvégzése után a belfasti Queen’s egyetemre járt, ahol fizikát és számítógép-tudományt tanult, de igencsak unta a biflázást, éppen ezért inkább elment dolgozni. Targoncakezelő volt a Guinness sörgyárban, majd idővel sofőr lett. Már akkoriban is érdeklődött a színészet iránt, így néhány évvel később a dublini Abbey Theater tagja lett. A színházban komoly feladatokat kapott, mint például a félkegyelmű Lennie szerepe az Egerek és emberek című John Steinbeck-drámában. 1986-ban Kaliforniában felkeresett egy ügynököt, akinek a közbenjárásával ő lett az egyik lázadó a Bountyn-ban, majd a Lamb című filmben eljátszhatta első főszerepét is.

Maggie Grace

Margaret Grace Denig (1983. szeptember 21.) amerikai színésznő, Maggie Grace néven vált ismertté a Lost – Eltűntek című tévésorozatban, Shannon Rutherford szerepében. Grace az ohioi Columbusban született és nőtt fel három testvér közül a másodikként. 16 évesen édesanyjával Los Angelesbe költözött. 2001-ben kezdte a színészi pályát, első jelentős szerepét a Gazdagok és gyilkosok című tévéfilmben kapta, majd 2003-ban Tom Selleck és Wendy Crewson elidegenedett lányát alakította a A javulás útja című szintén tévében. Feltűnt a Miami helyszínelők, a Döglött akták és több más sorozat egy-egy epizódjában, mígnem megkapta a Lost – Eltűntekben Shannon szerepét, amivel széles körben is ismertté vált neve. 2005-ben készült el első mozifilmje, melyben főszerepet játszhatott, John Carpenter horrorklasszikusának újrája, A köd. A filmben a szintén sorozat-sztár Tom Welling (Smallville) partnere volt. 2005-ben a Maxim magazin Hot 100-as listáján a 27. helyezett lett, míg az FHM A világ 100 legszexibb nője 2005-ben választásán a 44. helyezést érdemelte ki. Híresztelések kaptak szárnyra, miszerint esélyes Kitty Pryde szerepére az X-Men: Az ellenállás vége című filmben, ám Grace egy interjúban elmondta, ezen a felvetésen ő maga lepődött meg a legjobban, ugyanis soha senki nem kereste meg a szereppel kapcsolatban. 2007-ben már két filmben is szerepet kapott; feltűnt A Jane Austen Könyvklubban és a Suburban Girlben, míg a következő évben Liam Neeson elrabolt lányát alakította a Elrabolva című, francia gyártású produkcióban.

Párizs

Párizs (franciául: Paris, latinul: Lutetia, vagy a későbbi neolatin Lutetia Parisiorum) Franciaország fővárosa. Az ország északi részén, a Szajna folyó partján terül el, az Île-de-France régió (vagy Région Parisienne) szívében. Párizs Európa egyik legnépesebb városa. Becsült népessége elővárosait nem számítva 2006 januárjában 2 167 944 fő volt, ám agglomerációival a Párizsi „unité urbaine” (városi terület) populációja 2005-ben több volt mint 9 millió fő, míg a Párizs „aire urbaine” (fővárosi terület) 12 millió lakost számlált. A két évezreden keresztül fontos szerepet játszó Párizs ma is a világ egyik vezető gazdasági és kulturális központja, befolyása a politikára, az oktatásra, a szórakoztatóiparra, a sajtóra, a divatra, a tudományra és a művészetekre a világ négy legjelentősebb városa közé emelte. A Région Parisienne Franciaország legfejlettebb területe, gazdaságának központja: 2006-ban 500,8 milliárd euróval a francia bruttó hazai termék egynegyedét adta. A világ 500 legjelentősebb vállalatából 38 székel Párizs számos üzleti negyedének egyikében. Jelentős nemzetközi szervezetek, mint az UNESCO, az OECD, az ESA és az ICC is párizsi központú. A világban Párizs a legnépszerűbb úticél a turisták körében, évi több mint 30 millió látogatóval. Az Economist Intelligence Unit 2011-es rangsora szerint a világ 16. legélhetőbb városa.[3]

Xander Berkeley

Xander Berkeley született: Alexander Harper Berkeley (Brooklyn, New York, 1955. december 6. –) amerikai színész. Xander Berkeley 1955. december 6-án született New Yorkban, Brooklynban. Élete nagy részét New Jersey-ben töltötte. Xander a Hampshire Egyetemre nyert felvételt. Ezután a Regional and Repertory színházban és az Off Broadwayn is dolgozott, amíg New Yorkban élt.

Xander Berkeley

Xander's father was a painter and his mother a school teacher who sewed, providing him with costumes (his preference over toys). School plays and Community Theater were next. An experimental theater troupe in the area (which was an offshoot from 'Joseph Chaikin' (qv)'s Open Theater in New York) took Xander under their wing when he was 16. He credits this group for shaping him as both a person and an actor, committed to taking risks and remaining open to the unknown. Xander went to Hampshire College, the progressive brainchild of Smith, Mt. Holyoke, Amherst, and the University of Massachusetts. He would continue in the theater at Hampshire, studying and doing plays at each of the other schools, all of which were there in the area. A move to New York after college brought him access to private teachers from the Royal Academy of the Arts, the Moscow Arts Theater and HB Studios. Later in Los Angeles, Xander would spend time with 'Lee Strasberg' (qv) at The Actor's Studio during the last years of his life. Xander worked in Regional and Repertory Theaters in addition to off-Broadway while living in New York but, despite a classically trained theater background, he was increasingly drawn to the subtleties of film acting. A play, written by the great southern novelist 'Reynolds Price' (qv), called "Early Dark" had such a cinematic feel to it, that an agent saw the film acting potential in Xander and encouraged him to make the move out west. Soon _Mommie Dearest (1981)_ (qv) provided Xander with his film debut in the role of "Christopher Crawford", and simultaneously gave his career a slightly cultish twist. 'Alex Cox (I)' (qv) with _Sid and Nancy (1986)_ (qv), 'James Cameron (I)' (qv) with _Terminator 2: Judgment Day (1991)_ (qv), 'Bernard Rose' (qv) with _Candyman (1992)_ (qv), 'Todd Haynes' (qv) with _Safe (1995)_ (qv), 'Mike Figgis' (qv) with _Leaving Las Vegas (1995)_ (qv), 'Andrew Niccol' (qv) with _Gattaca (1997)_ (qv) all helped to further associate Xander as an actor in his own rather unusual category. Xander's choices were often determined by the opportunity to learn from directors he admired, certainly all those listed above fell into that category. 'Clint Eastwood (I)' (qv) with _The Rookie (1990)_ (qv), 'Ron Howard (I)' (qv) with _Apollo 13 (1995)_ (qv), 'Rob Reiner' (qv) with _A Few Good Men (1992)_ (qv), 'Michael Mann (I)' (qv) with _Heat (1995)_ (qv), 'Wolfgang Petersen' (qv) with _Air Force One (1997)_ (qv), 'Steven Spielberg' (qv) with _Amistad (1997)_ (qv) are obvious examples of others Xander actively sought to work with and learn from. From obscure independent movies where Xander could play lead roles to the big budget studio movies where he might often play smaller character-driven parts, an education was taking place. Just as working with older directors like 'Mihalis Kakogiannis' (qv) on _The Cherry Orchard (1999)_ (qv) and 'Robert M. Young (I)' (qv) on _Below the Belt (2004)_ (qv) (aka "Human Error") brought insights to ways of working that are being lost in pop cultures tendency to slide toward slickness. Not to mention bringing him to places like Bulgaria and China along the way. Perhaps because a life in the foreign services, or espionage was seen as a road not taken, living on location in foreign countries, working as an actor, has somewhat fulfilled the impulse. As early as 1987, a film took Xander to Nicaragua while the Contra War was taking place. It was during this three month shoot on the film _Walker (1987)_ (qv) (starring 'Ed Harris (I)' (qv)) that Xander got an offer to do a film with his friend, director 'Jon Hess (I)' (qv), in Chile for the following three months. Taking him straight from the revolutionary left-wing Sandanistas to Pinochet's fascist, right-wing regime. In 2001, an offer came in to play a part on a TV pilot called _"24" (2001)_ (qv). It was another shady agent-type, and reluctant to repeat his performance from _Air Force One (1997)_ (qv) as the turncoat secret serviceman, Xander almost passed on the job. Fortunately for him, he said yes. He met his future wife, 'Sarah Clarke (I)' (qv) during the first day of filming. His character, "George Mason", was just a guest star in the pilot, but the producers liked what Xander brought to it and continued to write more episodes for him. By the second season, it had become perhaps the most interesting, leveled character Xander had ever gotten to play. Sarah and Xander were married in 2002 and had their daughters, Olwyn in 2006 and Rowan in 2010. Other favorite roles of late have been "Arlen Pavich", the middle management dweeb, in 'Niki Caro' (qv)'s _North Country (2005)_ (qv), and the Irish hooligan/railway foreman in 'David Von Ancken' (qv)'s _Seraphim Falls (2006)_ (qv) and, more recently, "The King of Sodom" in 'Harold Ramis' (qv)' _Year One (2009)_ (qv), "Sonny" in 'David Pomes (I)' (qv)' _Cook County (2009)_ (qv), the recovering meth head coming out of prison to discover the life he had left (and destroyed), and crazy "Uncle Doug" in 'David Wike (I)' (qv)'s _Champions (2006)_ (qv) (aka "Out There").

Tudtad?

Eredetileg egy csókjelenet is felvételre került a Kenau című filmben, Monic Hendrickx és Barry Atsma között, de a végleges verzióban kivágták azt.

Tudtad?

Gary Poulter, aki Wade-et (G-Daawg) alakítja a Joe című filmben, egy hajléktalan, ugyanis a rendező, David Gordon Green szokása, hogy helyi lakosokat toborozzon filmjeibe. Polter néhány hónappal a film befejezte után az utcákon halt meg.

Tudtad?

A Llewyn Davis világát többek között két Oscar-díjra, három-három Golden Globe-ra és BAFTA-díjra is jelölték, és mások mellett a torontói kritikusok szerint volt a 2013-as év legjobb filmje.

Tudtad?

A Lego-kaland című film elkészítésénél kombinálták az stop-motion technikát és a CGI-t. A készítők azt akarták, hogy a számítógéppel készült effektek ne látszódjanak egyértelműen, és a látvány valódinak tűnjön.

Tudtad?

A Transformers: A kihalás kora a harmadik rész gigantikus chicago-i csatája után 4 évvel játszódik.

Kommentek