Filmek a hangulatodra szabva

Frost/Nixon

16+ karika
Frost/Nixon

Mesterszám

8.310 7.7 -
86 488 vélemény alapján

Szerintem

Miután elhagyni kényszerült hivatalát, Richard Nixon három éven át hallgatott. Ám 1977 nyarán a ravasz és hajthatatlan egykori főparancsnok belegyezett, hogy leül egy átfogó interjúra, és szembenéz a hivatalát és az annak végét jelentő Watergate botrányt érintő kérdésekkel. Nixon mindenkit meglepett, amikor Frostot választotta ki tévés gyóntatójaként, mert az volt a terve, hogy könnyedén túljár a fesztelen brit showman eszén, és így újra belopja magát az amerikaiak szívébe.
Frost stábjának hasonló kételyei voltak főnökük rátermettségét illetően. Ám amint a kamerák beindultak, kezdetét vette az elmék párharca. Vajon Nixon kikerüli a kérdéseket, melyek a nemzet szégyenének állítják őt be? Vagy Frost szégyeníti meg kritikusait, és bátran számon kéri a felelősséget attól az embertől, aki az obstrukciós politikára építette karrierjét? Találkozójuk során mindkét férfi leleplezi bizonytalan pontjait, egóját és méltóságának tartalékait, és végül félreteszik a pózokat, és felfedik a kendőzetlen, megdöbbentő igazságot.

Az Oscar-díjas rendező, Ron Howard vitte filmre ezt a lenyűgöző csatát Richard Nixon, a kegyvesztett amerikai elnök és David Frost, az ambiciózus tévés személyiség között, amely mindkettejüket megváltoztatta, és bevonult a médiatörténetbe és az egyetemes történelembe is.

Nincs vetítési időpont.

Extra tartalmak

Ace Ventura: Állati nyomozó

Ace Ventura: Állati nyomozó (a DVD magyar borítóján: Ace Ventura – Állati nyomozoo, eredeti cím: Ace Ventura: Pet Detective) 1994-ben bemutatott egész estés amerikai film, Jim Carrey és Courteney Cox főszereplésével. A forgatókönyvet Jack Bernstein írta, a filmet Tom Shadyac rendezte, a zenéjét Ira Newborn szerezte, a producere James G. Robinson volt. A Morgan Creek Productions készítette, a Warner Bros. Pictures forgalmazta. Amerikában 1994. február 14-én mutatták be a mozikban. 15 millió dolláros költségvetéséhez képest 100 millió dollár feletti bevételt termelt. Világszerte nagy siker lett, Jim Carrey beinduló karrierjének is fontos mérföldköve volt. Egy folytatás készült hozzá "Ace Ventura 2 - Hív a természet" címmel 1995-ben, egy három évados animációs sorozat, és egy spin-off rajzfilm, az "Ace Ventura - Állati nyomozoo junior".

Michael Sheen

Michael Christopher Sheen OBE (born 5 February 1969)[1] is a Welsh actor. After training at London's Royal Academy of Dramatic Art (RADA), where his classmates included Diane Parish, Richard Dormer, Caroline Catz and Sophie Stanton, he worked mainly in theatre throughout the 1990s and made notable stage appearances in Romeo and Juliet (1992), Don't Fool With Love (1993), Peer Gynt (1994), The Seagull (1995), The Homecoming (1997), and Henry V (1997). His performances in Amadeus at the Old Vic and Look Back in Anger at the National Theatre were nominated for Olivier Awards in 1998 and 1999, respectively. In 2003, he was nominated for a third Olivier Award for his performance in Caligula at the Donmar Warehouse. Sheen has become better known as a screen actor since the 2000s, in particular through his roles in various biopics.[2] With writer Peter Morgan, he has starred in a trilogy of films as British politician Tony Blair: the television film The Deal in 2003, followed by The Queen (2006) and The Special Relationship (2010). For playing Blair, he was nominated for both a BAFTA Award and an Emmy. He was also nominated for a BAFTA as the troubled comic actor Kenneth Williams in BBC Four's 2006 Fantabulosa!, and was nominated for a fourth Olivier Award in 2006 for portraying the broadcaster David Frost in Frost/Nixon, a role he revisited in the 2008 film adaptation of the play. He also starred as the controversial football manager Brian Clough in The Damned United (2009). Since 2009 and into the 2010s, Sheen has become known for a wider variety of roles. In 2009, Sheen appeared in two fantasy films, Underworld: Rise of the Lycans and The Twilight Saga: New Moon, while in 2010, he made a four-episode guest appearance in the NBC comedy 30 Rock. He appeared in the science-fiction film Tron: Legacy (2010) and Woody Allen's romantic comedy Midnight in Paris (2011). Sheen directed and starred in National Theatre Wales's The Passion.[3][4] From late 2011 until early 2012, Sheen played the title role in Hamlet at the Young Vic. In 2013, he received a Golden Globe nomination for his role in Showtime's television drama Masters of Sex.

Kevin Bacon

Kevin Bacon (Philadelphia, Pennsylvania, 1958. július 8. –) Golden Globe-díjas amerikai színész. Kevin Bacon a pennsylvaniai Philadelphiában született 1958. július 8-án. Ő a legfiatalabb az 5 testvére mellett. Anyja, Ruth Hilda (született Holmes; 1916–1991), általános iskolában tanított és liberális aktivista volt, míg az apja, Edmund Bacon, építész volt. Bacon 17 évesen (1975) elment otthonról hogy felépítse színházi karrierjét New Yorkban, Circle-nél a Square Theater Schoolban. Elhatározása, hogy színész legyen nehezen jött össze. Filmdebütálása az 1978-as, Party zóná-ban volt, azonban nem vezetett azonnali hírnévhez, ami után vágyódott. A Search For Tomorrow (1979) és a The Guiding Light (1980–1981) című televíziós sorozatok néhány részében is szerepelt. Út a sikerhez[szerkesztés] 1982-ben nyert Obie díjat nyert a Forty-Deuce című darabért, ami utcai csalókról szólt, és hamarosan debütált a Slab Boysban, az akkor még ismeretlen Sean Penn-nel és Val Kilmer-rel. Ugyanebben az évben Barry Levinson Az étkezde című filmjében szerepelt olyan nagyszerű színészekkel, mint Steve Guttenberg, Daniel Stern, Mickey Rourke, Tim Daly és Ellen Barkin – A filmet Oscar-díjra jelölték a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. Az étkezde lefesti 9 fiatalember életét az 1950-es évekből, akik nagyon jó barátok gyerekkoruk óta, ám életútjaik fokozatosan távolodnak egymástól. Messze a legcéltalanabb a csoportból a goromba, szarkasztikus Fenwick (Kevin Bacon). A filmben nyújtott alakítása hozzásegítette az 1984-es Footloose (Gumiláb) főszerepéhez, amely jegypénztárakat robbantott. A Herbert Ross által vezényelt zenés-táncos film bemutatja Ren McCormack történetét, a dörzsölt chicagói tizenéves (Bacon), aki anyjával egy iowai kisvárosba költözik, ahol a gimnáziumban megtetszik neki egy tiszteletes lázadó lánya. A tiszteletes és a város vezetői betiltottak mindenfajta zenét, táncot. A nagyvárosi fiú mégis úgy dönt megmutatja mi az az igazi rockzene. Bacon kétségkívül ezzel a filmmel robbant be a filmvilágba. Innen már azt hitte, hogy karrierje kezd felfelé menni. Karrierlanyhulás[szerkesztés] Bacon Az étkezde és a Footloose után választott szerepei saját megítélése szerint is visszavetették karrierjét az 1980-as évek végén, és az 1990-es évek elején. 1988-ban John Hughes rendező felkérte Bacont, hogy szerepeljen a Drágám, terhes vagyok! című vígjátékban Elizabeth McGovernnel. 1990-ben Baconnek volt két sikeresebb szerepe. Szerepet kapott a Tremors – Ahová lépek, ott szörny terem című horror-vígjátékban, Joel Schumacher Egyenesen át című, kissé horrorisztikus filmjében pedig egy orvostanhallgatót alakít, melyben néhány társával a halálközeli élményeket kutatják. 1991-ben Bacon társfőszereplő a Mondom vagy mondod című romantikus vígjátékban Elizabeth Perkins oldalán. A szerényebb siker ellenére a filmbeli szerep nagyon tanulságos volt Bacon számára. A visszatérés[szerkesztés] 1991-ben Bacon elkezdte feladni álmait. Ám Oliver Stone JFK - A nyitott dosszié című dokumentum-drámájában alakított szerepéért óriási tetszésnyilvánítást kapott a kritikusoktól. A filmben egy homoszexuális prostituáltat alakít. A szerep sikere felbátorította további karakterszerepek eljátszására, így elvállalta Jack Ross, egy hadseregben perlő ügyvéd szerepét az Egy becsületbeli ügy című filmben, a főszerepben játszó Tom Cruise és Jack Nicholson mellett. Ez a két film segítette, hogy szerepet kapjon a Veszélyes vizeken című akciófilmben. A filmben Meryl Streeppel játszott. A történetben Gail Hartman (Meryl Streep) és családja egy vadvízi evezésen vesznek részt, ahogyan Wade (Bacon) is, aki kezdetben flörtöl Streep karakterével azután barátkozik a fiával is, mindezt azért, hogy biztosítsa magának a szabadságát, ugyanis ő és haverja keresett bűnözők. Bacon alakítása annyira lenyűgöző volt, hogy Golden Globe-díjra jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. 1996-ban elnyerte a Broadcast Filmkritikusok Szövetsége-díját, Az őrület fészke (1995) című filmért. A film igaz történet alapján készült, mely Henri Young, egy jelentéktelen tolvaj drámáját meséli el, akit az Alcatrazba zártak, és egy sikertelen szökési kísérlet miatt három év magánzárkába kerül. Szabadulása után kivetkőzik magából, és megkeresi azt, aki ide juttatta. Folytatódó siker[szerkesztés] Bacon sikerszériája az Apollo 13-mal folytatódott, mely hatalmas kasszasiker volt. A film egy balul sikerült holdutazás igaz történetét meséli el, melyben Bacon Jack Swigert űrhajóst alakítja. Majd 1996-ban egy brutális és szadista javítóintézet felügyelőjeként volt látható a Sleepers - Pokoli leckében. Miután Az őrület fészkében, és a Pokoli lecke című filmben is negatív szerepet játszott, a következő évben inkább egy romantikus vígjátékban szerepelt (Mint-a-kép). Az 1998-as Vad vágyak című krimi-thrillerben nem csak szerepelt, hanem az ügyvezető-produceri székbe is beleült. Bacon horror/sci-fiben is kipróbálta magát, Paul Verhoeven, Árnyék nélkül (2000) című mozijában. Bacont megint lelkesen fogadták a sötét alakot játszó főszerepben, mint a 2004-es Az erdőlakóban. A lélek útjának a premierje az HBO-n 2009. február 21-én volt. Alakításáért megkapta eddigi karrierje legrangosabb díját: Golden Globe-díjat, mint a Legjobb férfi főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm)-ben. Legújabb filmjei közt van a Fehér Elefánt és az X-Men: Az elsők, mely a mutánsok fiatalkori történetét meséli el.[1][2][3] Magánélete[szerkesztés] 1988 óta él házasságban Kyra Sedgwick színésznővel. Két gyermekük született. Fiuk, Travis Bacon (1989. június 23-án), és lányuk Sosie Bacon (1992. március 15-én) Zenés karrierje[szerkesztés] Bacon nem csak a filmekben, hanem a zenében is nagyszerű. Testvérével Michael Baconnal 1995-ben megalapította a The Bacon Brothers-t, 6 albumot sikerült kiadniuk.

Rebecca Hall

Rebecca Hall (London, 1982. május 19. –) Golden Globe-díjra jelölt angol filmszínésznő. Tízévesen később debütált a The Camomile Lawn című sorozatban, majd 2006-ban A tökéletes trükk című filmben, többek között Hugh Jackman, Christian Bale, Michael Caine és Scarlett Johansson volt a partnere. Még ugyanebben az évben A nagy kvízválasztó című filmben a tehetséges ír színész, James McAvoy oldalán szerepelt. 2008-ban Woody Allen Golden Globe-díjjal jutalmazott filmjében, a Vicky Cristina Barcelonában játszotta az egyik címszereplő, Vicky szerepét. Partnerei a filmben többek között: Scarlett Johansson, Javier Bardem és Penélope Cruz voltak. A filmbeli meggyőző alakításáért a Brit Filmakadémia Díjára (BAFTA) és Golden Globe-díjra is jelölték. Szerepelt még Ron Howard 5 Oscar-díjra jelölt Frost/Nixon című filmjében is.

Sam Rockwell

Screen Actors Guild-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek 2018 Három óriásplakát Ebbing határában Screen Actors Guild-díj szereplőgárda kiemelkedő alakításáért mozifilmben 2018 Három óriásplakát Ebbing határában AACTA-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek 2017 Három óriásplakát Ebbing határában Sam Rockwell weboldalaSam Rockwell az IMDb-nPORT.hu-adatlapA Wikimédia Commons tartalmaz Sam Rockwell témájú médiaállományokat. Sam Rockwell (Daly City, Kalifornia, 1968. november 5. –) Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színész.

Sam Rockwell

Sam Rockwell was born on November 5, 1968, in San Mateo, California, the child of two actors, 'Pete Rockwell' (qv) and Penny Hess. The family moved to New York when he was two years old, living first in the Bronx and later in Manhattan. When Sam was five years old, his parents split up, at which point he and his father moved to San Francisco, where he subsequently grew up, while summers and other times were spent with his mother in New York. He made his acting debut when he was ten years old, alongside his mother, and later attended J Eugene McAteer High School in a program called SOTA. While still in high school, he got his first big break when he appeared in the independent film _Clownhouse (1989)_ (qv). The plot revolved around three escaped mental patients who dressed up as clowns and terrorized three brothers home alone--Sam played the eldest of the brothers. His next big break was supposed to have come when he was slated to star in a short-lived NBC TV-series called _"Dream Street" (1989)_ (qv), but he was soon fired. After graduating from high school, Sam returned to New York for good and for two years he had private training at the 'William Esper' (qv) Acting Studio. During this period he appeared in a variety of roles, such as the _"ABC Afterschool Specials" (1972)_ (qv): Over the Limit (1990) (TV) and HBO's _"Lifestories: Families in Crisis" (1992)_ (qv): Dead Drunk: The Kevin Tunell Story (Season 1 Episode 7: 15 March 1993); the head thug in _Teenage Mutant Ninja Turtles (1990)_ (qv); and a guest-star turn in an Emmy-winning episode of _"Law & Order" (1990)_ (qv), while working a string of regular day jobs and performing in plays. In 1994, a Miller Ice beer commercial finally enabled him to quit his other jobs to concentrate on his acting career, which culminated in him having five movies out by 1996: _Basquiat (1996)_ (qv); _The Search for One-eye Jimmy (1994)_ (qv); _Glory Daze (1995)_ (qv); _Mercy (1995)_ (qv); and _Box of Moon Light (1996)_ (qv). It was the latter film that would prove to be his real break-out in the industry. In 'Tom DiCillo' (qv)'s film, he found himself playing an eccentric named the Kid, a man-child living in a half-built mobile home in the middle of nowhere with a penchant for dressing like Davy Crockett, who manages to bring some much-needed chaos into the life of an electrical engineer played by 'John Turturro' (qv). The movie was not a box-office success, but it managed to generate a lot of critical acclaim for itself and Sam. In 1997 he found himself the star of another critically lauded film, _Lawn Dogs (1997)_ (qv). Once again he portrayed a societal outcast as Trent, a working-class man living in a trailer, earning a living mowing lawns inside a wealthy, gated Kentucky community. Soon Trent finds himself befriended by 10-year-old Devon ('Mischa Barton' (qv)), and the movie deals with the difficulties in their friendship and the outside world. He also gave strong performances in the quirky independent comedy _Safe Men (1998)_ (qv), in which he plays one half of a pretty awful singing duo (the other half being played by 'Steve Zahn' (qv)) that gets mistaken for two safe-crackers by Jewish gangsters; and the offbeat hit-man trainee in _Jerry and Tom (1998)_ (qv) against 'Joe Mantegna' (qv). After a few smaller appearances in films such as 'Woody Allen' (qv)'s _Celebrity (1998)_ (qv) and the 1999 version of _A Midsummer Night's Dream (1999)_ (qv), in which he played Francis Flute, he had larger parts in two of the bigger hit movies to emerge in 1999: _The Green Mile (1999)_ (qv) and _Galaxy Quest (1999)_ (qv), wowing audiences and critics alike with his chameleon-like performances as a crazed killer in the former and a goofy actor in the latter. More recently, he appeared in another string of mainstream films, most notably as Eric Knox in _Charlie's Angels (2000)_ (qv) and as Zaphod Beeblebrox in _The Hitchhiker's Guide to the Galaxy (2005)_ (qv), while continuing to perform in smaller independent movies. After more than ten years in the business, Sam has earned his success.

Tudtad?

A Rio 2-ben Eva, Bebel Gilberto karakterét borzasztó, fahangú énekesnek alkották meg, pedig a színésznő valójában rendkívül jó énekesnő, és igen elismert előadóművésznő.

Tudtad?

Matthew McConaughey 21,5 kilót fogyott a Mielőtt meghaltam főszerepéért, ugyanis AIDS-es beteget kell alakítania. Meglehetősen hiteles lett, csont és bőr maradt belőle.

Tudtad?

Az Adéle élete forgatásakor a stábban nem volt sem fodrász, sem sminkes. A film nagy részében pedig a főszereplő színésznőknek egyenesen tilos volt sminket viselniük.

Tudtad?

Az Üstökös a Mumin-völgy fölött című film első finn nyelvű változatában elírták Tove Jansson regényének címét, finnül két szinonímát egymás mellé téve, Üstökös és üstökös névre keresztelték így a filmet, később persze ezt korrigálták.

Tudtad?

Bár a főszereplők közt szerepel, Jet Li összesen 5 percet játszik a The Expendables – A feláldozhatók 3. című akciófilmben.

Kommentek