Filmek a hangulatodra szabva

Emlékek őrzői

12+ karika
Les héritiers

Mesterszám

5.910 - 5.9
27 vélemény alapján

Szerintem

Anne Guegen több, mint egy középiskolai történelemtanár: őt valóban érdeklik a gyerekek és szenvedélyesen szívén viseli a különböző vallási és felekezetű diákjainak a sorsát, akiket empatikus képességeire hagyatkozva nem csak tanítani, hanem az életre nevelni is igyekszik. Annak ellenére, hogy hosszú évek munkájával szerzett szakmai tapasztalatokkal rendelkezik, az idei osztálya még számára is különösen komoly kihívást jelent.

Az osztály érdektelensége a tananyag iránt, tiszteletlenségük tanáraik és egymás iránt, arra készteti a tanárnőt, hogy szinte megoldhatatlan feladat elé állítsa a gyerekeket. Benevezi őket egy középiskolai versenyre, amelynek témája: Gyerekek és tinédzserek a náci koncentrációs táborokban. Anne minden akaraterejét és kreativitását beveti, hogy a dolgozat megírásán keresztül felébressze a gyerekek érdeklődését és tenni akarását, hogy felfedezzék magukban a gondolkodni képes, mindenre nyitott fiatalt. Ahogy közeleg a dolgozat leadásának határideje a gyerekek elkezdenek hinni magukban, kinyílnak egymás felé, elmosódnak a vallási és etnikai korlátok közöttük és, noha mindez hétköznapi problémáikra nem feltétlenül hoz megoldást, de megtanulnak együtt dolgozni a közös sikerért és az élethez való hozzáállásuk is alapjaiban változik meg. A film valós eseményeket dolgoz fel.

Nincs vetítési időpont.

Extra tartalmak

Franciaország

Franciaország, hivatalosan Francia Köztársaság (franciául: la France vagy République française) egy független ország. Központi területe Nyugat-Európában helyezkedik el, de világszerte rendelkezik megyékkel és területekkel. A központi rész a Földközi-tengertől a La Manche-csatornáig és az Északi-tengerig, valamint a Rajnától az Atlanti-óceánig terjed. Ezt a territóriumot hatszögletű alakja miatt a franciák gyakran emlegetik l'Hexagone (magyarul a hatszög) néven. Szomszédai Belgium, Luxemburg, Németország, Svájc, Olaszország, Monaco, Andorra és Spanyolország. Tengerentúli függőségein keresztül határos Brazíliával, Suriname-mal és Sint Maartennel. Franciaországot és Nagy-Britanniát a La Manche-csatorna alatt futó Csalagút köti össze. Franciaország a legnagyobb területű nyugat-európai ország és a második legnagyobb kizárólagos gazdasági övezettel rendelkezik, mely több mint 11 millió négyzetkilométer területű. Franciaország egységes elnöki köztársaság. Legfőbb eszméi a Emberi és polgári jogok nyilatkozatában vannak összefoglalva. A 18. és 19. században az ország a kor egyik legnagyobb gyarmattartó birodalma volt, hatalmas területekkel Afrikában és Délkelet-Ázsiában és számos szigettel a Csendes-óceánban. Franciaország fejlett állam, amely a forrástól függően a világ ötödik vagy hatodik legnagyobb gazdaságával rendelkezik. Évi 82 millió turista látogatja, ezzel a legkeresettebb ország a világon. A nemzetközi politikában jelentős szerepet vállal. Alapító tagja az Európai Uniónak és az ENSZ-nek és Biztonsági Tanácsának, tagja a Frankofóniának, a G8-nak, az OECD-nek, a NATO-nak és a Latin Uniónak. Franciaország 1966-tól 2009-ig nem volt tagja a NATO katonai szervezetének. Az ország nukleáris fegyverekkel is rendelkezik. A bortermelésről és a konyhájáról méltán híres Franciaország Nyugat-Európában terül el. Az országot nagyobbrészt természetes határok szegélyezik: nyugaton és délen tengerek, délnyugaton és délkeleten pedig hegységek. Földrajzi arculata változatos: mezők, erdőségek, hegységek és tengerpartok egyaránt jellemezik területét. Délkeleti szomszédja Monaco, egy apró, független állam, amely erős szálakkal kötődik Franciaországhoz. A klíma viszonyok lehetőséget biztosítanak a búza, a kukorica, a gyümölcs, és a szőlő termelésére is. A roppant fejlett mezőgazdaság mellett az ipar a vezető ágazat, amelyen belül kiemelt fontossággal bír a gépkocsi, a repülőgép, és a vasúti járművek gyártása. ↑ http://www.insee.fr/fr/themes/tableau.asp?ref_id=NATnon02145 ↑ Ezen adat Franciaország törzsterületének és Guadeloupe, Martinique, Francia Guyana és Réunion francia tengerentúli megyék adatainak összessége. Franciaország törzsterületének lakossága 64.011.000 fő volt a 2014. május 1.-ei havi becskés során. ↑ http://ee.france.fr/hu/information/franciaorszag-klimaja-foeldrajzi-jellemzoi

Párizs

Párizs (franciául: Paris, latinul: Lutetia, vagy a későbbi neolatin Lutetia Parisiorum) Franciaország fővárosa. Az ország északi részén, a Szajna folyó partján terül el, az Île-de-France régió (vagy Région Parisienne) szívében. Párizs Európa egyik legnépesebb városa. Becsült népessége elővárosait nem számítva 2006 januárjában 2 167 944 fő volt, ám agglomerációival a Párizsi „unité urbaine” (városi terület) populációja 2005-ben több volt mint 9 millió fő, míg a Párizs „aire urbaine” (fővárosi terület) 12 millió lakost számlált. A két évezreden keresztül fontos szerepet játszó Párizs ma is a világ egyik vezető gazdasági és kulturális központja, befolyása a politikára, az oktatásra, a szórakoztatóiparra, a sajtóra, a divatra, a tudományra és a művészetekre a világ négy legjelentősebb városa közé emelte. A Région Parisienne Franciaország legfejlettebb területe, gazdaságának központja: 2006-ban 500,8 milliárd euróval a francia bruttó hazai termék egynegyedét adta. A világ 500 legjelentősebb vállalatából 38 székel Párizs számos üzleti negyedének egyikében. Jelentős nemzetközi szervezetek, mint az UNESCO, az OECD, az ESA és az ICC is párizsi központú. A világban Párizs a legnépszerűbb úticél a turisták körében, évi több mint 30 millió látogatóval. Az Economist Intelligence Unit 2011-es rangsora szerint a világ 16. legélhetőbb városa.[3]

Tudtad?

Evangeline Lilly színésznő A hobbit: Smaug pusztaságából 13 éves kora óta rajong Tolkien Középfölde világáért.

Tudtad?

Matthew McConaughey 21,5 kilót fogyott a Mielőtt meghaltam főszerepéért, ugyanis AIDS-es beteget kell alakítania. Meglehetősen hiteles lett, csont és bőr maradt belőle.

Tudtad?

Dahan tökéletesen választotta ki a Grace: Monaco csillaga szereplőgárdáját: az elegáns, és finom Grace-t Nicole Kidman, a mindig határozott és eltökélt III. Rainert pedig Tim Roth kelti életre, Maria Callas szerepében pedig Paz Vega tündököl.

Tudtad?

A Csajkeverők elsőfilmes rendezője, Tom Gormican maga is a filmnek helyszínt adó New Yorkban élt szingli huszonévesként, így nem esett nehezére megragadni a nagyváros trendi fiataljainak életére jellemző pillanatokat.

Tudtad?

A hobbit: Smaug pusztaságának forgatásán Ian Holm és Christopher Lee jeleneteit a londoni Pinewood Studióban vették fel a színészek egészségügyi okaira hivatkozva, ezen felül egyikőjük sem volt hajlandó Új-Zélandra repülni.

Kommentek