Filmek a hangulatodra szabva

Ítélet Magyarországon

16+ karika
Judgement in Hungary

Mesterszám

5.810 - 5.8
29 vélemény alapján

Szerintem

Amikor nyilvánossá vált a romák elleni sorozatgyilkosságot tárgyaló per kezdő dátuma, Hajdú Eszter dokumentumfilm rendező elhatározta, hogy az egész tárgyalás-sorozatot dokumentálja, emléket állítva ezzel az áldozatoknak.

A film fejlesztése 2010 novemberében kezdődött, a forgatások az első tárgyalási napon 2011. március 25-én kezdődtek és 2013. augusztus 6-án, az ítélet kihirdetésével értek véget. A két és fél évig tartó per folyamán Hajdú Eszter stábja volt az egyetlen, amely a tárgyalások minden napját dokumentálta. Az egyéb külső forgatások mellett a stáb a per 167 napján részt vett, minden napot rögzített és ezzel egy exkluzív, egyedülálló kordokumentációt készített egy egyedülálló ügyről. A per során az első néhány és az utolsó pár napon volt nagy nemzetközi és magyar média érdeklődés, a tárgyalási napok túlnyomó többségén azonban a sajtó sem vett részt. Az 'Ítélet Magyarországon' magyar állami támogatás nélkül, teljesen független dokumentumfilmként készült el magyar-német-portugál koprodukcióban.

magyar-német-portugál film 2014,
színes dokumentumfilm
Hossz: 107 perc
Korhatár: 16 év
Premier: 2014. 06. 12., csütörtök

Stáb

Nincs vetítési időpont.

Tudtad?

Nepál szívében él egy elkülönült női közösség, akik egyedülálló életformát választottak (Dolma Lányai).

Tudtad?

A Lány kilenc parókával film rendezője, Marc Rothemund olyan, Magyarországon is közismert filmeket rendezett korábban, mint a Hangyák a gatyában tinivígjáték, és az Oscar-díjra jelölt Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel című történelmi dráma.

Tudtad?

Lucía Puenzo, A német doktor című film rendezője azután döntötte el, hogy Natalia Oreiro kapja Eva szerepét, miután látta A kis ellenállóban nyújtott alakítását.

Tudtad?

A Philomena c. filmben néhány visszaemlékezés eredeti videókból lett kiválogatva. Van olyan is benne, amit a film kedvéért vettek fel, de olyan is, ami valódi emlék a hölgy igazi fiáról.

Tudtad?

Gerard Butler jeleneteit kivágták 300 - A birodalom hajnala című filmből, mert később úgy döntött, hogy nem akar újra Leonidas lenni.

Kommentek