Filmek a hangulatodra szabva

Fekete mise

16+ karika
Black Mass

Mesterszám

7.110 7.1 7.0
55 604 vélemény alapján

Szerintem

Barátok voltak. John Connolly és James "Whitey" Bulger együtt nőttek fel a dél-bostoni utcákon. Azután vagy húsz évig nem találkoztak. Mire a '70-es években újra összefutnak, Connolly az FBI magas rangú tisztje, Whitey pedig az ír maffia főnöke lett.

A régi kapocs erősebb: amikor az olasz családok megpróbálják kiszorítani Whiteyt és bandáját a városból, ő megegyezik egykori haverjával, hogy híreket fog szállítani addigi leggyűlöltebb ellenségeinek. De semmi sem úgy alakul, ahogy tervezték. Sok gyilkosság és sok árulás következik, és Whitey végül felkerül az FBI 10 legveszélyesebb bűnözőt tartalmazó listájára: bin Laden után ő volt a második helyezett.

Kritika


Fekete mise kritika

Új filmjében a színész könyörtelen gengsztert játszva vet véget az évek óta tartó mélyrepülésének, miközben a produkció még az ő brillírozása nélkül is megállná a helyét.

Nincs vetítési időpont.

Extra tartalmak

Johnny Depp

Johnny Depp (Kentucky, Owensboro, 1963. június 9. –) Golden Globe-díjas amerikai színész. Háromszor jelölték Oscar-díjra. John Christopher Depp II, 1963. június 9-én, vasárnap látta meg a napvilágot Owensboróban. Ősei Angliából vándoroltak ki, de távolabbi felmenői francia hugenották voltak, nevűk írásmódja pedig Deppe volt. Anyja, Betty Sue Palmer pincérnőként, apja, John mérnökként dolgozott. Két lánytestvére van (Christie és Debbie), és egy fiútestvére (Danny, aki író lett). Legjobb gyerekkori barátja a nagyapja volt, ám ő nem sokkal a család Floridába költözése után elhunyt. Floridában nőtt fel. Tizenkét éves korában az anyja vett neki egy elektromos gitárt, és Johnny különféle garázsbandákban kezdett játszani. Tizenöt évesen a szülei elváltak, és Depp az alkoholba és a drogba menekült, otthagyta a középiskolát, hogy rockzenésszé váljon. Egyszer elmesélte az „Inside the Actors Studio”-nak, hogy két héttel az iskolából való eljövetele után megpróbált visszamenni, de az igazgató azt mondta neki, hogy kövesse az álmát, és legyen zenész. A „The Kids”-ben játszott. Pályafutása[szerkesztés] Karrierjének indulása Nicolas Cage nevéhez fűződik, akivel Los Angelesben ismerkedett meg a 80-as évek elején. Az akkor még szintén ismeretlen színész ajánlotta be a Rémálom az Elm utcában című, ma már klasszikus horrorfilmbe. Kisebb szerepet kapott a A szakasz című filmben. Ügynöke rábeszélésére nehezen ugyan, de elfogadta a 21 Jump Street című sorozat egyik főszerepét. A bűnügyi sorozatban 3 évig szerepelt, pedig nem tervezte tovább egy évnél a tévés karrierjét. A filmes áttörést azonban az 1990-es Tim Burton rendezésében készült Ollókezű Edward hozta meg számára. Burtonnel azóta további közös filmjük is volt: az Ed Wood, Az Álmosvölgy legendája, a Charlie és a csokigyár és A halott menyasszony (ebben Depp az egyik bábszereplő hangját kölcsönözte), valamint a Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya és Alice Csodaországban és a 2012-es Éjsötét árnyék. Ez utóbbiban rendezte nyolcadszorra Tim Burton Johnny Deppet. A filmben Depp női partnerei Michelle Pfeiffer, - és immár ötödik alkalommal - Helena Bonham Carter. A Monty Pythonos Terry Gilliammel is dolgozott együtt a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmben. A közönség kedvencévé Jack Sparrow kapitány szerepe avatta A Karib-tenger kalózai-filmekben. Ezért 2004-ben Oscar-díjra jelölték. Továbbá kapott egy jelölést az Én, Pán Péter című drámában alakított szerepéért. Jelölték a Brit Filmakadémia díjára (BAFTA-díj) is ugyanezért a két filmért. 2004-ben megkapta a Screen Actors Guild Awardot A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka című filmért. A francia filmszakma elismeréseképpen César-díjat kapott 1999-ben. 2008-ban megkapta a Golden Globe-díjat a Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya című Tim Burton rendezte musicalért. Ugyanezért a szerepért jelölték Oscar-díjra is. 2009 augusztusában megjelent a Közellenségek című filmje, és még ebben az évben egy kisebb szerepet játszott a Doctor Parnassus és a képzelet birodalma című filmben (eredetileg nem tervezte, hogy játszani fog a filmben, de mivel az alkotás főszereplője, Heath Ledger meghalt, így mégis elvállalta a szerepet). 2010 februárjában Keith Richardsról, a The Rolling Stones gitárosáról forgatott egy dokumentumfilmet, saját maga rendezésében.[1] 2010 márciusában megjelent az Alice Csodaországban háromdimenziós Disney filmje. 2011. május 20-ra tervezték a negyedik A Karib-tenger kalózai film (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides) bemutatóját, háromdimenziós változatban. 2016-ban a Legendás állatok és megfigyelésük című filmben bukkan fel egy cameoszerepre. Szintén ebben az évben Bolond kalapos szerepébe visszatért az Alice Tükörországban. 2017-ben elkészítették az ötödik részét is a Karib tenger kalózai filmsorozatnak, azaz a A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja című filmet. Ugyanebben az évben a 20. század elején játszódó Gyilkosság az Orient expresszenben láthattuk ismét Deppet. 2018-ban a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei - J. K. Rowling filmjében alakít negatív szerepet.

Benedict Cumberbatch

Benedict Timothy Carlton Cumberbatch (London, 1976. július 19. –) angol színész, aki egyaránt elismert színházi, televíziós, mozifilmes és rádiós szerepei által. Sok híres filmben játszott szerepet (pl.: A szabadság himnusza (2006), Vágy és vezeklés (2007), Suszter, szabó, baka, kém (2011), 12 év rabszolgaság (2013)), de kétségkívül a BBC modern Sherlock Holmes adaptációjában a Sherlock (televíziós sorozat) filmsorozatban játszott főszerepe miatt lett ismert világszerte. Benedict sokoldalú színész, különleges hangját sokféle módon kamatoztatja: többször narrátorkodott filmekben, videójátékokban, valamint időről-időre a rádióban is hallható a BBC különböző rádiós sorozataiban, de szívesen vállalkozik akár reklámok alámondására is. Több filmben is szerepelt és olyan neves színészekkel, mint Gary Oldman, Colin Firth, Julia Roberts vagy Meryl Streep. 2011-ben két Oscar díjra jelölt filmben is szerepelt, Steven Spielberg Hadak útján című filmjében, mint Stewart őrnagy, illetve a Suszter, szabó, baka, kém című filmben, mint Peter Guilamm. 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben Peter Jackson Hobbit-trilógiájában kapott szerepet, Smaugnak, a sárkánynak valamint a Dol Guldur-i fekete mágusnak, Sauronnak kölcsönözte a hangját. 2013-ban több nagy filmben is szerepelt. Ő játszotta a J. J. Abrams rendezte, Sötétségben – Star Trek című film fő gonoszát Khant, de szerepelt a 12 év rabszolgaság című - 2014-ben a legjobb filmnek járó Oscar díjjal jutalmazott - filmben, illetve Julian Assange-t, a WikiLeaks alapítóját alakította a "The Fifht Estate" című filmben. A Sherlock sorozat népszerűségének köszönhetően egyike lett a legelfoglaltabb színészeknek. Az elkövetkező években szerepei széles skálán mozognak majd és olyan hírességeket személyesíthet meg a filmvásznon, mint az Enigmát feltörő híres matematikus Alan Turing, vagy a Beatles zenekar legendás menedzsere, Brian Epstein.

Benedict Cumberbatch

Benedict Timothy Carlton Cumberbatch was born and raised in London, England. His parents, 'Wanda Ventham' (qv) and 'Timothy Carlton' (qv) (Timothy Carlton Congdon Cumberbatch), are both actors. He is a grandson of submarine commander Henry Carlton Cumberbatch, and a great-grandson of diplomat Henry Arnold Cumberbatch CMG. Cumberbatch attended Brambletye School and Harrow School. Whilst at Harrow, he had an arts scholarship and painted large oil canvases. It's also where he began acting. After he finished school, he took a year off to volunteer as an English teacher in a Tibetan monastery in Darjeeling, India. On his return, he studied drama at Manchester University. He continued his training as an actor at the London Academy of Music and Dramatic Art graduating with an M.A. in Classical Acting. By the time he had completed his studies, he already had an agent. Cumberbatch has worked in theatre, television, film and radio. His breakthrough on the big screen came in 2004 when he portrayed 'Stephen Hawking' (qv) in the television movie _Hawking (2004) (TV)_ (qv). In 2010, he became a household name as Sherlock Holmes on the British television series _"Sherlock" (2010)_ (qv). In 2011, he appeared in two Oscar-nominated films - _War Horse (2011)_ (qv) and _Tinker Tailor Soldier Spy (2011)_ (qv). He followed this with acclaimed roles in the science fiction fiction film _Star Trek Into Darkness (2013)_ (qv), the Oscar-winning drama _12 Years a Slave (2013)_ (qv), _The Fifth Estate (2013)_ (qv) and _August: Osage County (2013)_ (qv). In 2014, he portrayed 'Alan Turing' (qv) in _The Imitation Game (2014)_ (qv) which earned him a Golden Globe, Screen Actors Guild Award, British Academy of Film and Television Arts and an Academy Award nominations for Best Actor in a Leading Role. Cumberbatch was appointed Commander of the Order of the British Empire (CBE) by Queen Elizabeth II in the 2015 Birthday Honours for his services to the performing arts and to charity. Cumberbatch's engagement to theatre and opera director Sophie Hunter, whom he has known for 17 years, was announced in the "Forthcoming Marriages" section of The Times newspaper on November 5, 2014. On February 14, 2015, the couple married at the 12th century Church of St. Peter and St. Paul on the Isle of Wight followed by a reception at Mottistone Manor. They have one child, a son (b. 2015).

Dakota Johnson

Dakota Johnson (született: 1989. október 4.) amerikai színész és modell, Melanie Griffith és Don Johnson lánya. Színészként 1999-ben debütált anyja oldalán a Tűzforró Alabama című filmben. Miután elvégezte a középiskolát, folytatta a színészetet, többek között a Social Network – A közösségi háló (2010), a Csúf szerelem (2011), a 21 Jump Street – A kopasz osztag (2012) és a Need for Speed (2014) című filmekben, továbbá a Ben and Kate című vígjátéksorozatban (2012-13). 2015-ben A szürke ötven árnyalata című romantikus filmdrámában megkapta a főszereplő Anastasia Steele szerepét, mellyel világhírnévre tett szert és kritikai elismerést is kapott. A szintén 2015-ös Fekete mise és Vakító napfényben című filmekben nyújtott alakítását szintén dicsérték a kritikusok. 2016-ban a Hogyan legyünk szinglik? című romantikus filmben szerepelt, 2017-ben a színésznő A sötét ötven árnyalatá-ban alakította Ana Steele szerepét. 2018-ban A szabadság ötven árnyalata című filmben pedig újra eljátssza Anastasia Steele avagy a már Mrs. Anastasia Grey szerepét, továbbá ő alakítja a Suspiria (Sóhajok) című horrorfilmben Suzy Bonnion szerepét, mely filmet a Szólíts a neveden rendezője, Luca Guadagnino kelti újra életre 2018-ban. Valamint feltűnik a Húzós éjszaka az El Royale-ban is 2018-ban.

Dakota Johnson

Dakota Mayi Johnson is an American fashion model and actress. She was born in Austin, Texas, and is the daughter of actors 'Don Johnson (I)' (qv) and 'Melanie Griffith' (qv). Her maternal grandmother is actress 'Tippi Hedren (I)' (qv). In 1999, she made her film debut in _Crazy in Alabama (1999)_ (qv), where she and her half-sister, 'Stella Banderas' (qv), played the daughters to their real-life mother, 'Melanie Griffith' (qv). The film was directed by her stepfather, 'Antonio Banderas' (qv), but it wasn't a hit. Dakota resumed her schooling and waited several years before she decided to become a professional actress and model. In 2006, she was voted Miss Golden Globe, a launching pad bestowed on off-spring of famous parents. She served as the first second-generation Miss Golden Globe in the Globes' history, since her mother was Miss Golden Globe in 1975. She also signed with IMG Models. In 2009, she modeled for MANGO brand's jeans line. Dakota traveled to Sydney, Australia, where she shot the "Rising Star" campaign for fashion label, "Wish". Once she graduated from high school, she signed with the William Morris Agency and started her acting career. She had her first box office hit in 2010 with 'David Fincher' (qv)'s film, _The Social Network (2010)_ (qv), in which she had a scene with 'Justin Timberlake' (qv). The film received eight Oscar nominations, including one for Best Picture. She also appeared in three additional films: _Beastly (2011)_ (qv), alongside 'Vanessa Hudgens' (qv) and 'Mary-Kate Olsen' (qv); 'Ezna Sands' (qv)' film, _Chloe and Theo (2015)_ (qv); and 'So Yong Kim' (qv)'s film, _For Ellen (2012)_ (qv); She had roles in several 2012 films: 'Christopher Neil (II)' (qv)'s film, _Goats (2012)_ (qv), with 'David Duchovny' (qv); 'Nicholas Stoller' (qv)'s film, _The Five-Year Engagement (2012)_ (qv), for producer 'Judd Apatow' (qv), and the hit feature film version of the 1987 television show, _"21 Jump Street" (1987)_ (qv), that made 'Johnny Depp' (qv) a star. She also won the female lead in 'Chris Nelson (XIV)' (qv)'s, film _Date and Switch (2014)_ (qv), written by 'Alan Yang' (qv). Her first television show, _"Ben and Kate" (2012)_ (qv), where she played "Kate", aired on Fox during the Fall 2012 season. It was canceled in 2013, and she quickly resumed her feature film career with three high-profile films: "Need for Speed," the modern-day adaptation of the William Shakespeare play "Cymbeline," and the starring role of Anastasia in the adaptation of the best-selling erotic novel "Fifty Shades of Grey."

Kevin Bacon

Kevin Bacon (Philadelphia, Pennsylvania, 1958. július 8. –) Golden Globe-díjas amerikai színész. Kevin Bacon a pennsylvaniai Philadelphiában született 1958. július 8-án. Ő a legfiatalabb az 5 testvére mellett. Anyja, Ruth Hilda (született Holmes; 1916–1991), általános iskolában tanított és liberális aktivista volt, míg az apja, Edmund Bacon, építész volt. Bacon 17 évesen (1975) elment otthonról hogy felépítse színházi karrierjét New Yorkban, Circle-nél a Square Theater Schoolban. Elhatározása, hogy színész legyen nehezen jött össze. Filmdebütálása az 1978-as, Party zóná-ban volt, azonban nem vezetett azonnali hírnévhez, ami után vágyódott. A Search For Tomorrow (1979) és a The Guiding Light (1980–1981) című televíziós sorozatok néhány részében is szerepelt. Út a sikerhez[szerkesztés] 1982-ben nyert Obie díjat nyert a Forty-Deuce című darabért, ami utcai csalókról szólt, és hamarosan debütált a Slab Boysban, az akkor még ismeretlen Sean Penn-nel és Val Kilmer-rel. Ugyanebben az évben Barry Levinson Az étkezde című filmjében szerepelt olyan nagyszerű színészekkel, mint Steve Guttenberg, Daniel Stern, Mickey Rourke, Tim Daly és Ellen Barkin – A filmet Oscar-díjra jelölték a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában. Az étkezde lefesti 9 fiatalember életét az 1950-es évekből, akik nagyon jó barátok gyerekkoruk óta, ám életútjaik fokozatosan távolodnak egymástól. Messze a legcéltalanabb a csoportból a goromba, szarkasztikus Fenwick (Kevin Bacon). A filmben nyújtott alakítása hozzásegítette az 1984-es Footloose (Gumiláb) főszerepéhez, amely jegypénztárakat robbantott. A Herbert Ross által vezényelt zenés-táncos film bemutatja Ren McCormack történetét, a dörzsölt chicagói tizenéves (Bacon), aki anyjával egy iowai kisvárosba költözik, ahol a gimnáziumban megtetszik neki egy tiszteletes lázadó lánya. A tiszteletes és a város vezetői betiltottak mindenfajta zenét, táncot. A nagyvárosi fiú mégis úgy dönt megmutatja mi az az igazi rockzene. Bacon kétségkívül ezzel a filmmel robbant be a filmvilágba. Innen már azt hitte, hogy karrierje kezd felfelé menni. Karrierlanyhulás[szerkesztés] Bacon Az étkezde és a Footloose után választott szerepei saját megítélése szerint is visszavetették karrierjét az 1980-as évek végén, és az 1990-es évek elején. 1988-ban John Hughes rendező felkérte Bacont, hogy szerepeljen a Drágám, terhes vagyok! című vígjátékban Elizabeth McGovernnel. 1990-ben Baconnek volt két sikeresebb szerepe. Szerepet kapott a Tremors – Ahová lépek, ott szörny terem című horror-vígjátékban, Joel Schumacher Egyenesen át című, kissé horrorisztikus filmjében pedig egy orvostanhallgatót alakít, melyben néhány társával a halálközeli élményeket kutatják. 1991-ben Bacon társfőszereplő a Mondom vagy mondod című romantikus vígjátékban Elizabeth Perkins oldalán. A szerényebb siker ellenére a filmbeli szerep nagyon tanulságos volt Bacon számára. A visszatérés[szerkesztés] 1991-ben Bacon elkezdte feladni álmait. Ám Oliver Stone JFK - A nyitott dosszié című dokumentum-drámájában alakított szerepéért óriási tetszésnyilvánítást kapott a kritikusoktól. A filmben egy homoszexuális prostituáltat alakít. A szerep sikere felbátorította további karakterszerepek eljátszására, így elvállalta Jack Ross, egy hadseregben perlő ügyvéd szerepét az Egy becsületbeli ügy című filmben, a főszerepben játszó Tom Cruise és Jack Nicholson mellett. Ez a két film segítette, hogy szerepet kapjon a Veszélyes vizeken című akciófilmben. A filmben Meryl Streeppel játszott. A történetben Gail Hartman (Meryl Streep) és családja egy vadvízi evezésen vesznek részt, ahogyan Wade (Bacon) is, aki kezdetben flörtöl Streep karakterével azután barátkozik a fiával is, mindezt azért, hogy biztosítsa magának a szabadságát, ugyanis ő és haverja keresett bűnözők. Bacon alakítása annyira lenyűgöző volt, hogy Golden Globe-díjra jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. 1996-ban elnyerte a Broadcast Filmkritikusok Szövetsége-díját, Az őrület fészke (1995) című filmért. A film igaz történet alapján készült, mely Henri Young, egy jelentéktelen tolvaj drámáját meséli el, akit az Alcatrazba zártak, és egy sikertelen szökési kísérlet miatt három év magánzárkába kerül. Szabadulása után kivetkőzik magából, és megkeresi azt, aki ide juttatta. Folytatódó siker[szerkesztés] Bacon sikerszériája az Apollo 13-mal folytatódott, mely hatalmas kasszasiker volt. A film egy balul sikerült holdutazás igaz történetét meséli el, melyben Bacon Jack Swigert űrhajóst alakítja. Majd 1996-ban egy brutális és szadista javítóintézet felügyelőjeként volt látható a Sleepers - Pokoli leckében. Miután Az őrület fészkében, és a Pokoli lecke című filmben is negatív szerepet játszott, a következő évben inkább egy romantikus vígjátékban szerepelt (Mint-a-kép). Az 1998-as Vad vágyak című krimi-thrillerben nem csak szerepelt, hanem az ügyvezető-produceri székbe is beleült. Bacon horror/sci-fiben is kipróbálta magát, Paul Verhoeven, Árnyék nélkül (2000) című mozijában. Bacont megint lelkesen fogadták a sötét alakot játszó főszerepben, mint a 2004-es Az erdőlakóban. A lélek útjának a premierje az HBO-n 2009. február 21-én volt. Alakításáért megkapta eddigi karrierje legrangosabb díját: Golden Globe-díjat, mint a Legjobb férfi főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm)-ben. Legújabb filmjei közt van a Fehér Elefánt és az X-Men: Az elsők, mely a mutánsok fiatalkori történetét meséli el.[1][2][3] Magánélete[szerkesztés] 1988 óta él házasságban Kyra Sedgwick színésznővel. Két gyermekük született. Fiuk, Travis Bacon (1989. június 23-án), és lányuk Sosie Bacon (1992. március 15-én) Zenés karrierje[szerkesztés] Bacon nem csak a filmekben, hanem a zenében is nagyszerű. Testvérével Michael Baconnal 1995-ben megalapította a The Bacon Brothers-t, 6 albumot sikerült kiadniuk.

Tudtad?

Az olasz Oscar-nak hívott David di Donatello-díjon 12 kategóriában – köztük a legjobb film – jelölték a Éljen a szabadság!-ot, amely egyszerre pezsdítő és rendkívül aktuális vígjáték 2014-ben.

Tudtad?

A Monty Python forradalmasította és népszerűvé tette azt a típusú angol abszurd humort, amin azóta már generációk nőttek fel.

Tudtad?

Tilda Swinton órákat ült a sminkszékben, hogy eljátszhassa a 84 éves Madame D.-t A Grand Budapest Hotel című filmben.

Tudtad?

A Csajkeverők forgatókönyvet is jegyző Tom Gormican szándéka egy olyan romantikus vígjáték elkészítése volt, amely elsősorban a férfiak szemszögéből ábrázolja az ismerős helyzeteket.

Tudtad?

Chris Cooper is szerepelt volna A nő néhány jelenetében, ha a végleges verzióból végül ki nem vágják az összeset.

Kommentek