Filmek a hangulatodra szabva

Valami Amerika 3

12+ karika
Valami Amerika 3

Mesterszám

6.510 - 6.5
57 vélemény alapján

Szerintem

Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, aminek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel. Vajon ezúttal is sikerül kikeveredniük a slamasztikából?

Nincs vetítési időpont.

Extra tartalmak

Csuja Imre

Csuja Imre (Hajdúnánás, 1960. július 11. –) Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. 1984-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Simon Zsuzsa osztályában, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz került. 1987-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, 1989-ben az egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. 1990-től az Arany János Színházban töltött négy évet, majd szabadfoglalkozású művészként lépett színpadra. 10 év szabadúszást követően 2004-ben leszerződött az Örkény István Színházhoz. Színpadi kedvencei a görög klasszikusok, és Shakespeare művei. Sokat foglalkoztatott, népszerű szinkronszínész;[1], több mint 800 filmnek kölcsönözte a hangját. Sajátos hangszíne és stílusa szinte összetéveszthetetlen. A kortárs magyar film egyik sokat foglalkoztatott művésze, a mai magyar valóságra jellemző ismerős, kicsit a periférián mozgó embertípusok egyik első-számú megformálója. 2009-ben összeállította önálló estjét, melyen Ady műveit adta elő. 2015-ben a Hungary’s Got Talent című tehetségkutató műsor zsűritagjaként tűnt fel az RTL Klub csatornán.

Hujber Ferenc

Hujber Ferenc (Szombathely, 1974. szeptember 9.) magyar színész. 1995 és 1999 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán tanult, Horvai István osztályában. 1998–2001 között a Vígszínházban szerepelt, majd 2001 óta szabadúszó. 2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja. 2013 júliusában Hujber egy interjúban bevallotta, hogy annak idején vásárolta érettségijét, melyre szüksége volt ahhoz, hogy színművészeti főiskolára felvételizhessen, továbbá diplomamunkáját is plagizálta.[1][2] A Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgálatot indított, a vizsgálat lezártáig az egyetem vezetősége nem kívánja kommentálni az ügyet.[3]

Nagy Ervin (színész)

Átirányítás ide:

Ónodi Eszter

Ónodi Eszter(született Kovács) (Budapest, 1973. február 17. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a budapesti Katona József Színház tagja. Gyermekkorát Budapesten töltötte. Nyolc éven át tanult zongorázni. 1991-ben érettségizett a budapesti Eötvös József Gimnáziumban. 1991-1995 között az ELTE angol-magyar szakán tanult és szerzett bölcsészdiplomát. Közben 1994-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára Zsámbéki Gábor osztályába. Már harmadéves főiskolásként megkapta első főszerepét a Katona József Színházban (Shakespeare: Szeget szeggel) és belekóstolt a filmforgatás világába is a Glamour című filmben (amely 2000-ben a Filmszemlén fődíjat nyert). 1998 óta a Katona József Színház tagja, de számos helyen vendégszerepel is. A színház mellett számtalan filmben is szerepel és szinkronizál. 2013-ban Monte-Carlóban elnyerte az Arany Nimfa díjat, legjobb női főszereplőként, az Aglaja című filmben nyújtott alakításáért. 25 évesen változtatott nevet - édesapja után Kovács volt -, és vált édesanyja nevével Ónodi Eszterként ismert színésznővé. Élettársa Keszég László színész-rendező, fiuk Zsigmond (2006).

Oroszlán Szonja

Oroszlán Szonja (Budapest, 1977. május 19. –) magyar színésznő. Édesapja Oroszlán Gábor, az Atlas együttes basszusgitárosa.[1] 1993–1997 között a Cool Miners énekese volt. Szonja 1995-ben érettségizett a Hunfalvy János Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola német kétnyelvű külkereskedelmi ügyintéző osztályában, 1997–2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait operett-musical színész szakon Szirtes Tamás osztályában. 1996–1997 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott. 1998 óta szinkronizál is. 2000-től a Vígszínháznál és a Pesti Színháznál játszik. Másoddiplomáját 2001–2002 között szerezte az ELTE Bölcsészkarán, kulturális menedzser képzésen. Az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató műsorának egyik zsűritagja volt 2009 és 2011 között. Jelenleg is két tévécsatorna alkalmazásában áll: improvizál az M1 Mindenből egy van című szituációs komédiájában.

Pindroch Csaba

Pindroch Csaba (Salgótarján, 1972. március 19. –) magyar színművész. Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett 1990-ben. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerezte színészi diplomáját 1997-ben. Az iskola után számtalan jelentős színházi alakítást nyújtva bizonyította tehetségét. A színházi szerepei közül a két leghíresebb a Frankie és Johnny amiben a főszerepet kapta és utána A vágy villamosa című darab. 1997-2002 között a Budapesti Kamaraszínház tagja, majd 2002-2006 között a Vígszínház színésze.[1] 2006-2011 között szabadúszó, majd a 2011-2012-es évadban ismét a Vígszínház tagja.[1] 2012-től a Thália Színház művésze, 2014-től a Veres 1 Színház társulatának is tagja. 2002-ben a Valami Amerika című vígjáték hozta meg neki az igazi hírnevet, amiben Várnai Tamás filmrendezőt alakította, a film folytatását 2008-ban mutatták be a mozik. A Kontroll-ban kapott még fontosabb szerepet 2003-ban. Bélus szinkronhangját adta a Nyócker! című animációs filmben. Koltai Róbert rendezte Megy a gőzös című 2007-es vígjátékában láthatjuk, mint Sándor. 2009-ben a Szíven szúrt ország című filmben kapott szerepet, a film Marian Cozma kézilabdás haláláról szól. Szabó Győzővel láthatjuk legtöbbet szerepelni, összesen nyolc már elkészült filmben játszanak együtt (Biztosítás, Az ötödik szoba, Valami Amerika, Szent Iván napja, Magyar vándor, Nyócker!, Megy a gőzös, Valami Amerika 2) és továbbá 2 forgatás alattiban. Még be nem mutatott filmjei a Block-66 (2009) és a Magic Boys (2010) amiben Michael Madsen amerikai színész is szerepet kapott.

Csaba Pindroch

Graduated at Academy of Drama and Film in Budapest. After graduation Pindroch played in many theater plays proving his talent. He had a leading role in 'Frankie and Johnny' and later in 'A vágy villamosa' (A Streetcar Named Desire). His real breakthrough came with 'Valami Amerika' in which he played the role of Tamás Várnai film director. Pindroch is married, has 1 child.

Stohl András

Stohl András (Budapest, 1967. február 23. –) Jászai Mari-díjas magyar színművész, televíziós és rádiós műsorvezető. Lánya Stohl Luca táncművész, műsorvezető. 1990-ben – Székely Gábor és Zsámbéki Gábor tanítványaként – végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a budapesti Katona József Színház szerződtette. 2001-től szabadúszó, mivel a színház vezetése nem tartotta összeegyeztethetőnek a televízióban vállalt munkáit a társulat művészeti koncepciójával. Erről 2010-ben Koltai Tamás a következőket írta az Élet és Irodalom című hetilapban.[1] „ ...Zsámbékinak igaza volt évekkel ezelőtt, amikor a celebiparba kiránduló Stohlt eltanácsolta a Katonából, és Stohl, aki ritka módon a bulvárban is, a színpadon is megőrizte tehetségét és tartását, megtapasztalhatja, hogy az általános hazugság és álság közegében milyen talmi a „szeretet”, amelyre a népszerűség révén vágyott.. ” 2003 és 2013 között a Nemzeti Színház meghatározó színésze. 2013-2017 között a Vígszínház tagja. 2017-től ismét szabadúszó, több színházban és produkcióban játszik tovább, mellette 2017 áprilisától a Class FM reggeli műsorának műsorvezetője.[2] Az Oscar-díjas amerikai színész, Matt Damon és a Golden Globe-díjas Hugh Grant gyakori magyar hangja, de Mark Hamill is az ő hangján szólalt meg Luke Skywalker szerepében, vagy éppen Heath Ledger Jokerének is ő kölcsönözte a hangját, és Woody Harrelson állandó szinkronhangja is ő.

Szabó Győző

Átirányítás ide:

Győző Szabó

Born in Nyírbátor, Hungary. After finishing Academy of Applied Arts as a graphic designer he joined the company of Katona József Theatre in Budapest, Hungary in 1995, as an actor. Besides numerous theatre appearances he has shot TV series and movies as well. Married, with one child.

Szervét Tibor

Szervét Tibor (Cegléd, 1958. március 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, jogász. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált 1982-ben. 1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színész szakára, ahol mesterei Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak. 1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1989-ben egyik alapító tagja volt a Ruszt József vezette Független Színpadnak. 1991-1994 között a Miskolci Nemzeti Színház vezető művészévé vált a sikeres jellemszerepek alakítása során. 1994-ben négy színház hívta Budapestre, végül a Cyrano előadással együtt szerződtette át a Vígszínház, amelynek három évig volt tagja. 1997 és 2014 között a Radnóti Színház színésze, számos művészeti- és közönségdíj kitüntetettje. A következő színházak előadásaiban játszott még: Karinthy Színház, Budapesti Kamaraszínház, Pinceszínház, Madách Színház, Thália Színház, Rózsavölgyi Szalon, Nemzeti Táncszínház, Centrál Színház, Játékszín. Különböző színházakban rendez. 2014-től a Thália Színház művésze.[1] A szerepeit egyedi megoldásokkal és a nézőkre nagy hatással megformáló színész (lásd: a Miskolci Nemzeti Színház és a Radnóti Színház közönségdíjai) az interjúiban[2] nagy szeretettel nyilatkozik a szerepeiről. Ezek közül kiemelhető a Cyrano és a Hamlet címszerepe a Miskolci Nemzeti Színházban; a Radnóti Színházban a száznegyvenszer előadott Ványa bácsi Asztrov-, és a kétszázszor játszott Anconai szerelmesek Tomao szerepe, a IV. Henrik címszerepe, majd a Tóték különös Postása; a Budapesti Kamaraszínház tizenegy éven át játszott Emberbarát előadásának Philip szerepe; valamint a Madách Színházban a Spamalot Arthur királya. Filmszerepei közül a Valami Amerika Alex Brubeck producere, a Magyar vándor Huba vezére, valamint az Apacsok film Tartótisztje a legemlékezetesebb.

Tudtad?

Filmbaki a 3 nap a halálig c. filmben: Amikor Ethan meglátja Mitat felakasztott testét a fürdőszobában, a halott férfin hirtelen csuklót cserél karórája.

Tudtad?

A 12 év rabszolgaság című film Michael Fassbender és Brad Pitt harmadik filmes együttműködése. Szintén együtt szerepeltek a Becstelen brigantykban (2009) és A jogászban (2013).

Tudtad?

Matthew McConaughey 21,5 kilót fogyott a Mielőtt meghaltam főszerepéért, ugyanis AIDS-es beteget kell alakítania. Meglehetősen hiteles lett, csont és bőr maradt belőle.

Tudtad?

Darren Aronofsky rendező gyermekkora óta rajong Noé karakteréért és történetéért.

Tudtad?

Lucía Puenzo, A német doktor című film rendezője azután döntötte el, hogy Natalia Oreiro kapja Eva szerepét, miután látta A kis ellenállóban nyújtott alakítását.

Kommentek