Filmek a hangulatodra szabva

X – A rendszerből törölve

16+ karika
X.

Mesterszám

7.410 - 7.4
43 vélemény alapján

Szerintem

Éva zseniális rendőr. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság igazából összefügg, és egy zseniálisan gonosz sorozatgyilkos műve.

Ám Éva használhatatlan. Férje öngyilkossága óta pánikbeteg, szorong és a mániáival küzd. Kinn a terepen leblokkol, képtelen részt venni a fővárosi rendőrség munkájában és kamaszodó, saját problémáival küszködő lányával sem találja meg a hangot. A város választások előtt áll. Az utcákon eluralkodik a káosz. Vandálok, tüntetők, anarchisták teszik lehetetlenné a békés életet – az egyenruhások nem érnek rá egy kétséges, bizonyíthatatlan üggyel foglalkozni.

Csakhogy felkerül a központba egy új tiszt. Péter más, mint a többiek, felfedezi kolléganője különleges tehetségét… és meglátja benne a nőt is. Együtt erednek a mindeddig felderítetlen esetek nyomába: egyre jobban belekeverednek egy szövevényes, félelmetes bűncselekmény-sorozatba, amelynek gyökerei valahova a régmúltba nyúlnak és nagyon nagy hatalmú emberekhez vezetnek.

A Liza, a rókatündér írójának, rendezőjének és főszereplőjének új közös filmje, különleges látványvilágú, erős hangulatú, hátborzongató thriller, műfaja kivételes és emlékezetes darabja.

Vetítések

  10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 Éjsz.
Kino Cafe 114 p        szink.
17:30
        

Tudtad?

Az Amerika Kapitány - A tél katonája filmben a rendezők igyekeztek minél kevesebb effektet használni és minimalizálni a CGI technikát is.

Tudtad?

Lucía Puenzo, A német doktor című film rendezője azután döntötte el, hogy Natalia Oreiro kapja Eva szerepét, miután látta A kis ellenállóban nyújtott alakítását.

Tudtad?

A Pinokkió 2012.-ben készült feldolgozásában a több mint egy évszázados mese visszatért a lehető legközelebb ahhoz, ahonnan kiindult.

Tudtad?

Dwayne Johnson kapta volna Cade Yeager karakterét a Transformers: A kihalás kora című filmben, de ő inkább a Herkules főszerepét választotta.

Tudtad?

A Galaxis őrzői című Marvel képregényadaptációban Groot eredeti hangját Vin Diesel, Rocket hangját pedig Bradley Cooper adta a produkcióhoz.

Kommentek