Filmek a hangulatodra szabva

39 lépcső a semmibe

2009. 03. 17.

Több mint 39 lépcső megmászásába került, de végül sikerült bejutni a Madách Színház új, fennen hirdetett darabjára, a 39 lépcsőre. Majd aztán ugyanazokat a lépcsőket sorra véve sikerült kimenekülni az első szünetben.

Pedig tényleg majdnem mindent végignézek, akkor is, ha rossz, gondolván: lehet, hogy a végére kiderül, miért kellett végigszenvedni az eddigieket. A türelmes várakozásnak most nem láttam értelmét.

Volna itt egy film, 1935-ből, amit Hitchcock mester egyik legjobb munkájaként, a thriller-történelem korai gyöngyszemeként, mi több, minden idők egyik legjobb brit filmjeként tartanak számon. Nem hinném, hogy vaskalaposan ragaszkodni kellene az eredeti forgatókönyvhöz, rendezői felfogáshoz, mert igenis érvényesüljön a művészi szabadság. Ám egy thrillert vígjátékká átírni mégiscsak merész vállalkozás, amelybe akkor érdemes belevágni – gondolom én –, ha olyan jó ötleteink vannak, amelyek indokolják a váltást.

Méhes László rendezése alapjában véve követi a hithcocki sztorit, kiderül belőle, hogy a londoni agglegény lakásában egy titokzatos nő kér menedéket, aki még titokzatosabb brit katonai titkok külföldre csempészését akarja megakadályozni. Ám a nőt meggyilkolják, az agglegényt üldözni kezdi a rendőrség, ő pedig a nő által említett 39 lépcső keresésére indul egy skót kastélyba, hogy megvédje a hadititkot, egyben bizonyítsa saját ártatlanságát. Nincs is ezzel semmi gond, sőt.

Hogy mi végre kell ebből egyáltalán krimivígjátékot írni, azt én nem tudom. De azt tudom, mi lett az eredmény. Tóth Enikő, Gálvölgyi János, Pusztaszeri Kornél és Szerednyei Béla tulajdonképpen egy monstre Gálvölgyi-show-t vezet elő nekünk. Úgy képzeljük ezt el, hogy minden egyes filmjelenetet külön-külön kis sitcommá dolgoztak át, a szereplők látható élvezettel cserélgetik a ruhákat, s időnként teljességgel felrúgják a darab kereteit, például, amikor Tóth Enikő Michael Jackson Thrillerjére táncol. Hát igen, hullák, kísérteties kastély, zombik, lehetne ebben valami.

De nincs.

Mert egy idő után az a kérdés tolul fel, hogy minek is ez? Hova akarunk jutni a csikorgó dialógusokkal? Mi végre kell gyengécske, negyedik szériás Szeszélyes évszakok poénokkal telerakni egy színházi előadást? Mire jó, ha négy színésszel játszatunk el megannyi szerepet, de úgy, hogy előzőleg minden szerepből gondosan kilúgozzuk a karaktert? Ha Benny Hillt vagy Gálvölgyi Show-t szeretnék nézni, esetleg Stan és Pan jeleneteket, akkor ott a remek találmány, a dvd-játszó, s megteszem. A színháznak viszont mégiscsak az lenne a maradék előnye minden egyébbel szemben, hogy hús-vér emberek a szemem láttára formálnak meg személyiségeket, a fárasztó ökörködést pedig rábízzák az Irigy Hónaljmirigyre.

Minap ráakadtam a Katona egy klasszikus előadására dvd-n: az Übü királyra. Ebben is van kibeszélés a darabból („Na menjetek a modern színházatokkal oda, ahova való!”), burleszk-jellegű megoldások, elnagyolt jellemek. Csak hát az egésznek van értelme is, tudniillik valami olyasmit akar közölni Zsámbéki Gábor rendező 1984-ben, hogy a bugrisok diktatúrájában élünk, ahol még azzal a mentséggel se takarózhatunk, hogy valami nagy és ünnepélyes okból viseljük el a nyakunkon élősködőket. S ha ezt értjük, akkor a Sinkó László és Básti Juli által megjelenített Übü papa és mama minden otrombasága a helyére kerül, az sem csoda, ha ellenségeik pont olyan ütődöttek és kisszerűek, mint ők.

A 39 lépcső viszont nem visz sehonnan sehová. Inkább az volt az érzésem, hogy egy filmforgatás szereplőit látom, akik a forgatás szüneteiben a saját jeleneteik paródiáját adják elő. Ez egy ideig szórakoztató, számomra például egészen öt percig volt az. Lehetett volna hosszabb is ez a periódus, ha a párbeszédek pergők és szellemesek, a poénok meg eredetiek. Sajnos: sem, sem.

Erről jut eszembe: a Kövekkel a zsebében két szereplővel egy filmforgatás különböző karaktereit jeleníti meg, s a két színész által eljátszott, részben rögtönzött és gyakran komikus helyzetekből fokozatosan kibontakozik egy nem is annyira komikus történet. A lényeg nem a poénok száma, hanem az, hogy ott fokozatosan összeraknak egy sztorit, nem pedig szétcincálnak, mint a Madách 39 lépcsőjében.


Kommersz Ínyenc
 

Kommentek