Filmek a hangulatodra szabva

Kritika - Elrabolva

@A szállító 2009. 03. 17. Forrás: EXIT Szerző: EXIT print

Liam Neeson a lánya elrablói nyomába ered a francia fővárosban, közben pedig mellékesen kiirtja Párizs albán nyelvű lakosságának jelentős százalékát.

Luc Besson rájött, hogy hiába kígyóznak sorokban a nézők a Taxi-sorozat új részei kapcsán a franciaországi mozipénztáraknál, a világsikerhez angol nyelvre és egy angol nyelvterületről érkezett sztárra van szükség. A recept már A szállító-szériánál is bevált, de a Besson-gyár számára az első átütő sikert az Elrabolva hozta meg, amivel sikerült meghódítani a korábban szinte bevehetetlennek tűnő amerikai mozikasszákat is. Ehhez persze arra is szükség volt, hogy egy jól működi akciófilmet tegyenek le az asztalra, márpedig a B13 – Bűnös negyeddel hírnevet szerző Pierre Morel kifogástalan munkát végzett. Filmje mintha a nyolcvanas évek gyöngyszemének számító Kommandó parafrázisa volna, csak a szigetet egy nagyvárosra, Arnold Schwarzeneggert pedig egy valódi érzéseket is eljátszani képes színészre cserélték volna.

A kicsit elnyújtottra sikerült bevezető után felpörögnek az események, és miután a hős apa repülőgépe landol Párizsban, a direktor egy perc nyugalmat sem engedélyez nézőjének. Neeson a város összes gyanús elemét gatyába rázza, nyomozási módszere pedig gyors, hatékony, és jelentős mértékben az erőszakra épül. Ugyan látszik, hogy az akciójelenetekkel nem akartak forradalmat csinálni, sőt igazán sokat se költöttek rájuk, de egy ügyes operatőrrel és egy tehetséges vágóval sikerül elérni, hogy a jelenetek magukba szippantsák nézőjüket.

Egyszerű, erőszakos, ódivatú és zsigeri mozi az Elrabolva, de azon kívül, hogy sajnos a főhősnek nincs egyetlen méltó ellenfele sem, öröm nézni minden képkockáját. Liam Neeson még sosem volt ennyire cool, a franciák pedig végre nem majmolják Hollywoodot, hanem leckét mutatnak neki.

– Tulu –

Taken (2008)
Rendezte: Pierre Morel
Szereplők: Liam Neeson
Famke Janssen, Maggie Grace
Hossz: 93 p
Forgalmazó: SPI International Magyarország

Kommentek