Filmek a hangulatodra szabva
  • Főoldal
  • Hírek
  • „Hogy barátok lehetünk, az mindent felülír”

„Hogy barátok lehetünk, az mindent felülír”

2009. 04. 23.

Egy fekete-fehér filmbejátszással indul a darab. Egy férfi és egy nő énekel, két színész, a férfi elegáns zsakettben, a nő nadrágkosztümben. Olyan könnyed eleganciával táncolnak és énekelnek, hogy közben minden légiessé válik. Aztán egyszerre csak kigyúlnak a fények, s már a jelenben vagyunk. Húsz év telt el az eredeti előadás óta, most a Thália Színház színpadára ugyanazon lendülettel táncol be Csákányi Eszter és Kulka János. Egy férfi és egy nő.

Zavarbaejtő dolog az idő múlása. Az ember csak napokat, heteket tol maga előtt, s aztán ezek a röpke időpillanatok hirtelen évekké érnek. A múltbeli jelenetek néha, mint filmkockák köszönnek vissza, megesik, hogy úgy látsz rá egykori énedre, mint egy meghökkentően furcsa, csupán csak távolról ismerős figurára. Ha szerencséd van (no persze nemcsak szerencse kérdése), van valaki melletted, akit barátodnak tudhatsz, aki húsz-harminc éve jelen volt és van az életedben. Akit mindig hívsz, ha valamit el kell mondanod, aki mindig hív, ha valami a szívét nyomja. Aki ott van, akkor is, ha már más elment. Valahogy így lehet egymással Csákányi Eszter és Kulka János, legújabb közös estjük barátságukról, összetartozásukról, különbözőségükről, ahogy Eszter fogalmaz a tűz és a víz ellentétéről szól, egy férfi és egy nő kapcsolatáról. 

- Fontos időutazásra hívjátok legújabb előadásotok, a Csákányi-Kulka est nézőit. Tudatos vállalás volt a múló idő tetemrehívása? 

Kulka János: - Ha csak azt nézem, hogy a legeslegelső közös színpadi kísérletünk Eszterrel a 90-es évek elején történt, lassan húsz éve már, akkor bizony indokolt a múlt idő használata. Igen, tulajdonképpen tudatosan válogattuk az idő múlásáról szóló dalokat, s hogy ez így végül összeállt, abban nagy érdeme van Zöldi Gergelynek, aki segítségünkre volt a válogatásban, az előadás összerakásában. De érdekes, sokszor magam is meglepődtem, hogy tőlem függetlenül, Eszter is hasonló témájú dalokat választott magának, s hogy ezek a mi dalaink mennyire összerímelnek. Nyilvánvaló, hogy ez a téma foglalkoztat minket leginkább a korunkból adódóan, különösen engem, túl az ötvenen. Sokszor tépelődök azon, hogy mi volt eddig, mit is csinálok a jelenben, s hogyan lesz majd a jövővel. Fantasztikus adomány ez a lehetőség Orlay Tibor producertől, a Thália Színháztól, s mindazoktól, akik lehetővé tették ennek az estnek a bemutatását, hogy úgy beszélhetünk a zene, a tánc és igényes, irodalmi szövegeken keresztül magunkról, mindarról, ami foglalkoztat minket, hogy közben mégsem magunkról beszélünk, hiszen játszunk. 
 
- Érdekes, hogy amíg Eszter dalai inkább fricskának foghatóak fel, abszolút dacolásként a múló idővel, a változásokkal, olykor igen szókimondóan, addig a te dalaid melankolikusak, fájdalmas szépséggel vallanak egy férfi koráról.

K.J.: - Nem mondanám, hogy ez volt a cél. Ha melankolikusnak érzed, annak talán az lehet az oka, hogy az idő múlásával kapcsolatban talán nem tudok bizonyos határokat átlépni magamban. Szeretem ezeket a dalokat, húznak és vonzanak, de nem gondolom róluk, hogy szomorúak lennének. Egyébként nagyon nehéz volt olyan férfi számot találni, ami mondjuk vidáman mesélne ezzel kapcsolatban. Érdekes módon, a női dalok sokkal temperamentumosabbak. 
 
- Eszter, neked könnyebb volt humoros és szókimondó dalokat találnod?
 
Csákányi Eszter: - Ahogy múlnak az évek, egyre inkább úgy érzem, hogy mindent ki lehet bírni, ha az ember képes nevetni, akár a saját gyengeségein is. Mi változunk, a humor viszont örök. Valami olyasmit közvetít, hogy nélküle megszűnne az élet. Én mindenképpen humoros, ironikus nótákat szerettem volna az estbe, hogy legyen valami vidámság…
 
K.J. : - A Jancsin kívül…

Cs.E.: - No, igen, a Jancsin kívül. De visszatérve, nekem például nehezebben mennek a lassú dalok, a próbák alatt is mindig nógattam a zenekart, hogy gyorsabban, gyorsabban. Jancsinak meg a lassúbb számok mennek jól, ez vérmérséklet kérdése. De pont ez a jó, hogy mégis mennyire összeillik egy romantikus alkatú pasas és egy erőszakosabb nő. 
 
- Remekül kiegészítitek egymást.
 
Cs.E.: - Azért, mert ez az előadás tényleg rólunk szó.
 
K.J.: - Akkor is, ha fáj.
 
Cs.E.: Meg akkor is, ha a Jancsi nem vidám. Mert már nem vidám. Harminc éve ismerem. 
 
K.J.: - De-de vidám vagyok!
 
- Tényleg nem vidám?
 
Cs.E.: - Azért nagyon sokat nevetünk is, de tény, hogy Jancsi szerepköre mindig inkább az intellektuális felé hajlott, mint a vígjátéki szerepkör felé.
 
K.J.: - Mert még szunnyad bennem.

Cs.E.: Nem akarlak elkeseríteni, de ez már így is marad. 
 
-Sokat vitatkoztok?

Cs.E. : Persze, mint minden normális barátságban, ami már ennyi ideje tart.  De hogy van, hogy barátok vagyunk, az mindent felülír. 
 
- Vannak-e a "szeretem dalok" közül "legjobban szeretem dalok"?
 
Cs.E.: - Napja, előadása válogatja. Minden előadáson akad olyan dal, ami ezért vagy azért, de élőszerűbben szólal meg, mint máskor. Én például Jancsi új számai közül nagyon szeretem a Súgót, az tényleg nagyon az övé, vagy a Férfi-nő kérdéses alakokat.
 
K.J.: - Én meg az Eszter dalaiból a Tengerészt és az Idő van-t. Iszonyatosan nehéz darabok, zeneileg is, szövegüket tekintve is. 
 
Cs.E.: - Régi álmunk vált valóra azzal, hogy bemutathatjuk ezt az estet, ráadásul élő zenével, egy nagy zenekar kíséretében, s valamiképpen bensőségesen vallhatunk időről, barátságról, érzelmekről. Azt hiszem, nagy szükség van erre mostanában.
 
 
Szabó Bea
 
 
 

Ne hagyd ki a videót se!

 

Kommentek