Filmek a hangulatodra szabva

Lesz Fűrész VII is!

@Fűrész 2009. 11. 13.

Ráadásul 3D-ben forog a XXI. század eddigi legsikeresebb horror-szériájának legújabb darabja.

2004. óta minden(!) évben kapunk egy újabb részt a Kirakós Gyilkos kalandjaiból. A sorozat sikerének titka abba rejlik, hogy alacsony költségvetésből, sztárok nélkül forgatnak le egy kellőképpen borzongató sztorit és általában van valami csavar a végén – de gyakorlatilag az utóbbi öt rész mind az első Fűrész farvizén evez be a mozikba, és nem nyújt mást, mint bármelyik előző darab.
A hatodik rész 26 milliós bevétele ugyan nem tűnik soknak, de egyrészt ebben még nincsenek benne a dvd-eladások, másrészt alig 11 millióból forgott le, tehát bőven megérte megcsinálni. Ezért döntött úgy a Lionsgate, hogy jövő októberben kihozza a hetedik Fűrészt is – sőt, a kor igényeinek megfelelően 3D-ben!
Ismétli magát a történelem, ugyanis a nyolcvanas évek elején már volt egy horror „3D-sítő” hullám, de akkor valahogy mindegyik sorozat éppen a harmadik részénél tartott, szóval csak mögé kellett biggyeszteni egy D betűt, mint a Cápa 3D, a Péntek 13. 3D, vagy az Amityville 3-D esetében. Ebből a szempontból túl gyorsak a Fűrész szerzői – bár a 7 dimenziós film biztos nagy szenzáció lenne…
 

Kommentek