Filmek a hangulatodra szabva

Így, ahogy vagytok

@Így, ahogy vagytok 2010. 02. 17. Forrás: EXIT Szerző: EXIT print

Makk Károly komoly társadalmi mondanivalójú filmje a korrupt Magyarországról. Ha valaki görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy aktuális társadalmi problémákat feszegessen, és mondanivalóval szolgáljon, a nemes cél kiszolgálása mellett sajnos gyakran már nem jut arra energiája, hogy mindezt szórakoztató, élvezetes formában tegye.

Az Így, ahogy vagytok első jelenetében felvonul Cserhalmi György, Szabó Győző, Csányi Sándor és Fenyő Iván, és kapásból olyan teljesítményt produkálnak, mintha az első olvasópróba került volna lencsevégre. Ezután Cserhalmi magyar nótázik egyet, hogy érezzük, Magyarországon vagyunk. Ez a vonal többször is előkerül némi szalonna- és kolbászevéssel társítva. A színészi játék később javul valamelyest (talán ekkor már nem az olvasópróbákat rögzítették), de ez édeskevés ahhoz, hogy megmentse a filmet.
 
 
A Jóban rosszban című szappanoperát megidéző látványvilág és problémakör (csak itt kórház helyett valami reptér-biznisz van a svédekkel) nagyon reális és hiteles akar lenni, de közben megfeledkezik olyan dolgokról, mint a valóságos karakterek (Nagy-Kálózy Eszter figurája egy hiteles mondatot nem kapott a forgatókönyvtől, Cserhalmi jellemfejlődése a negatív irányba pedig semmivel nem indokolt), vagy a hihető szituációk. Amikor egy távcsöves puskával fejbe lövik az egyik szereplőt, a többiek fedezékbe bújás helyett inkább a szétlőtt fejű áldozat pulzusát méregetik. Az Így, ahogy vagytok az igazi rossz magyar film mintapéldánya, aminek a poszteréért külön jár egy tockos.

– Tulu –

Így, ahogy vagytok (2010)
Rendező: Makk Károly
Szereplők: Csányi Sándor, Cserhalmi György, Nagy-Kálózy Eszter, Szabó Győző, Fenyő Iván
Hossz: 95 p
Forgalmazó: HungariCom
 

Kommentek