Filmek a hangulatodra szabva

Rendező nélkül maradt a Hobbit!

2010. 06. 10.

Del Toro megunta a film körüli huzavonát és otthagyta a Gyűrűk Ura előzményfilmjének, a Hobbitnak a munkálatait.

Pár hete Guillermo Del Toro még csak azon sajnálkozott, hogy az MGM még mindig nem adott zöld utat a filmnek, és nem tudni meddig kell még várni a forgatásra. Mára az is kiderült, hogy Del Toro nem tud várni – és kilépett a produkcióból.
 
Ez már a második kísérlet arra, hogy Peter Jackson közös produkciót álmodjon a gyöngyvászonra „legkedvesebb Guillermójával”, de úgy látszik, a Halo után a Hobbitot is elérte a végzet. Bár a Faun labirintusának rendezője nagyon szerette a Hobbitot, rengeteget dolgozott vele, sőt, még arra is hajlandó volt, hogy Új-Zélandra költözzön, elege lett a stúdió körüli herce-hurcák miatt adódó állandó várakozásból, és elment.
 
Igaz, forgatókönyvíróként még tökéletesítgeti a szkriptet, ám Középfölde történetének nyitódarabját új rendező kell hogy kézbe vegye – és ami még fájóbb a Gyűrűk ura rajongók számára, hogy egyelőre semmit sem tudni arról, mikor kezdődhet el a forgatás.
 
 

Kommentek