Filmek a hangulatodra szabva

Czukor Show

@Czukor Show 2011. 03. 25.

Dömötör Tamás tehetségét már régóta bizonyítja független filmekben, színházakban, valamint eredeti, saját ötletei alapján készült televíziós produkcióiban. A Czukor Show (lehet) az első, igazi nagy durranás rendezői karrierjében, amely már súrolja a közönségfilm határait.

Ennek ellenére nem csoda, hogy az alapötletet egy általa rendezett színdarab adta, amelynek sikere végül mozivászonért kiáltott. A történet szerint egy fiktív országos televízió kibeszélő-showjába érkezik egy vidéki férfi és ˝sleppje˝. A téma: „Ma rendbe hozom a családomat˝. A társaságot a férfi hat éve nem látott húga hívja össze. El nem mondott érzések, ki nem beszélt fojtások mozgatják a kompániát, csak az alig felnőtt szerető látja aztán tisztán a helyzetet.

A Czukor Show különös pikantériáját nem is annyira az extrovertált rendező kiléte, sokkal inkább az egyik főszerepet alakító Árpa Attila szerepvállalása jelenti. Ő volt az ugyanis, aki producerként a valóságshowkat, és a filmnek is témát adó délutáni kibeszélő műsorokat meghonosította és oly népszerűvé tette hazánkban. Így nehéz eldönteni, hogy részéről ez önkritika, vagy netán fricska az egykori „pályatársaknak”.

A címszereplő, „címadó” Czukor Balázsnak jutott az a kevésbé hálás feladat, hogy gyakorlatilag végigvezesse a történet fonalát a filmen. Az igazi fordulatokat sokkal inkább az elsőre kevésbé fontosnak tűnő karakterek produkálják. Csak a legvégén értjük meg, miért ezekre a mellékszerepekre választott Dömötör oly zseniális karakterszínészeket, mint Anger Zsolt vagy épp Vasvári Emese.

A Czukor Show elvileg egy Füst Milán színdarabba ágyazott korrajz. Igaz, van némi nemzetközi áthallás is. Három évvel ezelőtt Eva Mendes főszereplésével már készült egy film Orosz rulett élőben címmel, amely minden idők eddigi legmerészebb reality műsorát „álmodja” meg. Ami nem más, mint egy valódi pisztolyokkal játszott orosz rulett, méghozzá a kamerák kereszttűzében.

Ám ettől függetlenül, nem hinnénk, hogy A Czukor Show akárcsak minimálisan is szándékoltan hasonlítana az HBO-n már vetített filmre, mert annál sokkal inkább a magyar valóságot tükrözi. Igaz, a valódi döbbenetet mégis külföldiek szállítják majd a nézőknek Dömötör Tamás filmjében. Mert az emberi kapzsiság, gátlástalanság tényleg határtalan…

Czukor Show

Színes, magyar játékfilm
2010
80 perc
Kiadó: HungariCom

Kép: 4:3
Hang: magyar - surround
Felirat: angol, magyar hk.

Extrák: Közvetlen jelenetválasztás, Interaktív menűk

Rendező: Dömötör Tamás

Szereplők: Czukor Balázs (Czukor Milán)
Anger Zsolt (Bertalan Gyula)
Árpa Attila (Árpád, televíziós menedzser)
Vasvári Emese (Bay Nóra)
Szabados Mihály (Imre Béla)
Simicz Sándor (Alex)
Csonka Szilvia (Vígh Mónika)
Péter Kata (Bertalan Erzsébet)


Megjelenés: 2011. március 10.

Kommentek