Filmek a hangulatodra szabva

A hódkóros

@A hódkóros 2011. 09. 08.

Másfél óra után sem tudjuk meg, Jodie Foster miért rendezett 15 év után ismét. A hódkóros jó groteszk film lehetett volna, ehelyett semmilyen lett - egyedül Mel Gibson visszatérésenek örülhetünk.

Először is essünk túl a cím magyar fordításán: borzalmas (igen, ha egy másik állat lett volna a főszereplő kis barátja, nyilván ez lett volna a cím.) Nem gondolom, hogy tüzes vassal kéne irtani a szóvicceket, és azt sem, hogy kizárólag a tükörfordítások elfogadhatóak, de A hódkóros olyannyira félrevezető, hogy először azt hittem, egy kapafogú tiniről szóló vígjáték lesz. Ehhez képest a The Beaver és a tébolyult Mel Gibson - Jodie Foster rendezésében - egész másképp hangzik, nemde?

A film felütése az Amerikai szépséghez hasonló: adott egy családapa, akinek elege lesz a kertvárosi idillből. Walter (Gibson) élete azonban a derűs önmegvalósítós dili helyett inkább a kemény bekattanás irányába terelődik. Felesége, Meredith (Jodie Foster) lapátra teszi a mániás depressziós urát, aminek köszönhetően az egy hotelszoba zuhanyfüggönyének karnisára próbálja felkötni magát, majd a karnissal a nyakában leugrana toronyház sokadik emeletéről - persze sikertelenül. (A film legjobb jelenete.) Hősünk végül azért nem ugrik le, mert megjelenik életében a hód, aki ezzel Walter elválaszthatatlan barátja lesz - és ezzel elkezdődik az igazi elmebaj.

Ami eleinte mindent megold. Apu ugyan bekattan, és egy hódon keresztül képes csak kommunikálni, de a család élete rendbejön: megszereli a csöpögő csapot, felvirágoztatja a cégét, beleveti magát a házaséletbe - szigorúan hódostul természetesen. Majd a környezete elkezdi furcsállani a bábu állandó jelenlétét - a társadalmi és a családon belüli tolerancia elfogy, és ismét sötét fellegek gyülekeznek hőseink felett, akik végre ráébrednek - áldozatok nélkül nem oldódnak meg problémáik.
 

Nehéz mit kezdeni a Hódkórossal. Minden megvan benne, ami egy ígéretes amerikai művészfilmhez kell: erős és (nem véletlenül) hiteteles főszereplői alakítás a visszatérő és alaposan megöregedett Mel Gibsontól, érdekes problémafelvetés, franciás zeneválasztás, több generáció több szálon futó sztorija. És mégsem működik. A hódbábu egyszerre akar komoly, mély jelentéssel bíró szimbólummá és nevetség tárgyává válni - ám itt az össze nem illő stíluselemek nem erősítik, hanem kioltják egymást. Vannak jelenetek, amikor üveges szemmel nézzük Gibsont, ahogy beszélget a hóddal, és nem tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk, úgyhogy inkább nem csinálunk semmit. És ez a gyorsan múló semmi marad meg bennünk a film végeztével.

Ami tehát sikerül Wes Andersonnak vagy Jean Pierre Jeunet-nek a groteszk művészfilmjeikben, vagy Sam Mendes-nek a kertváros-kritikáiban, az nem megy Jodie Fosternek, aki ezúttal színészként sem találta meg igazi karakterét (vagy rendezőként nem tudta saját magát instruálni). Valami miatt mégis fontos volt Jodie Fosternek ez a történet, máskülönben nem rendezte volna még 15 évvel legutóbbi filmje, a Szédült hétvége után. Másfél óra sajnos nem volt elég, hogy kiderítsük, mi.

Kinek ajánljuk? Azoknak, akik hisznek a megbocsájtás erejében, és egy jó alkalmat keresnek arra, hogy ezt Mel Gibsonon gyakorolhassák.

Kinek nem ajánljuk? Akiket bosszant, ha egy hollywoodi sztár felületes hozzáállással művészfilmet akar rendezni.



 



A hódkóros - The Beaver
 
Színes, feliratos, amerikai filmdráma
2011
91 perc
Forgalmazó: Corner Film

Rendező: Jodie Foster

Szereplők: Mel Gibson (Walter Black)
Jodie Foster (Meredith Black)
Anton Yelchin (Porter Black)
Riley Thomas Stewart (Henry Black)
Jennifer Lawrence (Norah)


Hazai premier: 2011. szeptember 8.
 

Kommentek