Filmek a hangulatodra szabva

A segítség

@A segítség 2011. 11. 02.

Könnyfakasztó bestsellerből készült ez a szép, színes, politikailag aggályosan korrekt film, amely a szokásos emberjogi lózungok mellett finoman felment szinte mindenkit.

Ha most írna egy lelkiismeret-furdalástól eltelt spanyol (vagy pl. angol, belga) egy könyvet arról, hogyan akadályozta meg egy nagyszerű, feddhetetlen hős az indiánok (vagy pl. aboriginálok, négerek) kiirtását mondjuk Kubában (Ausztráliában, Kongóban), midőn a végtelenül tisztelt Kolombusz (vagy pl. angol, belga hódítók) nyomában érkező martalócok módszeresen kirabolták a frissen felfedezett földrészt, alighanem kínosan feszengene minden, főleg spanyol (vagy bármilyen, egykori gyarmattartó ország-béli) olvasó, mivelhogy az indiánokat baromira nem mentette meg senki ötszáz (az aboriginálokat kétszáz, a kongói négereket bő száz) évvel ezelőtt. Ha Német- vagy Franciaországban, Ausztriában vagy – ó, borzasztó! – Magyarországon születne írás egy hősies, ám teljesen kitalált zsidómentőről, az sem aratna túl nagy sikert. Nem csak azért, mert efféle emberek alig akadtak akkor, amikor kellett volna, hanem azért is, mert zavaróan kilógna a lóláb: mindkét feltételezett esetben túl szembetűnő volna az önfelmentés igyekezete. A vágyálmok múltba való visszavetítését itt, Európában még nem találjuk nagyon ízlésesnek. A tengeren túl efféle skrupulusok nincsenek, sőt. Itt minden évben kijön egy-két film, amelyben valahogy visszautaznak az időben és kijavítják az elkövetett hibákat, vagy legalábbis megteszik azon erőfeszítéseket, amelyek után könnyebben lehet elfogadni azt, ami van. Ők megpróbálták – ha csak képzeletben is.

Az amerikai Kathryn Stockett Mississippi államból származik, ahol még a hatvanas években is a leghevesebben ragaszkodtak a faji megkülönböztetés fenntartásához, virult a Ku-Klux-Klan és a lincselés járta. Az ő nagy üzleti sikert hozó könyve ebből a kellően távoli világból hoz olyan üzenetet, amelyet könnyű elfogadnunk, főleg, ha nem vagyunk tisztában vele, hogy a true story-ként olvasott regény az utolsó betűig a képzelet szüleménye.
 

Arról van szó ugyanis, hogy egy bátor újságírónő szóra bírja az addig embernek nem is egészen tekintett fekete szolgálókat, mondják el, milyen egy életen át mosogatni és takarítani, mások gyerekét nevelni és eltűrni a megalázó bánásmódot, pucolni a sápadtarcúak vécéjét, de sosem ülni rá, mert az szerintük veszélyezteti az egészségüket (a fehérekét, persze), egyszóval: milyen a fehérek lábtörlőjének lenni. A tanmese érzelmes és megható. Van benne sok érdekes adat az amerikai feketék sorsáról abból az időből, amikor már nem voltak rabszolgák, de még nem tekintették őket egyenrangú állampolgároknak sem. Szép és nemes gondolatok fogalmazódnak meg a rasszizmus embertelen s az emberi jogokért történő kiállás kívánatos voltáról. Még tán azzal a felismeréssel is megajándékoz, hogy az ilyesfajta helyzet megszüntetése nem csak az alávetetteket szabadítja fel, hanem uraikat is – utóbbiakat saját kényszerképzeteik és elnyomott félelmeik alól. Léleknemesítő dolog efféle könyveket olvasni s filmeket nézni, bizonyára.

Ám, ha lehet, ne feledkezzünk meg róla, hogy mégis csak egy simára polírozott, az eseményeket előre látható eszközökkel előre látható végkifejletig vezető történetet látunk. Ebben a valódi főhős a bátor fehér nő, aki ráébreszti a fekete szolgálókat a helyzet tarthatatlanságára és megküzd saját környezete előítéletességével. E környezet viszont nem gonoszsága, hanem elvakultsága és a benne élők neveltetése folytán teremti mindig újra a társadalmi egyenlőtlenséget s az ebből eredő, magát e környezetet is roncsoló feszültségeket. Végül azonban mindenki magára talál: a karakán kisasszony íróvá érik, az öntudatra ébredt feketék büszkén felemelik fejüket, a környezet javíthatatlan gonoszai meglakolnak, felismerésre kész egyedei szembenéznek saját korábbi hibáikkal. A tündérmese végén a kamera felemelkedik, s az elbocsájtott néger szolgáló (hogy ezt a latin eredetű, nyelvünkben meghonosodott, rasszista mellékzöngék nélküli magyar szót ismét használjam) elindul a zöldellő fákkal szegélyezett úton, (nem annyira, de azért) átvitt értelemben: maga is az íróvá válás útján.

„Yes, we can do it” – ahogy Obama mondta.

Ajánljuk: mindazoknak, akik nem csak a cukrot szeretnék lenyalogatni a túlságosan is édesre sikeredett meséről, hanem konkrétan is hajlandók vizsgálat tárgyává tenni saját, esetleges előítéleteiket.

Nem ajánljuk: azoknak, akik ezekben az előítéletekben jól érzik magukat.

TPP



 



A segítség - The Help

Színes, feliratos, amerikai filmdráma
2011
146 perc
Forgalmazó: Fórum Hungary

Rendezte: Tate Taylor

Szereplők: Emma Stone (Skeeter)
Viola Davis (Aibileen)
Bryce Dallas Howard (Hilly Hoolbrok)
Octavia Spencer (Minny Jackson)
Jessica Chastain (Celia Foote)
Ahna O’Reilly (Elizabeth Leefolt)


Hazai premier: 2011. november 3.



 

Kommentek