Filmek a hangulatodra szabva

Antiszemitizmussal vádolják Mel Gibsont

2012. 04. 17.

Joe Eszterhas forgatókönyvíró antiszemitizmussal vádolja Mel Gibsont, akinek korábban már komoly problémái adódtak emiatt.

A színész és Eszterhas nemrég még együtt dolgozott a The Maccabees című filmen, amely a görögök ellen harcba induló zsidó felkelő, Júdás Makkabeus és testvérei történetét mesélné el, a munkakapcsolat azonban megszakadt, és Eszterhas szerint ennek az az oka, hogy Gibson egyszerűen nem akarja elkészíteni a filmet, mert antiszemita. Az Elemi ösztön forgatókönyvírója ezt egy kilencoldalas nyílt levélben közölte.

"Nagy csinnadrattával harangoztad be a filmet, azt mondtad, ez lesz „a zsidó Rettenthetetlen”, mert le akartad mosni magadról az antiszemitizmus vádját - írta Eszterhas. - De én arra a következtetésre jutottam, hogy a lehető legundorítóbb okból nem akarod elkészíteni a Maccabeest: azért, mert gyűlölöd a zsidókat." A forgatókönyvíró emellett azt is állítja, hogy Gibson tagadja a holokausztot, és úgy gondolja, John Lennon megérdemelte, hogy lelőtték, mert megváltónak képzelte magát.

A színész a vádakat tagadja, és azt mondja, hogy a film is el fog készülni, csak éppen nem Eszterhassal. "Nagyon szeretném megcsinálni a Maccabeest, de sem én, sem a Warner filmstúdió nem akar veled együttműködni - válaszolta Gibson. - Nemcsak elkéstél a forgatókönyvvel, de nagyon nagy csalódást is okoztál vele. Még soha nem láttam ilyen kontár munkát, és csakis azért szakítottuk meg veled a kapcsolatot, mert ilyen rosszul dolgoztál."

Forrás: Female First / Hír24
 
 
 
 

Kommentek