Filmek a hangulatodra szabva

Lefejezés jár Vin Diesel utánzásáért

2012. 07. 23.

Hatalmas rajongótábora van Szaúd-Arábiában a Halálos iramban-sorozatnak, ám tragédiák is történnek emiatt.

Nemrég ítéltek lefejezésre egy fiatalembert, aki Vin Diesel-módra driftelt – azaz nagy sebességnél befékezett és pörögve sodródott autójával –, de rosszul számította ki a távolságot, és a bámészkodó tömegbe csapódott, két ember halálát okozva.

A szaúdi hatóságok súlyos bűncselekmények tekintik a driftelést, és ennek megfelelően szabják ki érte a büntetést. A driftelők emiatt kevésbé forgalmas utakon gyakorolnak, és néhány kunszt bemutatása után már el is tűnnek a helyszínről, még mielőtt a rendőrök odaérnének.
 
Veszélyes mutatvány és súlyos bűncselekmény egyben
Veszélyes mutatvány és van ahol súlyos bűncselekmény is egyben
 
A driftelési mánia okaként azt szokták emlegetni, hogy a konzervatív királyságban kevés a szórakozási lehetőség, nagy teljesítményű autója viszont szinte mindenkinek van, és az utak állapota kifogástalan. Legutóbb 2005-ben ítéltek halálra egy driftelőt három kisgyerek elütése miatt; az ítéletet végül háromezer korbácsütésre és húsz év börtönre változtatták.

Vin Diesel és barátai jövő tavasszal térnek vissza a mozikba a Halálos iramban-sorozat hatodik részében.

Forrás: UIP-Media
 
 

Kommentek