Filmek a hangulatodra szabva

Csak Isten bocsáthat meg

Talán korábbi elismerései miatt szaladt el a ló a véres és olykor misztikus beütésű thrillerek Amerikába szakadt dán kedvencével. Ez a film gyalázatosan rossz.

Pedig Nicolas Winding Refn már alighanem az a kategória, akinek nem kell kuncsorognia a producereknél, nem kell bérmunkákba ölni tehetségét, s nyilván kompromisszumokat is csak ritkán köt. A film tehát, amit ő készít, az éppen az a film, amit el is akar készíteni.

Most egy bosszúfilm került ki kezei közül, amelyben a hazai igazságszolgáltatás elől Thaiföldre menekült, s ott bokszklubot üzemeltető, valójában azonban kábítószer-kereskedelemből élő amerikai aranyifjúra (Ryan Gosling) kellemetlen kötelesség hárul: meg kell, ölje bátyja gyilkosait. A pedofil báty azonban maga is bosszú áldozata: egy vérbe fagyott kiskorú társaságában talált rá a rendőrség, s a kiszálló felügyelő előbb lehetővé tette, hogy a tettest személyesen verje agyon az amúgy bordélyházat üzemeltető papa, majd egy karddal levágta a felindult szülő kezét. Végtére is a rend őre volna, ugye…

A film a továbbiakban is bővelkedik különféle szúró- és vágóeszközök általi csonkítások és mészárlások részletes bemutatásában. A trancsírozás szüneteiben az ázsiai harcművészeti filmekből elirigyelt feszült hangulatot reprodukálandó jónevű hollywoodi sztárokat látunk jelentőségteljesen ácsorogni, ücsörögni, és cudarul keményen nézni: bekúszik a dominára maszkírozott Kristin Scott Thomas is, mint bosszúért lihegő anya, egyszersmind maffiafőnök.
 
Kristin Scott Thomas a Csak Isten bocsáthat meg című filmben
Itt van továbbá az említett rendőr, akit (később ugyancsak mészárlás áldozatává lévő) családja és bajtársai körében van szerencsénk láthatni: részben a következő helyszíneléskor alkalmazandó nyisszentési technikát gyakorolja (a film tanúsága szerint a turista-paradicsomban a bűnesetek felderítése nem szokott eljutni az ügyészi szakaszig), részben mélabús thai popdalokat ad elő egy rendőrök számára fenntartott szórakozóhelyen. Közben folyvást szól a hatásvadász zene, minden mozdulat olyan mesterkélten súlyos, minden gesztus olyan erőszakoltan jelentőségteljes, hogy csak azért nem támad kedvünk röhögni rajta, mert a belünk már többszörösen kifordult a műmájer modoroskodást körítő perverz öldökléstől.

Oldalakon keresztül lehetne sorolni, ki mindenkitől próbált meg egy hangulatot, egy képet, egy hatáselemet újrahasznosítani az ambiciózus dán. A filmben a saját lelemény voltaképpen nem egyéb, mint mindezek leöntése több hordó vérrel. Ostoba, beteges film.

Ajánljuk: azoknak, akiket örömmel tölt el egy felhasított mellkas, egy elvágott torok, s beindulnak egy anyja holttestében a szív után matató fiú látványától.

Nem ajánljuk: azoknak, akik sem ilyesmire nem kíváncsiak, sem azokra, akik meg igenis az ilyesmire kíváncsiak.

TPP




Hazai premier: 2013. augusztus 8.


 

Kommentek