Filmek a hangulatodra szabva

Ezt csak egy anya érezheti - Philomena

Philomenatól nagyon sokat lehet tanulni. Főleg az egyházelleneseknek, az ateistáknak és az öntelteknek.

Judi Dench zseniális ebben a filmben. A karaktere is, és az is, ahogy megformálja. Annyira él, annyira elhiszed. Egy hatvanvalahány éves anya, aki öt évtizede tartó bűntudattól szenved, mert elvették tőle a gyerekét. Paradox, nem igaz?  Amiatt van bűntudata, amiről nem is tehet. És ahogy egyre több és egyre mocskosabb húzása derült ki az apácáknak, akik viszont az egészről tehetnek, forrt bennem az indulat: na ezért utálom a katolikus egyházat… illetve a dogmáit, az egész torzságát. De Philomenatól megtanultam, az ember felülemelkedhet a sérelmein, a dacán, és végső soron saját magán. Ez az, ami igazán nemes.
 

 
Philomena egy anya. Azt gondolom, aki nem az, nem is érezheti ezt a filmet. Csak értheti. És ez nem tudom, mennyire elég. Ugyan többízben fojtogatta a sírás a torkomat – persze nem csoda, ha például az egyik legszebb Chopin-noktürnt egy érzelmileg túlfűtött jelenet alá játsszák – mégis azt éreztem: ugyanaz van bennem, mint amikor édesanyám vagy nagyanyám féltő, könnyes szemébe nézek. Hogy nem értem. És hogy ezzel a nemértéssel rengeteg fájdalmat okoztam már nekik. És nem is fogok megérteni ebből semmit, amíg nem lesz gyerekem. A vízió pedig, hogy lesz, ijesztő, mert az anyaság félelmetes érzelmi mélységeket és magasságokat nyit meg. Judi Dench ezt tökéletesen visszaadja.
 
Sixmith (Steve Coogan), az újságíró, akivel az elveszett gyerek után nyomozni kezdenek, is csak valamennyire érti, ami Philomenában zajlik. Teljesen máshonnan jöttek, más az értékrendjük, és ez persze sok félreértést, de vicces helyzetet is szül. Keresik a gyereket, aki már nem is gyerek; bármi és bárki lehet, hiszen nem tudjuk, mivé lett ötven év alatt. És igen, bármi, bárki is lett, Philomena határtalanul szereti. De hát kérem, ez az alcím nem méltó a filmhez, ez nem egy giccsparádé!
 
Ez a történet egy egyszerű, nem éppen művelt – és ennek ellenére, sőt, ettől is – nagyon, nagyon szerethető hatvanas nőről szól. Akinek van tartása, de nem a huszonegyedik századi értelemben vett mindenkit lekönyöklő „tartása”, és nem is a még a százharmincötödik feladatot is „tűsarkúban, hátrafelé” végigcsináló és -szenvedő „tartása”, hanem tiszta, erkölcsös, a lényeget képviselő és ahhoz ragaszkodó tartása – ami csak az övé. A sajátja. Mert ötven év alatt a helyére tette a belénevelt dogmákat; abból az életére nézve hasznosakat megtartotta, a felesleges, mérgező szabályokat pedig sutba dobta. Eljutott oda, hogy csak azt teszi, amit saját maga miatt meg kell tennie. De azért hajlandó a kompromisszumra is – és ettől még jobban szeretjük. És még humora is van! Hát nem ilyen egy igazán jó ember? Hát nem ilyen egy igazi nő? Hát nem ilyen egy igazi anya?
 
- Gangel Noémi -
 
 

Kommentek