Filmek a hangulatodra szabva

John Travolta 60 éves

2014. 02. 18.

Travolta volt fent, volt lent, az egyik filmje hét Arany Málnát „nyert”, de két generáció emlékezetébe is bevéste nevét.

John Travolta 2014. január (Fotó: Europress Fotóügynökség)
John Travolta - Beverly Hills, CA. 2014 január (Fotó: Europress Fotóügynökség)
 
John Travolta a New Jersey állambeli Englewoodban született egy színésznő és egy olasz származású fél-profi labdarúgó gyermekeként. Már hatévesen táncórákat vett Gene Kelly testvérétől, Fred Kellytől, 12 éves korában csatlakozott szülővárosának színész stúdiójához. Tizenhat évesen otthagyta az iskolát, hogy ideje nagy részét a színészetre fordítsa.
 
Véletlenül lett színész, a csípőrázás védjegyévé vált
 
Színészi karrierje egy véletlennek köszönhető: Allan Carr producer régóta sikertelenül kereste a tökéletes férfi főszereplőt Grease című filmje számára, és hopp, egy napon a tévében meglátta az akkor még ismeretlen John Travoltát egy sorozatban (Welcome Back, Kotter). Azonnal felhívta rá Robert Stigwood producer figyelmét, és a személyes találkozó során Travolta olyan mély benyomást gyakorolt rájuk, hogy három filmre szóló szerződést kötöttek vele. Az első az 1977-es Szombat esti láz volt. Az egy egész generáció életérzését megragadó film kirobbanó sikert aratott, a fehér öltönyében varázslatosan táncoló Travolta egy pillanat alatt szupersztár lett, és Oscar-díjra is jelölték. Második filmjében, az 1978-as Pomádéban (Grease) Olivia Newton-John partnereként remekelt. A rock and roll húsz évvel korábbi aranykora előtt tisztelgő film minden idők egyik legsikeresebb filmmusicalje lett. Bár a diszkókorszak 1980 utáni hanyatlásával a Szombat esti láz életérzése divatjamúlttá vált, a Grease népszerűsége évtizedek alatt sem csökkent, Travolta neve pedig összefonódott Danny alakjával, védjegyévé vált a Travolta-féle csípőrázás.
 

 
Párszor beleverhette az öklét a falba
 
Travoltának gyorsan meg kellett tapasztalnia a szerencse forgandóságát, néhány rossz szerep elfogadása és később kasszasikerré vált ajánlat elutasítása miatt a csúcsról a mélybe jutott. Annyira, hogy Richard Gere konkrétan neki köszönheti karrierjét: a Travolta által visszadobott Mennyei napok, Amerikai gigoló és Tiszt és úriember főszerepét mind ő játszotta el és hatalmas sikert aratott. 1981-ben Travolta még feltűnt a Halál a hídon című krimiben, utána következett Sylvester Stallone táncfilmje, a Szombat esti láz folytatása, az Életben maradni, amely nagyot bukott, akárcsak az 1983-ban készült Két fél egy egész. A két film bukása után Travoltát Hollywoodban leírták, a nyolcvanas években csak tévéfilmekben és mindössze három mozifilmben szerepelt. A részleges visszatérést a népszerű Nicsak, ki beszél! sorozat jelentette, amelyben azonban színészi képességeinek csak a töredékét mutatta.
 
John Travolta és Kirstie Alley
John Travolta és Kirstie Alley - Nicsak, ki beszél (1989)
Tarantinoval új életet kezdett
 
1994-ben a szórakoztató-ipar történetének legragyogóbb és legváratlanabb visszatérését produkálta Quentin Tarantino Ponyvaregény című kultuszfilmjében. Awww, hadd ne ecseteljük! A rendező régi Travolta-rajongó volt, és Vincent Vega szerepét egyenesen kedvenc színészének írta. És a nem is kicsit túlsúlyos színésznek cserébe volt annyi önkritikája, hogy egy táncjelenetben egykori önmagából űzzön csúfot. Alakításáért ismét Oscar-díjra jelölték, nevét egy újabb nemzedék ismerte meg, nem utolsó sorban pedig a gázsija is csillagászati magasságba kúszott (vissza). Ráadás volt számára, hogy a rákövetkező évben nemcsak jelölték a Golden Globe-on, hanem a Szóljatok a köpcösnek! című vígjátékért meg is kapta a kitüntetést. Azóta a legváltozatosabb műfajokban csupa izgalmas alkotásba hívják.
 
 
Valamiből fenn kell tartani a magánrepülőket, kérem.
 
1997-ben az Empire magazin Minden idők száz legjobb filmsztárja közül a 21. helyre sorolta, és négy alkalommal jelent meg a Rolling Stone magazin címlapján - többször, mint bármelyik kollégája. Ma a legjobban kereső filmsztárok egyike, 20 millió dollár körüli összeget kap filmenként, ennyiből futja a szenvedélyes pilóta hangárjában álló Gulfstream II Corporate Jet, Learjet, Vampire Fighter és Boeing 707-es repülőgépek fenntartására.
 
Jótékonykodás, díjak, szcientológia
 
2012-ben, több mint 30 évvel világraszóló közös filmsikerük után Travolta ismét együtt énekelt Olivia Newton-Johnnal. A This Christmas című karácsonyi albumuk bevételét a Travolta elhunyt fiának nevét viselő alapítványnak és az Olivia Newton-John által fémjelzett melbourne-i rákközpontnak adományozták. 2013-ban életműdíjat kapott a Karlovy Vary filmfesztiválon, itt mutatták be legújabb filmjét, a két boszniai háborús veterán barátságáról szóló Gyilkos szezont, amelyben Robert De Niróval játszik együtt. Travolta a Szcientológia Egyház tagja. 2000-ben saját pénzéből és saját főszereplésével forgatta le az egyházat alapító L. Ron Hubbard regényéből készült Háború a Földön című sci-fit, amely… khm… hét Arany Málnát kapott. 1991 óta felesége Kelly Preston színésznő, akitől 1992-ben kisfia, 2000-ben kislánya született. Fiuk, Jett 2009-ben meghalt, ezután született meg 2010-ben harmadik gyermekük.
 
Forrás: mti.hu
 
 

Kommentek