Filmek a hangulatodra szabva
  • Főoldal
  • Hírek
  • A Youtube-tól a mozivászonig - A hang ereje

A Youtube-tól a mozivászonig - A hang ereje

@A hang ereje 2014. 03. 06.

Paul Potts egyike az olyan hírességeknek, akiről néhány éve senki sem tudta, hogy egyáltalán léteznek. Aztán az internetnek köszönhetően egyik napról a másikra milliók figyeltek fel rá. Most pedig mozifilm készült a fiatalemberről, aki nem akart semmi mást, csak énekelni.

A tündérmesébe illő történet megkoronázása a fényes, nemzetközi karrier, illetve a tény, hogy mindössze hét évvel azután, hogy megnyerte a Britain’s Got Talent tehetségkutatót, mozifilm készült a sztoriból. Ehhez persze egy olyan színészre is szükség volt, aki legalább annyira jó énekes, mint akit megformál. A hang ereje című film – amelyet mától vetítenek a hazai mozik - készítőinek hamar be kellett látni, hogy ez távolról sem olyan egyszerű.
 
Amikor Harvey Weinstein „szagot fog”, kevés dolog akadályozhatja meg abban, hogy véghez vigye, amit akar. Éppen ezért nem is nagyon lehetett kérdés, mi fog történni, miután a producer meglátta a „One Man, Two Guvnors” című Broadway-darab főszerepét alakító James Cordent a színpadon. Bár a 35 éves brit színész eleinte hallani sem akart az ötletről, végül Weinstein és Az Ördög Pradát visel rendezője, David Frankel sikeresen meggyőzték, hogy vállalja a szerepet.

Fotó: Forum Hungary
James Cordent nem volt könnyű meggyőzni. Fotó: Forum Hungary
 
Corden neve nem csenghet túl ismerősen a hazai mozirajongók számára, mivel eddig főleg brit tévésorozatokban és színpadi produkciókban kamatoztatta tudását. Az említett Broadway-darabban nyújtott teljesítményéért egyébként a legjobb férfiszínésznek járó Tony-díjjal is kitüntették, amelyet a színházi világ Oscarjaként is emlegetnek. „Amikor meghallottam, hogy Paul Pottsról forgatnának filmet, az első gondolatom az volt, mint bárki másnak lett volna: gondoljátok, hogy jó ötlet ebben részt vennem?” – mondta Corden a brit BBC-nek. Végül, amikor Frankeltől megtudta, hogy filmet nem komoly drámának, hanem könnyed vígjátéknak szánja, megváltozott a véleménye.
 
„Ez a film nem arról szól, hogy valaki megnyeri a Britain’s Got Talentet” – tette hozzá Corden. „Ez a film egy iparvárosban élő fiúról szól, aki arról álmodik, hogy egy nap operaénekes legyen. Mindezt egy olyan környezetben, ahol senkit sem érdekel a kifinomult művészet. Ez tulajdonképpen egy sportfilm, ahol a sportág az operaéneklés”. A hang ereje Potts gyerek-, és fiatalkori élményeiről szól, amelynek csúcspontja az ominózus meghallgatás a Britain’s Got Talent selejtezőjében. A nézők megismerhetik, hogy a félénk, visszahúzódó fiatalembert milyen behatások érték gyerekként, sőt, később is, amikor előnytelen külseje és az éneklés iránti rajongása miatt sokat gúnyolták, időnként meg is verték.

Fotó: Forum Hungary
Fotó: Forum Hungary
 
Cordennek több kihívással is meg kellett birkóznia, többek között a műfogsorral, amely Potts jellegzetesen kusza fogsorát imitálta. Azonban ennél nagyobb kihívást jelentett, hogy olyan szintű operaénekesi teljesítménnyel rukkoljon elő, amely felér egy tehetségkutató-győzteshez. Ez nem is sikerült. „Amikor igent mondtam a filmre, úgy éreztem, nem lesz gond, meg fogom tudni csinálni” – mondta Corden a BBC-nek. „Ezután egy remek énektanártól vettem órákat New Yorkban, majd nyolc-kilenc alkalom után bemutatót tartottam a producereknek. A Nessun Dorma (Potts ezzel az áriával vált híressé – a szerk.) harmadánál jártam, amikor leintettek, azt mondták, kell majd valaki, aki felénekli, amire szükség van.” Ez a valaki végül maga Potts lett, akinek külön kihívást jelentett, hogy Corden arcjátékához és testbeszédéhez igazítsa énekét.

Fotó: Forum Hungary
Mackenzie Crook a filmben. Fotó: Forum Hungary
 
A végeredmény pedig egy könnyed, kedves, igazi családi film, sok zenével és énekkel, valamint olyan mellékszereplők parádés alakításával, mint a Vaslady című filmben a fiatal Margaret Thatchert alakító Alexandra Roach, aki Potts leendő feleségét kelti életre. A kalandfilmek rajongói pedig Potts legjobb barátjában és főnökében felismerhetik a Karib-tenger kalózainak jellegzetes üvegszemű haramiáját Mackenzie Crook személyében, aki az egész film egyik legviccesebb karakterét alakítja. A hang ereje március 6-tól szerepel a magyar mozik műsorán.

 

Kommentek