Filmek a hangulatodra szabva
  • Főoldal
  • Hírek
  • A látványorgiában elveszett az ember - A Grand Budapest Hotel kritika

A látványorgiában elveszett az ember - A Grand Budapest Hotel kritika

@A Grand Budapest Hotel 2014. 03. 21.

Ha megkérdeznék tőlem, ki a kedvenc aktív rendezőm, habozás nélkül mondanám Wes Anderson nevét. A fantasztikus Róka úrig tökéletes életművet alkotott. Azóta pedig óriási népszerűségnek örvend, az egyik legmenőbb arc lett Hollywoodban. A siker azonban sokszor átkos, és a legutóbbi filmje után nagyon megijedtem, milyen irányban próbál tovább haladni.

Anderson a keleti parti értelmiségi mikroközösségek humoros, keserédes történeteivel hívta fel magára a figyelmet. A Róka úrral aztán egészen más világba tett utazást, és akkor vált mainstream filmessé is. A siker arra sarkallta, hogy nagyobb volumenű, szélesebb közönségnek szóló munkákkal álljon elő. Egyenesen következett tehát a történelmi témájú filmek készítése. A Holdfény királyságban a 60-as évek Amerikája legalább szolidan a háttérből duruzsolt. A Grand Budapest Hotel már küldetésének érzi egy többgenerációs tabló bemutatását.
 
Grand Budapest Hotel (Fotó: InterCom)
(Fotó: InterCom)
 
Az elnagyolt, fiktív nevekkel megrajzolt korkép azonban a történelmi hűség helyett megragad egy nosztalgikus aranykor-mítosznál, ami Európában maximum elnéző mosolygásra adhat okot. Hízelgőek a Magyarországra tett utalások, és hogy magyar felmenőkkel is rendelkező művészek szívügyüknek tekintik hazánk tragikus sorsát. Azonban a felületesség és a könnyed hangvétel ellehetetleníti, hogy korrajzként értékeljük a mozit. Inkább egy valahol olvasott, valamelyik szépiafotón vagy békebeli vígjátékban látott hangulat, színvilág, sejtett korszellem megragadására tett kísérlet marad. Csak a felszín érdekli, és ez nehezen megbocsátható. Bár azért az nagyon kedves, hogy az igazság metaforájaként ábrázolt karakter éppen október 23-án halálozik el. Kalandfilmként, krimiként, vígjátékként azért még lehetne ez egy jó mozi. A szereplők listája impozáns, ez már sejteti azt az érthetetlen, hisztérikus nyüzsgést, ami itt várható. Annyi cameonak kell a hely, hogy a sztori is rámegy, és teljes zagyvasággá hullik szét. A bűnügyi szál semmilyen, a lezárás összecsapott, az elbeszélésre a folyamatos ide-odaugrálás jellemző. A film ambiciózus, generációkon átívelő sztori akar lenni, de a végeredmény nagyon kusza, a főszálon is: ide egy plusz hét, vissza két hónap, nem lehet ezt így, kérem szépen.
 
Grand Budapest Hotel (Fotó: InterCom)
 (Fotó: InterCom)
 
Marad a humor, úgy is az a lényeg. Talán a régi filmek ihletésére túlsúlyban van a burleszk, poénból kevés jó van, szellemes szövegek szinte semmi. Ralph Fiennes sem telitalálat, bár jól játssza el a tenyérbemászó főportást, de a karakterbe nem sikerült belevinni semmi szerethetőt, ami Andersont ismerve szinte hihetetlen. Sőt, odáig jutottunk, hogy a trágárság folytonos bevetésével próbálja palástolni a gondolatok hiányát. Minden fókusz a látványvilágon van, a készítőkben felsejlő hamis, ferde világ színes, cifra képi megfogalmazásán. Annyira sok, hogy émelyeg az ember gyomra. Desplat zenéi is unalmasak, fantáziátlanok. Középszerűség és a friss ötletek hiánya jellemzi a filmet, minden lehetséges aspektusból nézve. Hangsúlyozom: a baj nem a film témájával van, hanem azzal, hogy a középpontban nem az ember áll.
 
- A nagy Gatsy -
 

Kommentek