Filmek a hangulatodra szabva
  • Főoldal
  • Hírek
  • Nem annyira csodálatos - A csodálatos Pókember 2. kritika

Nem annyira csodálatos - A csodálatos Pókember 2. kritika

Kifogyott a szufla a póksztoriból. Hiába futkározik az áram elektromos Jamie Foxx kék mutánsában, vontatott és unalmas lett az új Peter Parker-mese.

Pókember reggeli tornagyakorlatát végezve libeg ide-oda New York felhőkarcolói között, majd lenyom egy-két urániumot rabló oroszajkú nehézfiút, és röptében besegít a bénázó mérnöknek, akit mindenki fellök az utcán, és akiből persze az új főgonosz válik majd, mert senki sem veszi emberszámba. Peter Parker egyébként még mindig azon tűnődik, hová tűntek szülei, mi viszont végignézhetjük utolsó perceiket egy zuhanó repülőn, és drukkolunk a tudós papának, hogy még a becsapódás előtt fel tudja tölteni búcsúüzenetét a Roosevelt nevű titkos szerverre. Ha valami, ez az egy elem érdekes a filmben, a rejtvény, amit meg kell fejtenie a fiatal mutánsnak.
 
A csodálatos Pókember Jamie Foxx
 
Hiába a grandiózusnak szánt romantikázás Gwen Stacy és Pókember Parker, azaz Emma Stone és Andrew Garfield között, mely a való életben is kiteljesült, a fárasztóan hosszúra hagyott jelenetek agyonvágják a cselekményvezetést. A "nem tudom, mi van velem"-felkiáltás feltűnően sokszor hangzik el a filmben, de a monológok mellett a párbeszédek színvonala is súlyosan elmarad a kívánttól: "Ne menj el Oxfordba egyetemre! - De elmegyek! - De én szeretlek! - Jó, akkor maradok!" Nagyjából ez a szint.
 
A hősünk életére törő ellenlábasok, az említett kékszínű, elektromos angolna-mutáns Electro és a rohadó fejű zöld denevérbe oltott légdeszkás Harry Osborne is harmatgyenge bemutatót tartanak gonoszságból. Jamie Foxx még hagyján, de az ifjú üstökös Dane DeHaan pályáján sem lendít sokat ez a szerep. Mennyivel jobb volt Az erő krónikája című filmben. Az OsCorp gigavállalat ügyvédei vállalhatatlan jelenetekben alázzák az ifjú titánt, és a magyar szinkront se tenném ki a kirakatba.
 
A csodálatos Pókember
 
Hiába a nagyszabású díszletbontás, a potyogó épületelemek és tömegkarambol, nincs tétje a pusztulásnak. Nem vált ki semmit az emberből az áram nélkül maradó New York látványa, mert két másodperc múlva már mennek is megnyomni a reset gombot. Az élvezhetetlen akciójelenetek nagy része láttán szédül az ember, annyira rángatósra vették a kameramunkát, hogy konkrétan nem lehet értelmezni, mi történik a vásznon. Persze, akad pár ugorjunk a mélybe a felhőkarcolóról csodafelvétel, de ilyen csapnivaló rendezést nagyon régen láttunk, az biztos. Nem akar más lenni Marc Webb filmje, mint egy nagyon-nagyon drága biztonsági játék hülyegyerekeknek.


- bio -
 

Kommentek