Filmek a hangulatodra szabva
  • Főoldal
  • Hírek
  • Az ugatás és a harapás dilemmája - Fehér Isten kritika

Az ugatás és a harapás dilemmája - Fehér Isten kritika

@Fehér Isten 2014. 06. 12. Szerző: A nagy gatsy

A Fehér Isten megnyerte Cannes-ban a rangos Un Certain Regard szekció fődíját, ezt tudjuk. A külföldi sajtó egybehangzóan elismerően nyilatkozott Mundruczó Kornél filmjéről, amelynek már most megvan az amerikai forgalmazója. A magyar filmgyártás régóta várt már ekkora sikerre.

A sztori szerint Lilinek van egy legjobb barátja, Hagen, a blöki. Azonban az eb nem fajtiszta, s emiatt édesapja vagy fizet utána, vagy fel is út, le is út. Kiderül, hogy fater akkora sóher, hogy nem hajlandó kifizetni a kívánt összeget, ezért Hagen az utcára kerül. Itt kezdődik a házőrző hánytatott története. Kénytelen csirkelábat csórni a Lehelen és gladiátorként ölni az életéért, senyvedni a menhelyen.  Közben Lili is szépen bejárja a saját felnőtté váláshoz vezető útját. Hagen megszökik börtönéből és kutyalázadást szít a városban, amit csak egy valaki képes megállítani…
 
fehér isten
 
A történet ízig-vérig ismert zsánerműfajok pontos imitációja: ifjúsági film, állatos film, horror. Kissé közönyös és sablonos műfaji ujjgyakorlat. A színészi teljesítményekre is maximum az átlagos jelző illik. Psotta Zsófia a lány szerepében megjelenésre tökéletes választás, játéka azonban még egy kissé lapos, bár ez sokszor köszönhető a már-már unalmas lázadós jeleneteknek. A Zsótér Sándor alakította apa lehetne a legizgalmasabb szereplő, akár a húsipari cégnél betöltött munkája miatt, de ezzel a szállal valamiért nem igazán foglalkozik a film. A többi szereplő mind az amerikai tucatfilmekből lépett elő. Gonosz hentes, injekcióval altató menhelyi állatorvos, kegyetlen sintér puffogtatja a közhelyes, elcsépelt mondatokat, a néző pedig jogosan érzi úgy, előre tudja, mi fogja elhagyni a szájukat legközelebb. Egyedül a harci kutyákat idomító férfi lóg ki kissé a mellékszereplők sorából leheletnyivel árnyaltabb karakterével.
 
fehér isten
 
A kutyák helyzete sem jobb. A készítők a sikert nem bízták a véletlenre, amikor bevetették a gyilkos „állatok és gyermekszínészek” kombót. A kutyák és a kislányok ugyanis általában cukik. Azonban ez a képlet, bár könnyen megnyerheti a nézők rokonszenvét, kétélű fegyver. Megfelelő rendezési elv híján könnyen átcsúszhat a kevésbé tudatos szereplők ad hoc megnyilvánulásaiba, amelyekkel egyszersmind a mozi varázsa is odavész. Bemutatnak néhány ügyes trükköt, de végig érezni, hogy valaki a kamera mögött egy jókora húsdarabbal instruálja őket. Hagen személyiségfejlődése ezért nem igazán tud átütő lenni, nem képes árnyalni a karakterét. Azt helyette a rendezőnek, a forgatókönyvíróknak meg a színészeknek kellett volna megtenni. Szép, amikor egy seregnyi kutya egyszerre szépen lefekszik a földre, de egyből kiesnek a szerepükből. Ahelyett, hogy maguk elé bámulnának, ahogy a jelenet követelné, az elrepkedő galambok után fordítgatják a pofijukat. És ez illúzióromboló.
 
fehér isten
 
A művészi érték, amit az alkotók sokszor hangsúlyoztak, nagyjából láthatatlan marad. Hagen szenvedései persze szomorúak, de parabolaként nem, vagy csak nagyon erőltetetten értelmezhetőek. Annyit látunk, hogy egy jóravaló ebből vadállatot csinálnak, de még nincs minden veszve, jóság, szeretet (esetleg emelkedettebb próbálkozásként: a művészet) segítségével visszaszerezheti régi önmagát. Mi pedig szégyelljük magunkat, amiért ilyen gonoszak vagyunk szegénnyel. És ez így jól is van, de érzésem szerint az indokoltnál jóval nagyobb a belemagyarázás a film körül. A kóbor kutyák sanyarú sorsába kirekesztett társadalmi osztályok és kisebbségek helyzetét nyomokban bele lehet képzelni, de csak a legnagyobb általánosságban. A filmet a rendező Jancsó Miklós emlékének ajánlotta, és ő az, aki a konkrét parabolák allegorikus megfogalmazásához olyan mesterien értett. A fehér kutya még nem egy égi bárány.
 
Fehér Isten Cannes
 
De a díj megvan, a sikerre mindannyian büszkék lehetünk. Láthatóan beindult az országban egy folyamat: professzionális filmek érkeztek a közelmúltban, és fognak a jövőben is, a magyar filmipar felemelkedőben van, és ennek legjobb jele a Fehér Isten. Ambiciózus, jó kiállítású munka. Iparosmunka, de vérprofi. Úgy van komponálva, hogy bármilyen amerikai filmre szokott nézőből elégedettséget válthat ki, Rév Marcell fényképezésében pedig Budapest átalakul egy apokaliptikus, helyhez és időhöz nem kötött metropolisszá, melynek utcáin elszabadult, vérengző kutyahordák randalíroznak. Jól hangzik, nem igaz? Csak könyörgöm, érjük be ennyivel, és ne állítsuk be elit művészfilmnek.
 

Kommentek