Filmek a hangulatodra szabva
  • Főoldal
  • Hírek
  • A te életed is éppen ilyen lapos - Sráckor kritika

A te életed is éppen ilyen lapos - Sráckor kritika

@Sráckor 2014. 09. 18. Szerző: TPP

A film legnagyobb szenzációja, hogy 12 éven át forgatták. Mondom: 12 éven át. Tehát 12 éven át. No, de van-e benne egyéb is, mint ez a jól reklámozható rekord?

Nincs dráma, nincsenek extrém helyzetek, nincs nagy kaland. Nincs semmi különös, csak, ami mindenkivel megtörténik, fizikailag biztosan. Egy gyerek felnő. Aki a film elején 6 éves, aranyos elképzelései vannak a világ működéséről, a film végén meg a felnőttek élethosszig tartó tanácstalanságával szembesülve, már némileg kiábrándultan, de azzal az elhatározással megy az egyetemre, hogy ő majd máshogyan fog élni.
 
Nem ugrunk az időben, nem jelenik meg egy 3, 5, 10 évvel idősebb másik szereplő, hanem a rendező-író Richard Linklater (Mielőtt felkel a Nap és folytatásai, Megetetett társadalom) kivárja, hogy megnőjön. Nem egyszerűen felhasználja a gyerekszínészt, – meg a többieket, felnőtteket, olyanokat, mint Ethan Hawke vagy Patricia Arquette – hanem kifejezetten hozzá, hozzájuk szabja a tucatnyi év alatt formálódó karaktereket. Játékfilmes terepen tényleg újszerű a vállalkozás és a végeredményt sem nevezném érdektelennek. Az emberek változásaival, a szerepek – és a szereplők (!) – átalakulásaival, a láttatott életút-töredékek fordulataival voltaképpen az idő maga válik a történet főszereplőjévé – ami igazán különleges mutatvány.
 
sráckor boyhood
 
Az alkotók tudatosan mellőznek minden „filmes” fordulatot, minden extrém sorslehetőséget. Hőseik elhatározott módon tipikusak. Olyanok, mint bárki. Ám amennyire életszagú, ismerős, otthonos ez a „bárkiság”, épp annyira közhelyes is. A szereplők élete adott keretek között zajlik. Olyan keretek között, amelyek sokak, szinte mindenki életét meghatározzák – Amerikában, ahol mindez játszódik. Ettől a szándékolt tipikusságtól azonban egy idő után a film egy – roppant színvonalas, míves, kiváló színészekkel játszatott, profi módon megformált – szappanoperára kezd hasonlítani, életesemények önmagukon túl alig mutató felvonultatására.
 
Vannak benne elvált szülők, a mama különféle (alkoholista bántalmazóvá züllő ill. a létharcba belekeseredő) élettársai, kamaszos útkeresés, első szerelem, iskolák, nem mellesleg az amerikai társadalmi, politikai, technológiai változások beemelése stb. És a reflexiók mindezekre: hőseink, az átlagemberek átlagos vélekedései az élet folyásáról. A film nem a tipikus életút drámaiságát, hanem a tipikus életekben is jelen lévő drámaiság banalitását mutatja fel csupán. Nem a „cseppben” mutatja meg „a tengert”, hanem azt az élményt nyújtja, hogy a tenger mindössze cseppek sokasága. Ez pedig – minden finom és érzékeny hangsúlyeltolás, intim pillanat és szerethető karakter ellenére – a film gondolati színvonalát is alacsonyan tartja. Végül arra jutunk, hogy az élet már csak ilyen: múlik elfele, nem lehet tudni, hogy mi is az értelme, de meg kell ragadni a pillanatot, vagyis (a film szerint) a pillanat ragad meg bennünket. Jelentsen ez bármit is.
 
 

Kommentek