Filmek a hangulatodra szabva

Sehol se talállak téged, életem

@Vadon 2015. 02. 20. Szerző: Lola

Hogyha nincs hová menned, akár világgá is mehetsz, még a végén visszatalálsz. Hogyha nincs útitársad, akár egyedül is mehetsz, a végén még megtalálod a legjobb társaságot: a sajátodat. Az Oscar-verseny egyik legerősebb darabja megérkezett: Vadon, kritika.

Menni. Jelentéktelen testi alapfunkció – nagy varázserővel. Elfutni onnan, ahol bántanak: elemi humán reakció veszélyhelyzetben, és ahogy valamitől el, úgy – a mozgás természetéből adódóan – valami felé is megyek mindeközben. Ki is termelte a történelem, a kultúra ennek az emberi vágyakozásnak a leképezéseit; vallási zarándokutak, El Camino, mekkai zarándoklat, s világi megfelelőik, a túraútvonalak – s mindegyiken tulajdonképpen ugyanaz történik: mész, és bár konkrét cél felé tartasz, azért ugye mégsem várost nézni mész sem Mekkába, sem Santiago de Compostelába. Ilyen formán a nagy testi-lelki-szellemi utazás hálás téma, ha az egyszeri filmes relatíve fájdalommentesen akar fontos dolgokat elmondani olyan lánctalpas témákról, mint ember, erő vagy élet, készülnek is időről időre jobb-rosszabb mozik a témában. A Vadon az előbbi.

Konkrétumok szintjén annyi történik, hogy fiatal főhősnőnk, Cheryl nekivág az észak-amerikai kontinens nyugati végének teljes hosszán végighúzódó Pacific Crest Trail, avagy PCT nevű túraútvonalnak, pontosabban annak „csak” egy 1800 kilométeres szakaszának a Moháve-sivatagtól az Oregon-Washington határig. És akkor ő ott megy. Ám az önmagában erősen Discovery Channel-hangulatnak látszó utazás célja az űzött lelkű és tragikus múltú Cheryl életének rendbe hozása, azaz –rehabilitálandó a selfhelp-könyvek elkoptatott fordulatát – önmaga megtalálása. Nem a főhős fiatal korához – még csak huszonhat éves – logikusan kínálkozó kapunyitási pánikról, vagy hirtelen jött hippilelkesedésről van szó: Cheryl ha nem is tökéletes, de funkcionáló élete édesanyja hirtelen betegségével és halálával indult el a lejtőn, és heroinmámorban, mocskos matracokon folytatott lelketlen félrekefélésekkel ért le a gödör aljára. Megmaradt családtagjaitól eltávolodva, megbántott férjétől elválva egy random kisboltban rápillant az újságosstand felső polcán árválkodó útikönyvre, és egy hirtelen ötlettől vezérelve, nulla sportmúlttal úgy dönt, addig megy, míg az az ember lesz, akinek javíthatatlanul optimista anyja látta. Így aztán Cheryl a csakazértis erejétől hajtva megy, sivatagból tóvidékre, hómezőkről mocsárba, és közben emlékezik, megért, feldolgoz. A néző szíve meg facsarodik, amúgy jólesően.

vadon wild reese witherspoon

Jólesően, mert a Vadon nem az a típusú mozi, amelyik légkalapáccsal akar hárfán játszani: nem úgy világít rá dolgokra, hogy, mint a neveletlen kutyakölyöknek, belenyomja az orrunkat a saját mocskunkba (vö. Lars Von Trier filmográfiája), csak annyira kínoz, hogy azt még el lehessen bírni – nem tudom kihagyni a kínálkozó párhuzamot: amúgy az egész élet is ilyen. Cheryl megy, és olyan dolgok derülnek ki, hogy esendőnek, sőt, rossznak is ér lenni néha, hogy a boldogsághoz tulajdonképpen elég, ha nem szorít a bakancs, továbbá, hogy az emberek talán mégsem eredendően és tökéletesen gonoszak.

És mindez nincsen sem feleslegesen megcukrozva, sem valami drámai, szenzációs isteni revelációként feltüntetve. Egyenesen, humorral, megbocsátással beszél a rendező Jean-Marc Vallée – ám ha felidézzük azt a beszédes apróságot, miszerint ő rendezte a tavalyi év egyik legerősebb moziját, a megérdemeltem rommá díjazott Mielőtt meghaltam-ot, akkor máris értünk mindent, és kezdünk gyanakodni, hogy itt bizony potenciálisan egy ébredező rendezőzsenivel van dolgunk.

Yves Bélanger operatőr képeit is a film egészét jellemző keresetlenség hatja át: az arcok is, a tájak is, legyenek fenségesek, nyomasztóak vagy visszataszítóak, nem kapnak indokolatlanul szépelgő filtereket, pont olyanok, amilyenek. Azért persze gyönyörű a látvány, ha nem is üstdobokkal kísért himnusz, de mindenképp főhajtás az amerikai kontinens végtelen tere, változatossága, grandiózussága előtt – nehéz is, felesleges is lenne tompítani a természet ismét csak közhelyes, de tagadhatatlan szépségét, gonoszságát, igaziságát. A mozi átgondoltsága a zörejekben és a filmzenékben is tetten érhető: countrys, folkos, bluesos réges-régi dalok váltják egymást hangulatban, sokszor szövegben is meglepő ügyességgel a film témájához igazítva.



Reese Witherspoon rég meghaladta ifjúkori plázacica-szerepeit. Igen komoly saját produkciós cége van, mely elkötelezett a női főszereplős történetek filmre vitelében, a tavalyi év egyik legzseniálisabb női alakítását felvonultató Holtodiglan is a Pacific Standard műhelyéből került ki, a májusra ígért Hot Pursuit mindjárt két női főszereplővel érkezik, és a Vadon is Witherspoon saját gyereke: ő fedezte fel a memoárt, és az első adandó alkalommal lecsapott a megfilmesítési jogokra.

Így aztán még kevésbé meglepő, hogy őszinte, tiszta alakításából süt az elhivatott közlésvágy. A nyitójelenettől, melyben percekig küzd, hogy egyáltalán lábra tudjon állni önnön testsúlyánál nehezebb hátizsákja – és élete – terhével, a zárókép mondataiig, a legsötétebb pillanataiban is képes maga mellé állítani a nézőt, nemcsak támogatóként: útitársként is. Ha nem pont Julianne Moore-ral versenyezne, vinné is az Oscart kérdés nélkül. Az anya szerepében Laura Dern az én ízlésemnek kicsit sok volt ugyan, de ez már igazán csak gusztus kérdése.

vadon wild reese witherspoon

Ahogy a rendező sem, a Strayed könyvét forgatókönyvvé formáló Nick Hornby sem heroizálja Cheryl alakját, mi több, hogy kinyissa a történet látóterét, a főhős fontosságát még finomítja is kicsit. Bár egyértelműen ő a fókusz, a film mégsem hagyja mélység nélkül a mellékszereplőket, még azokat sem, akik csak percekre suhannak át a vásznon: egyetlen jelenetre feltűnő recepciós vagy bolti eladó szájába is teketória nélkül ad beszédes, fontos mondatokat – ezektől a nüanszoktól pedig minden karakter szinte tapinthatóan élő a filmben.

Cheryl Strayed memoárja nem csupán bestseller-státusza miatt kiáltott filmadaptációért. Az esendő, ám felelősséget vállalni kész perdita inspiráló ereje, a nagy utazás, a küzdés, a megbocsátás az önszeretet üzenete, az amerikai táj mind egyértelműen vászonra kívánkoznak. Rá is ültették a filmet a díjszezonra, de valamiért a Vadon esetében ezt cseppet sem bánjuk: ez ugyanis úgy tökéletes Oscar-film, hogy egy percig sem akar az lenni.




Vadon (Wild) - amerikai filmdráma, 115 perc - 9/10

Kommentek