Filmek a hangulatodra szabva
  • Főoldal
  • Hírek
  • Minden, amiért az európai filmgyártást szeretjük – A Bélier család kritika

Minden, amiért az európai filmgyártást szeretjük – A Bélier család kritika

@A Bélier család 2015. 07. 24. Szerző: Lola

Hús-vér szereplők, egyszerűség, igaziság, tisztaság, effektek a szívben a szem helyett – A Bélier család valami olyasmi, amiért anno feltalálták a mozit.

Család: alapvető egysége a humán életnek, mégis, a legmisztikusabb képződmény. Mert hogy van ez, hogy van egy csapatnyi ember, összekapcsolva genetikával és évtizedekre-századokra visszanyúlható közös múlttal – és mégsem garantálja semmi, hogy ezeknek az embereknek bármi köze lenne egymáshoz, már úgy érzelmek vagy személyiség terén. És ha van is: ahogy nő a létszám, úgy egyre koordinálósabb, egyeztetősebb, kuszább, bonyolultabb az egész miskulanciát összetartani. Nekem meggyőződésem, hogy mint mindent, ezt a családosdit is nagyjából az 5-10% csinálja jól, a többiek csak tartják az üres keretet, mert mégiscsak van valamiféle evolúciós kódoltság. És akkor még ott van az idő is, meg a változó dinamikák, és minden egyéb, amit nevezzünk az egyszerűség kedvéért körülményeknek.

A Bélier család esetében ezek a körülmények úgy néznek ki, hogy négyen vannak, a boldog és máig igen aktív házaséletet élő apu és anyu, a koravén gimnazista elsőszülött leány, valamint a serdülőkor hormontúltengéses küszöbén egyensúlyozó másodszülött fiú. A család szorgalmasan működteti tejgazdaságát, kisbocitól brie sajtig terjed a skála, széna, traktor, vasvilla, piac, munkás-édes, életszerű vidéki francia idill. Plusz csavar: a família összes tagja siketnéma, kivéve a nagylányt, Paulát. Akinek ezen adottsága egyfelől igen hasznos úgy az üzletnek, mint a hétköznapokban, másfelől felvetül a kérdés: ha a családodban mindenki „fogyatékos”, csak te nem, akkor ki is a kisebbség? A bonyodalom mégsem ebből fakad, hanem abból, amikor kiderül, a lánynak olyan tehetsége van az egy fiú miatt elkezdett énekléshez, amilyen keveseknek. De hogyan is választhatná azt az egyetlen valamit hivatásul, amit egészen biztosan nem tud megosztani a legfontosabbakkal?

bélier család

Erről a vívódásról szól a film, annál meglepőbb, hogy nemhogy nem kesergünk, de épphogy végig általános a derültség – már eltekintve attól a három jelenettől, amelyen még a Grand Kanyon sziklái is hikegve bőgnének, nemhogy a mozitermek áldásos sötétjét kihasználó megélhetési elfojtó firkászkompánia. Olyan báj árad ebből a filmből, ami majdnem sok lenne, ha nem lenne olyan pofátlanul professzionálisan kimérve: az idill nem mézesmázos, a bénázás nincs túltolva, a romantika nem csap át sziruposságba. És, ami egy ilyen témánál a legfontosabb, nem vonták be a fogyatékosságot egyik irányba sem valami álságos maszlaggal: a film nem kesereg a siketség tragikus voltán – minthogy nem az – de nem is állítja szappanoperai fordulattal, hogy akinek valamely érzékszerve nem működik, azt automatikusan makulátlan lelkű szentté emeli, hogy képes sorsával együtt élni – minthogy ez nincs így.

Megdöbbentően hiteles alakításokban – holott például egyik színész sem siket – mindenféle embert látunk, hibákkal és elrontott döntésekkel, makacsságot, szabotázst, szégyent, picinyke árulást – lélegző, élő, hihető figurákat, akik ráadásul üdítő változatosságképpen úgy is néznek ki, mint a valódi emberek… Nagyon nehéz nem kezdeni el nekiesni Hollywoodnak, hogy tessék, ezt csináld utánunk. De nem lenne hiteles, pláne, hogy legutóbb épp a vegytisztán álomgyári Magic Mike XXL-en ujjongtam egy sort,maradjunk annyiban, hogy mindnek megvan a maga helye. A Bélier családnak például valahol szívmelengető mozik elképzelt listájának élén.

A Bélier család (La famille Bélier)– színes, belga-francia vígjáték, 106 perc – 9/10

Kommentek